Síalpinista kalandok lavinaszondával

Ők a túrasízők, más néven: síalpinisták. Egyszer belekóstoltak a téli hegyek világába, felfedezték azt a könnyed gyönyört, ami nyáron a hóval eltűnik, és amit a sícentrumok civilizált atmoszférája nem tud nyújtani. Belekóstoltak és „úgy maradtak”. Mit csinálnak valójában? Két oldalról érdemes megközelíteni a jelenséget: mi történik „kívülről” és mi történik „belülről”, az emberben?

Túrasízés: így látni kívülről

Főhősünk, akin bemutatjuk a túrasízés jelenségét: Tomi, 46 éves, kalandéhes kocasíző és túrabarát. Pénteken feláll íróasztala mellől, beül az autóba és az Alpok egy szép hegycsúcsa alatti parkolóban kiszáll. Sílécet csatol különleges síkötéssel, és „fókát” – egy szőrös, szintetikus szövetet – tapaszt a léc talpára, ami meggátolja a hátrafele csúszást. Így indul el – csoszogva – lejtőnek felfele. Mozgása inkább egy sífutóéra emlékeztet, de stabilabb és a csúszásai sem olyan hosszúak. A kötést úgy állítja be, hogy sarka szabadon elemelkedhessen a léctől.

A hátizsákban csak csoki, némi meleg ruha és biztonsági felszerelés (hólapát, kötszer, lavinapózna /egy hosszú, hegyes pózna, amelyet beszúrnak a hóba amikor túlélők után kutatnak/). Mellkasára lavinaszonda (rádiójel adására és vételére képes eszköz) van szíjazva, mert sose lehet tudni. A hegytetőn lerántja a fókát a léc talpáról, a kötésen pedig rögzíti sarkát – így 4 másodperc alatt „normál” sífelszereléssé varázsolja az eszközt és irány a völgy! Irány az érintetlen, rejtélyes hegyoldal! Ahogy esteledik, romantikus kis menedékházhoz érkezik, ahol hozzá hasonló sportolókkal hörpinti a tiroli sört, eszi a gulascht, a szénhidrátdús milánóit és a gőzgombócot.

(forrás: iKaland)

A másnap igen korán kezdődik. Hajnali 5-re időzíti a kelést, majd gyors reggeli után már csatolja is a sílécet a csípős pirkadatban. Ilyen magasságban persze korábban kel a nap és később nyugszik, így kihagyhatatlan első sugarai havas csúcsokra vetülő fényjátékának a fotózása 5:43-kor. Tomi komótosan, egyenletesen csúsztatja lécét az éjszaka hozta kellemes meglepetésben, a 10 cm friss hóban. Gyakran veszi elő termoszát, hogy a menedékházban kapott meleg teából hörpintsen, és fényképezi a felhők alatt megnyíló völgyeket – melyek immár 1500-2000 méterrel alatta nyúlnak el lustán a tiroli szombat kora reggelén.

Gleccseren jár, ami hatalmas hasadékokat rejt a friss hó alatt. Hegymászó beülőt húz és három másik emberrel kötéllel köti össze magát: ha az egyik alatt beszakadna a hó, a másik három könnyen kihúzza. A 3666 méteres gleccsercsúcs közelében már kevesebb a levegő, de annál jobban hajtja a vágy, hogy a nemrég megpillantott csúcskereszthez felérjen. Tomi izgatottan csatolja le lécét a csúcs alatt, hogy gyalogszerrel keljen át egy keskeny gerincen a kereszthez. Fényképezi a tájat a ragyogó napsütésben, a szomszéd hegycsoportban a Grossglockner is szépen kirajzolódik.

(forrás: Ikaland)

Hősünk elpakolja fényképezőjét, naptejét (ami rendesen fogy a friss havon, 3000 méter fölött), és a fókát léce talpáról. Felcsatol, sarkát rögzíti és lecsusszan a hegytetőről, a csúcskereszt alól a végeláthatatlan gleccserre, és szeli a kanyarokat a friss havon. Miután eléri a fenyőerdő első fáit, még nagyon sokáig síel lefelé. A csúcsról összesen másfél órát síel katlanokban, mire eléri a festői kis falut a völgyben. Itt hazautazás előtt betér egy Wienerschnitzelre, majd elindul hazafelé.

—-Túrasízés: így éli meg a síző—-

Nézzük, milyen gondolatok cikáznak a 46 éves, kalandéhes kocasíelő és túrabarát Tomi fejében a túrasí hétvégéjén:

Péntek, 13:03, 122 méteren: „Mikor lesz már 2 óra? Indulnék már, de nagyon.”
Péntek, 21:06, 1325 méteren: „Hihetetlen a táj. Ezt nem lehet megszokni. Milyen tiszta lehet itt a levegő, hogy a Hold szinte a déli nap fényével világítja meg a tiroli hegyeket… Itt még az istállószag is illatos. Le kéne feküdni…”

Szombat, 06:00, 1325 méter + 2 emelet magasan: „Ah, őrült vagyok? Ki kényszerít arra, hogy szombaton 6-kor keljek?”
Szombat, 07:52, 1504 méteren: „Még csak egy órát jöttem, de már kivagyok! Hogy lesz ebből holnap csúcssízés?”
Szombat, 09:44, 1874 méteren: „Hú, éget veszettül ez a nap, felveszem a sapkát. Hozhattam volna 30-as naptejet is. Síelés plusz napszúrás – szép kombináció!”
Szombat, 10:44, 2188 méteren: „OK, nem rakom el a fényképezőgépet, úgyis állandóan fotózni kell.”
Szombat, 13:10, 2720 méteren: „1400 méter szint van a lábamban. Azt hiszem, a 6:10-es reggeli után most már kijár a szendvics… kéne egy napsütött szikla és gleccserpatak…”
Szombat, 13:30, 2720 méteren: „Amilyen mogorvák tudnak lenni Bécsben, olyan barátságosak a hegyen ezek az osztrákok. Egy egész tábla csokit adott a fickó. 65 éves?! Ilyen idősen szeretnék fele olyan jól menni, mint ő.”

(forrás: iKaland)

Szombat, 15:24, 2800 méteren: „11 fok volna? Legalább 20-nak érződik. Az időre nem panaszkodhatom. A sörhasra annál inkább. Kicsit belassultam, de jól esett a napozás. Nem kellett volna elfogadnom a csokit.”
Szombat, 15:25, 2802 méteren: „Olvad a hó, tapad a fóka aljára. Vaxolni kell. …hú, az ott fenn már a ház? Nem is tűnik távolinak… ”
Szombat, 16:30, 2902 méter magasságban: „Hihetetlen! Itt a ház!… OK, még meg kell találni a 3 méteres hókupacok valamelyik oldalában a bejáratot.”
Szombat, 17:15, 2902 méteren: „Hogy tud ilyen jó lenni ez a sör? Mit csináltak ezzel, hogy így ízlik?”
Szombat, 18:44, 2902 méteren: „Legalább 30-an vagyunk a házban. Azt hittem, sokkal kevesebb a megszállott. Vajon ezeknek is ugyanilyen meredek volt?”
Szombat, 19:03, 2902 méteren: „OK, ledumáltam az olasz csapattal, hogy együtt indulunk, 5:15-kor. A gleccseren az én kötelemre kötjük magunkat.”
Szombat, 20:04, 2905 méteren: „Fura ez a gleccserpatakos fogmosás. Ez a víz legalább -5 fokos!”
Szombat, 20:24, 2902 méteren: „Ez se normális dolog – mikor feküdtem le utoljára fél kilenckor? Valahogy nagyon kívánom az alvást.”

(forrás: iKaland)

Vasárnap, 05:01, 2902 méteren: „Ez az őrültség netovábbja: miután szombaton 6-kor keltem, vasárnap 5-kor.”
Vasárnap, 05.43, 3117 méteren: „Ilyet se láttam még… fenomenális ez a napfelkelte. Hihetetlen! A friss, puha hó hab a tortán..”
Vasárnap, 05:58, 3125 méteren: „OK, kötözködés. Szólok az olaszoknak, hogy itt már be kell kötnünk magunkat. Észbontóan szépek ezek a mély gleccserhasadékok, de kívülről az igazi. A belsejét egyiknek sem szeretném megismerni.”
Vasárnap, 07:24, 3400 méteren: „3400 méter kereken, legalábbis a GPS szerint. Hihetetlenek a felhők, kár, hogy kevés a levegő. Szerencsére az olasz társak sem huszonévesek, ők is belassítottak.”
Vasárnap, 8:30, 3521 méteren: „Aszta, az már a csúcsgerinc! Támadás!”
Vasárnap, 9:32, 3666 méteren: „Ilyen hely nincs! Hogy fogom ezt elmesélni? Kár, hogy betelt a 2 GB-os kártyám, törölni kell képeket. Ez a csúcsgerinc kicsit ijesztő volt, egy garas nem maradt a zsebemben.”

(forrás: iKaland)

Vasárnap, 9:44, 3666 méteren: „Az lenne ott a falu, az a pici folt a völgyben? Fura, itt a csúcson több a levegő, mint menet közben felfele, minden fáradságot megért. Hálás vagyok, hogy racionálisabb barátaim és a családom nem tudtak lebeszélni erről a túráról.”
Vasárnap, 9:50, 3666 méteren: „Pakolás, indulás, mielőtt összesíelik nekem a friss havat! Ilyenben még nem volt részem: 2300 méter szintet síelek az autóig. Hurrá!”
Vasárnap, 10:08, 3550 méteren: „Aszta. Ez nem egyszerű. 3 kanyarra elég a tüdőm?! Ha kicsit lejjebb érek, jobb lesz.”
Vasárnap, 10:24, valahol a gleccseren: „Hihetetlen, magától kanyarodik a léc, nem akarom abbahagyni… másfél kilométer széles pályán még nem síeltem.”

(forrás: iKaland)

Vasárnap, 11:03, valahol a gleccser alatt 2900 méter környékén: „Jó hirtelen jött ez a köd. Szerencse, hogy vannak előttem nyomok, egyébként gőzöm sem lenne, hogy merre csússzak.”
Vasárnap, 11:23, 2200 méteren: „Na, még egy utolsó fotó a gleccserről mielőtt az ösvényre csúszom.”
Vasárnap, 12:02: 1325 méteren, a parkolóban: „Hihetetlen, hogy itt jártam.”

(A szerző, Rényi Zsolt az iKalandnál Grossvenediger túrasítúrákat vezet tavasszal.)