Belföld

Elfogatóparancsot adtak ki a fotómodell gyilkosai ellen

Országos és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a rendőrség egy férfi és egy nő ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy ők öltek meg több tucatnyi késszúrással egy 21 éves fotómodellt Budapesten - közölte Tóth Gábor dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány hétfői, fővárosi sajtótájékoztatóján.

A múlt héten, kedden Budapesten megöltek egy fiatal nőt, akiről eleinte semmilyen információja nem volt a rendőrségnek. A nyomozás során kiderítették, hogy egy 21 éves fotómodell az áldozat.

A nyomozás során eljutottak egy férfihoz és egy nőhöz, akik az áldozat ismerősei voltak. A rendőrség gyanúja szerint ők késelték meg a nőt, ezért hétfőn országos és nemzetközi körözést adtak ki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított T. Adrienn 19 éves és B. László 22 éves budapesti lakosok ellen.

A rendőrfőkapitány kitért arra, hogy lefoglalták azt a gépkocsit, amellyel az elkövetők a gyilkosság után közlekedtek, és amelyben feltehetően a holttestet is elszállították oda, ahol azt végül megtalálták.

A fiatal nő holttestét kedden éjszaka egy XXIII. kerületi erdőben, az M5-ös autópálya közelében találták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik