Belföld

A MÁV-Start visszatéríti a január 2-án más tömegközlekedési eszközt igénybe vevő utasok menetjegyeinek árát, illetve költségtérítést fizet a vasúti bérlettel rendelkezőknek.
2008. 01. 03. 15:28
Garázdaság és súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a rendőrség Patai Józsefet, akit még 2005 májusában egy karddal leszúrtak egy fővárosi buszon.
2008. 01. 03. 15:16
A január másodikán tapasztalt kaotikus utasforgalmi intézkedések miatt Kákosy Csaba, gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön kezdeményezte a MÁV-Start vezetőinek felmentését.
2008. 01. 03. 13:22
Mi az oka, hogy már kiszerettünk az EU-ból? – kérdezi az ÉS-ben Tamás Pál. Ugyanis tavaly több közvélemény-kutató azt jelezte, hogy elpárolgott a magyarok uniós hite és vágyakozása. Ez csak a tőlünk megszokott pesszimizmus?
2008. 01. 03. 12:15
A Csintalan Sándor elleni támadás ügyében a rendőrség több szakértői – így DNS-szakértői – jelentés elkészültét is várja – mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2008. 01. 03. 11:45
Paul Lendvai egy osztrák lapnak írt cikkében kiemeli: Magyarországon az emberek dühösek és depressziósak, rossz a közhangulat. A magyar születésű publicista szerint Szili Katalin lehet a remény.
2008. 01. 03. 11:12
Csütörtökön erősen felhős, borús ég mellett elsősorban a nyugati területeken számíthatunk gyenge havazásra, hószállingózásra. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 fok körül alakul.
2008. 01. 03. 08:12
Lesújtó a helyzet azokban az iskolákban, ahol elvileg integrált oktatás folyik. Egy kutatás során kiderült, hogy az intézmények elsősorban a többletforrások miatt vesznek részt a programban, amelyben még saját tanáraik sem igazán hisznek: inkább elviszik gyereküket egy másik, "jobb" iskolába – írja a Népszabadság.
2008. 01. 03. 07:18
Ismét jár az főváros környéki elővárosi vonatok többsége azt követően, hogy a havazás és a fagy okozta váltóállítási problémák miatt számos járat nem közlekedett a nap folyamán – közölte a vasúttársaság szóvivője.
2008. 01. 02. 17:48
A mai városvezetés után legalább ötven évig nem lesz Budapestnek liberális vezetése - jelentette ki Tarlós István. Hozzátette: az SZDSZ jelenleg nem létező sikerekkel szédíti az embereket.
2008. 01. 02. 15:54
Erős a gyanú, hogy 2007-ben a krónikus betegek egy része is spórolni kezdett a gyógyszerén – írja idei első számában a Figyelő. A statisztikák szerint ugyanis csökkent a cukorbetegek, a magas vérnyomásúak, az allergiás betegek és az asztmások száma is.
2008. 01. 02. 15:32
A Fővárosi Bíróság helyben hagyta a korábbi döntést, így január 20-án kiszabadulhat Tánczos Gábor – közölte a körmendi gyerekgyilkosság miatt jogerősen elítélt férfi ügyvédje.
2008. 01. 02. 15:07
Petrétei József volt rendészeti minisztert és Bene László korábbi országos rendőrfőkapitányt is tanúként hallgatták ki a rendőri vezetők kollektív illetményemelése miatt indult nyomozásban – írta a Magyar Nemzet.
2008. 01. 02. 08:11
Újfent liberális városként hirdeti Budapestet az SZDSZ legújabb, színes fővárosi kiadványa, amelyet eddig csak a választási kampányok idején adtak ki – írta a Magyar Nemzet.
2008. 01. 02. 08:00
Olvasói sztorik