Egészségi állapotára tekintettel enyhítették a motorostársa halálát okozó motoros büntetését. A férfi tavaly egy másik motorossal összeütközve halálos balesetet okozott a Pécs és Mánfa közötti úton.
A főváros ebben az évben összesen 38 útszakaszt újít fel 22,4 kilométer hosszúságban, ezek több mint felével készültek el eddig. A maradék 14 szakasz munkálatai miatt a legtöbb helyen sebességkorlátozásra és félpályás útlezárásra kell számítani, valamint minden esetben parkolási tilalmat léptetnek érvénybe a felújítás által érintett útvonalakon.
Az ügyészség nem függesztette fel a nyomozást az adatgyűjtési ügyben, a nyomozás továbbra is folyik, és azt a Nemzeti Nyomozó Iroda végzi - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken.
A törvényt és a demokráciát is megsértették a titkosszolgálatok a megfigyelési üggyel, a szervezetek irányítóit súlyos felelősség terheli - mondta Orbán Viktor.
Az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó a parlament házbizottságánál kezdeményezi: foglaljon állást arról, hogy Simicskó István fideszes bizottsági elnök megakadályozhatja-e a nemzetbiztonsági bizottság összehívását.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden esetben azonosítani tudja azonosító számuk alapján a BRFK-nál szolgálatot teljesítő rendőröket - közölte a rendőrség pénteken.
Felvette péntek reggel a munkát a Bamco konzorcium, amely azonban bejelentette, hogy hétfőtől leáll valamennyi helyszínén a munkálatokkal - közölte a DBR Metró Projekt Igazgatóság.
Ha a pénzügyminiszter tartja szavát, és a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga megkapja az állami garanciát a 3,1 milliárd forintos adósságára, akkor még idén lezárulhat az Advertum-ügy - mondta Bánki Erik fideszes képviselő. A pénzügyi tárca szerint ilyen ígéret nem hangzott el.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja egyhangú szavazással pénteken kizárta soraiból Almássy Kornélt. A politikus azonban törvénytelennek tekinti kizárását.
A pénzügyminiszter szerint nem lesz pénz a távhődíj kompenzálására, ha az Országgyűlés nem fogadja el a Robin Hood-adót. Veres Jánosnak továbbra is az a véleménye, hogy nem alanyi jogon kellene a kompenzációt bevezetni.
Almássy Kornél jogi lépéseket tesz az elmúlt hetekben vele szemben „aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazások, valamint magántitok jogosulatlan megszerzése" miatt.
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok neve elhallgatását kérő illetékese azt közölte, hogy „képtelenség és kitaláció" Almássy Kornélnak az az előző napi sajtótájékoztatón elhangzott állítása, hogy az őt ért fenyegetések mögött a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) „sejlett fel".
A 2009. évi költségvetés az első az elmúlt 18 évben, amely a választás előtti évben a korábbinál kisebb államháztartási hiányt tervez, a GDP-arányosan 3,2 százalékos deficit már megfelel a maastrichti követelménynek - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
A Budapest Gate nem csak a főváros, hanem Talentis-régió kapuja is. Magyarország mintaszerű fejlesztése egyike azon vállalkozásoknak, melyek segítenek a főváros tehermentesítésében.
Európában a szennyezett kínai tejport tartalmazó csokoládék és kekszek a felnőtteknek valószínűleg nem ártanak, ám gyerekekre ártalmas lehet a túlzott fogyasztásuk.
A személyes adatok védelméhez való jog és a magánszféra védelméhez való jog a munkahelyén is megilleti az egyént. A munkáltató nem vizsgálhatja át tetszése szerint a dolgozó öltözőszekrényét, e-mail postafiókját, számítógépét, ruházatát, és nem gyűjthet róla titkos formában adatokat – állítja az ombudsman. A besúgóközvetítő ügynökség tiltakozik.
A titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár határozottan visszautasította Almássy Kornélnak azokat az állításait, amelyek szerint a titkosszolgálatok kényszerítették a visszalépésre az MDF-n belüli elnökjelöltségi küzdelemtől.
A hűvösebb délelőtt után délutánra 18 fokig is felmelegszik a hőmérséklet, az eső is alábbhagy, sőt egyre több helyen bújhat elő a nap. Élénk szélre kell viszont számítani.
Más európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is szükség van arra, hogy mindenki, aki a törvény szerint hadköteles, rendkívüli állapot esetén behívható legyen a hadseregbe - nyilatkozta a honvédelmi miniszter a Napi Gazdaságnak.
A Népszava szerint már a hét elején leállt a 4-es metró építésével a Bamco konzorcium. A kivitelező így kívánt nyomást gyakorolni a DBR Metró Projekt Igazgatóságra, hogy az fizesse ki a munkák többletköltségeit.
Várhatóan vegyi elemzésnek vetik alá azoknak a könnygázgránátoknak a maradványait, amelyeket a múlt szombaton a budapesti Szabadság téren lőtt ki a rendőrség a tüntetőkre - közölte a Magyar Nemzettel Gaudi-Nagy Tamás.
Az ügyészség felfüggesztetett minden nyomozati cselekményt az úgynevezett megfigyelési ügyben, mert jogi aggályok merültek fel a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feljelentéséhez mellékelt lehallgatási anyagok felhasználhatóságát illetően - írja a Népszabadság.