A Budapesti Rendőr-főkapitányság idén is megtette a kötelező lezárásokat augusztus 20-a alkalmából. Nem igazán lesz érdemes kocsival az ünnepségek közelébe merészkedni.
Nevelt fia és annak ismerőse gyilkolta meg a gyanú szerint azt az idős férfit, akinek a holttestét saját kocsija csomagtartójában találták meg a rendőrök Szigetváron.
Országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség egy férfi és egy nő ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők öltek meg több tucatnyi késszúrással egy 21 éves fotómodellt Budapesten - közölte Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány hétfői, fővárosi sajtótájékoztatóján.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) munkabeszüntetést helyezett kilátásba Ferihegyen, mert a reptéri földi kiszolgálást ellátó Celebi GH Kft. egy munkaügyi egyeztetést követően elbocsátotta a szakszervezet egyik képviselőjét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyugodt, békés ünnepre készül, és nincs információja arról, hogy meg akarnák zavarni a rendezvényeket. Békés, biztonságos augusztus 20-ra számít a rendezvény lebonyolításáért felelős operatív törzs is.
Illetékesség és hatáskör hiánya miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) átküldte a Budapesti Nyomozó Ügyészségnek azt a feljelentést, amely a múlt héten a brókerbotránnyal összefüggésben érkezett - közölte az Bartha László, az NNI szóvivője hétfőn.
Fekvőrendőr építését javasolja a lámpákkal nem védett zebrák elé Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti (EP) képviselő, aki javaslatát hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón ismertette.
A kormány függessze fel mentésirányítási központok bezárását – szólított fel Horváth Zsolt, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának fideszes tagja, aki szerint a hiányosságokért Gyurcsány Ferenc a felelős.
Egy magyar feltaláló ötlete azok a háromdimenziós reklámok, amelyek az autópályák mellett virítanak. A szabadalmat azóta öt kontinensen alkalmazzák - írja a legfrissebb Figyelő.
Havi 1, 8 millió forintot fizet ki Bencze József országos rendőrfőkapitány az Imázs Műhely Kft.-nek "kampányokra, PR- és kommunikációs stratégiák készítésére", holott ugyanerre a célra egy főosztályt tart fenn az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) - írta a Bors.
Túszul ejtette családtagjait egy 52 éves hajdúnánási férfi szombat délután, a rendőrök jelenleg is a helyszínen tartózkodnak a túszmentési akció miatt.
Felborult egy autó szombaton este Kehidakustány közelében, a balesetben egy férfi életét vesztette – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A baleset a közeli 76-os út kereszteződése és a település közötti útszakaszon történt. Az autóban négyen ültek, közülük egy férfi a helyszínen meghalt, a többiek sérüléséről még nincs pontos információ – mondta Csizmazia Péter. A [...]
A Fidesz elnöke határozott és egységes közép-európai és uniós álláspontot sürgetett az orosz-grúz konfliktus ügyében. Oroszországgal szemben, ha szükséges, civilizált, békés, a nemzetközi diplomáciában elfogadott válaszlépéseket lehet tenni - mondta Orbán Viktor szombaton, a Soli Deo Gloria (SDG) református értelmiségi szervezet konferenciáján Balatonszárszón.
A nap első felében 35 ezren érkeztek a kecskeméti repülőnapra, ahol az időjárás javulása miatt a program szerinti bemutatókat hiánytalanul meg tudták tartani - mondta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szombaton, a légi bázison tartott sajtótájékoztatón.
Újra ötpárti egyeztetést kezdeményezett a Külügyminisztérium az amerikai vízummentességi programmal kapcsolatban; a parlamenti pártok, az érintett tárcák képviselői és az amerikai nagykövet szeptember 2-án egyeztet a vízummentességhez szükséges utolsó megállapodásról - mondta Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára.
Nagymértékben növelni kell a vadászpilóták repülési óraszámát, mert a jelenleg gyakorlásra fordított idő csak a magyar légtér védelmére elegendő - mondta Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője szombaton Kecskeméten, a repülőnap keretében tartott sajtótájékoztatón.
Két személygépkocsi ütközött a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton, amelyet a helyszínelés idejére teljes szélességében lezártak szombaton kora délután – tájékoztatott a rendőrség. Egyelőre tisztázatlan körülmények között karambolozott a két gépkocsi; az ütközésnek három sérültje van – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyelete.
Egy magyar állam által pénzelt alapítványhoz is köthető a szlovák rendszámos adóelkerülésben utazó szlovákiai magyar vállalkozó "biznisze" - értesült az Új Szó.
Gyurcsány Ferenc a jövőben is Magyarországon, az MSZP-ben kíván politizálni, nem kíván EU-biztosi posztért indulni - mondta a miniszterelnök szavait tolmácsolva az MTI-nek Daróczi Dávid kormányszóvivő szombaton.
Eloltották a tüzet, ami hajnalban keletkezett Solymár külterületén egy műanyagüzemben, a levegőbe került szennyeződés nem veszélyezteti a Pest megyei település lakóit, személyi sérülés sem történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Oroszország grúziai bevonulása ellen tüntetett a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) pénteken Budapesten, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének épülete előtt. A demonstrációhoz hazánkban élő grúzok is csatlakoztak.