Belföld

Erőszakos módszerekkel, előre kitervelten támadták meg idős áldozatukat a Borsod megyei Sátán azok a fiatalkorú elkövetők, akik a bűncselekmény után a zsákmányolt mobiltelefonnal és némi készpénzzel hazamentek.
2008. 12. 12. 11:14
A helyszínen meghalt egy 73 éves asszony, aki az út szélén gyalogolt, amikor egy személygépkocsi pénteken elgázolta Szentkirály és Tiszakécske között – közölte a rendőrség. A rendőrség vizsgálja a személygépkocsit vezető 21 éves nő felelősségét – mondta Nyíkos Tamás hadnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008. 12. 12. 10:16
A kormány és az ellenzék együttműködését várja a társadalom többsége a kialakult gazdasági helyzetben, s a megkérdezettek azt szeretnék, ha az ellenzék aktívan közreműködne a parlamenti munkában - mutatta ki pénteken közzétett közvélemény-kutatásában a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet.
2008. 12. 12. 09:35
Havi 400 ezer forintért Zugló SZDSZ-es polgármesterének Weinek Leonárdnak is adott tanácsot az előzetes letartóztatásban lévő szabad demokrata Gál György – írja a Magyar Nemzet.
2008. 12. 12. 08:07
Antall József hajlandó volt közvetlen politikai céljait és a pártérdekeket is háttérbe szorítani, hogy a rendszerváltás minősége érdekében megbízható, teherbíró alkotmányos jogrend alakuljon ki Magyarországon; erről Sólyom László köztársasági elnök írt a Magyar Nemzet című napilap pénteken megjelent emlékszámában, amely Antall József miniszterelnök halálának 15. évfordulójára jelent meg.
2008. 12. 12. 07:00
Hosszú sorok torlódtak fel a ferihegyi repülőtéren a sztrájk harmadik napjának reggelére, délig 22 induló járat közlekedik menetrend szerint, várhatón jelentős késéssel.
2008. 12. 12. 06:49
Nem kap büntetést frakciójának vezetőitől Orbán Viktor, amiért hétfőn tizenegyszer szavazott az Országgyűlésben a Fidesszel szemben - tudta meg a Népszabadság.
2008. 12. 12. 06:33
Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság – jelentette be Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
2008. 12. 11. 20:35
Sándor László ügyvéd, az ötödrendű vádlott védője a per csütörtöki tárgyalási napján indítványozta, hogy tanúként hallgassák ki a parlamenti pártok elnökeit, az ifjúsági ügyekkel is foglakozó korábbi minisztereket, valamint a főpolgármestert is.
2008. 12. 11. 15:58
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön Kaposváron azt a két helyi gimnazistát, akik májusban a vád szerint előre kitervelten, különös kegyetlenséggel megölték osztálytársukat, egy nagyatádi fiút.
2008. 12. 11. 15:45
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) üdvözli a Fidesz-MPSZ elnökének szerdai nyilatkozatát, amelyben együttműködést ajánlott az építőiparban működő vállalkozások nehézségeinek leküzdésére, a szaktárca egyúttal egyeztetésre hívta a Fidesz által delegált szakértőket.
2008. 12. 11. 15:41
Olvasói sztorik