Élet-Stílus

Az FA sem akar külföldi fordulót

Érdemes lenne átgondolni a külföldre kihelyezett Premier League-forduló ötletét - foglalt állást csütörtöki ülésén az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) elnöksége, amely szerint az sem zárható ki, hogy soha nem valósul meg ez az elképzelés.

Lassan támogató nélkül marad az angol labdarúgó Premier League ötlete, miszerint egy pluszforduló beiktatásával a szigetországon kívül is rendeznének élvonalbeli bajnoki találkozókat a 2010/2011-es szezontól. Az angol szövetség (FA) elnöksége csütörtöki ülésén foglalkozott a javaslattal, és felettébb diplomatikus álláspontja szerint mindenképpen át kell gondolni, jobban elő kell készíteni a külföldi forduló tervét.

„Jelen formájában aligha támogatható az ötlet, nem ártana még egyszer átgondolni. Ha Premier League-nek vannak egyéb javaslatai, örömmel várjuk” – így Lord Triesman, az FA elnöke.

Richard Scudamore, a Premier League ügyvezetője ugyanakkor az egyre növekvő ellenállás ellenére is egyeztetni kíván jövő csütörtökön Joseph Blatterrel, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnökével, s megpróbálja meggyőzni a tervet ellenző svájci sportvezetőt. A zürichi találkozóra – a megállapodás szerint – az FA vezetője is elkíséri majd a Premier League képviselőit.

Aligha mennek külföldre (AFP)

Aligha mennek külföldre bajnokit játszani (AFP)

Blatter a múlt héten foglalt állást a az ügyben, és egyértelműen kijelentette, amíg ő vezeti a nemzetközi szövetséget, addig biztosan nem rendeznek angol bajnoki meccseket Nagy Britannián kívül. „Nem tudok megbarátkozni a külföldi forduló ötletével, mely egyértelműen a pénzszerzést célozza meg, és biztos vagyok abban, hogy a FIFA végrehajtó bizottsága sem adja az áldását erre a dologra” – így a 71 éves sportvezető.

A FIFA-vezér ehhez hozzátette: ha a Premier League nem tesz le a tervéről, s a végrehajtó bizottság elé kerül az ügy, úgy jelentősen csökkenhetnek a 2018-as angol vb-pályázat esélyei.

Egyes menedzserek (élükön Alex Fergusonnal, a Manchester United edzőjével) és a szurkolók mellett a brit parlament alsóháza sem támogatja az elképzelést, utóbbi ugyanis úgy véli, hogy a labdarúgók e nélkül is rendkívüli terhelésnek vannak kitéve.

Mi több: az egyik lehetséges helyszínként felmerült Ázsia futballvezetője szintén a tervezet ellen van, és a tengerentúlon is azt mondják, csak a nemzetközi szövetség hozzájárulásával látják vendégül az angol labdarúgó-bajnokságot. Egyre inkább úgy tűnik, a külföldi forduló ötlete aligha valósulhat meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik