Ahogy a moziplakátok is hirdetik, a Facebook oldalain naponta félmilliárd ember teremt kapcsolatot – magával és egymással. Többen vannak, de legalább annyian, mint a Jézus-hívek.
Jézus óta azonban a világ nagyot változott, az emberek érintkezési szokásai is alapvetően átformálódtak: manapság arra, hogy vagyok, hogy van a barátom, szerelmem, valamilyen „frappáns” facebookos idézettel felelek, ahelyett, hogy elmondjam. Sajátságos forradalom történt 2003-ban, amikor egy különc (fürdőköpenyben grasszáló, hóban is vietnámi papucsban járó) harvardi egyetemista srác megálmodta – barátai és üzletfelei közreműködésével –, és útjára indította az oldalt. A Facebook (akár a Terminátor-sorozat Skynet gépe) öntudatra ébredt, és nem tudjuk, mi lesz a vége, pontosabban, mit hoz a holnap. Még pontosabban: a következő tíz perc. Azt azonban biztosan tudjuk, hogy a ma internetes hívószavai: közösségi és web 2.0.
Mark Zuckerberg alaposan átformálta a világot, pedig tulajdonképpen nem vágyott másra, mint társaságra. David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja, A Zodiákus, Benjamin Button különös élete) rendező és Aaron Sorkin forgatókönyvíró arra szövetkezett, hogy a különös fiatalember és az általa teremtett közösségi site története kapcsán egyfajta jelenkorrajzot készítsen.
Sorkin a mai idők tablója alapjául Ben Mezrich, tavaly megjelent, Véletlen milliárdos: a Facebook megalapítása – Történet szexről, pénzről, zsenialitásról és becsapásról című, a tényekkel szabadon machináló bestseller-dokumentumregényét választotta. Kettős flashback-technikával keretezte a nem túlságosan erős (írott) alapanyagot, a Facebook születését így három nézőpontból ismerhetjük meg párhuzamosan. Zuckerbergéből, egy egyetemi közösségi oldal fejlesztésével Zuckerberget megbízó Winklevoss ikrek és barátjuk szemszögéből, valamint a cégből kigolyózott Facebook-társ, Eduardo Saverin és egy megfigyelő ügyvédbojtárnő álláspontjából. Két perről van szó, amikor az ötletgazda ikrek követelik a jussukat, illetőleg amikor az egykori jó barát és alapítótárs (későbbi pénzügyi igazgató) kéri az elégtételt. Az ügyvédi eljárásokon – merthogy bírósági szakaszba nem léptek az ügyek, a felek megegyeztek peren kívül – feltárul a múlt, a Facebook genezise, a születése körül bábáskodó srácok egymáshoz és önmagukhoz való viszonyulása.
Már az első jelenetsorban kiderül, amikor Zuckerberg ex-barátnőjével, Ericával beszélget egy campusi kocsmában, hogy korunk (anti-) hősét csupán az sarkallja, hogy bekerüljön egy egyetemi elitklubba, mert meggyőződése szerint minden – az érvényesülés, a szerelem – a kapcsolati tényezőn múlik. De a való világ magánéleti nexusaiban esetlen, Erica iránti megnyilvánulásaiban olykor kegyetlen, ha dobják, otrombán viselkedik, a lányról méltatlanul ír a blogjában is. Általában véve a film főhőse az érzelmeit eltakarja, nem mosolyog, mimikája minimális, hadarva és monoton hangon sorjázza a mondatait, mint a magánnyal és a fokozott intelligenciával, csökkent érzelmi képességekkel leírható Asperger-szindróma esetében. Valószínűleg az életben Zuckerberg nem ilyen, ne feledjük, hogy filmet látunk.
facebooknak áll a világ
“A Facebook jövőjét egyértelműen a hirdetői potenciál biztosítja. A rendszer alapját jelentő interaktivitás, a „lájkolás” elképesztően hatékony marketingeszköz. A lényeg rég nem az, hogy a barátaink tudják, hogy mit szeretünk, hanem, hogy a hirdetők is tudják mit szeretünk. Mindez a Google hirdetési modelljénél is hatékonyabb, hiszen a Facebookon a barátok közti beszélgetések részévé válik a reklám.
A számok nyelvén, csak az utolsó negyedévét vizsgálva az oldal ott tart, hogy az amerikai online reklámpiacon minden negyedik hirdetést a Facebookon keresztül kattintották le. A cég bevételeiről nincsenek ugyan nyilvános adatok, de júniusban a Reuters 800 millió dollárra becsülte a 2009-es évet illetően.”
Az biztos azonban a vásznon is és valóságban is, hogy az élet emberi viszonyaiban csak ügyetlenül csoszogó fiatalember – 19 évesen fejlesztette ki a Facebookot, 23 évesen lett milliárdos (dollárban) – a virtuális közösségekben otthonos. Vagyis hogy közösséget kizárólag a gépi térben tud építeni, és még a rokonlélek Napster-fejlesztő – később a Facebookba betársuló – Sean Parkerrel is pusztán a kezdetben azonos a hullámhossz és a hozzáállás, utóbb elhidegül köztük (is) a levegő, mert – például – a filmbeli Parker tudja élvezni az életet, Zuckerberg ellenben nem.
A végén visszakanyarodunk az elejéhez: a megbeszélés/egyezkedés végeztével az ügyvédi tárgyalóban magányosan a gépe lőtt ücsörgő, nagyhatalmú „Facebook Úr” ismerősként bejelöli Ericáját, és buzgón nyomkodja a frissítőgomb F5-öt a visszajelölés reményében.
Fincher filmje dokumentarista szellemiségében A Zodiákus című korábbi, az 1970-es évek hírhedt sorozatgyilkosa utáni hajszát feldolgozó drámáját idézi, különösen a korszellem megidézése tekintetében. Alappal gyanítható, a mai kor internetét megteremtő Zuckerberg élete korántsem olyan izgalmas, mint maga az általa képviselt jelenség. A Facebook diadalmasan tarol, „dicsőséges hadjáratát” mindössze két kellemetlen jogi affér árnyalja: egy plágiumvád és egy szakításig fajuló konfliktus az egyik alapítótárssal, de ezek a történések a valóban jó kis korleírás mellett a XXI. század titokban – virtuálisan – kétségbeesetten kapcsolatokat kereső emberéről szól. Arról, aki nem keres barátokat, szerelmeket, úgy épít közösséget, hogy tulajdonképpen eleve lemond arról.
Social Network – A közösségi háló
színes, feliratos, amerikai dráma, 121 perc, 2010, rendező: David Fincher, szereplők: Jesse Eisenberg, Andrew Garfield, Rooney Mara, Armie Hammer, Max Minghella, Justin Timberlake, Rashida Jones, Joseph Mazzello, Bryan Barter, forgalmazó: InterCom Nemzetközi Kulturális Szolgáltató Zrt., honlap
