Belföld

Januárban sztrájkolnak a közszolgák

Határozatlan idejű közszolgálati sztrájkot hirdet 2009. január 12-től az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság – jelentette be Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.

Az általános közszolgálati sztrájk célja, hogy a sztrájkbizottság kikényszerítse a kormánnyal tavaly februárban kötött megállapodás jövő évre vonatkozó részének betartását – mondta a szakszervezeti vezető.

Kerpen Gábor hozzátette: az elmúlt időszak tárgyalásai bebizonyították, hogy van elmozdulási lehetőség a költségvetési sarokszámok között a követelések teljesítésére. Kijelentette, hogy a szakszervezetek ragaszkodnak a további tárgyalásokhoz.

A szakszervezetek és a kormány képviselői a legutóbb hétfőn ültek tárgyalóasztalhoz. Ez a megbeszélés nem hozott érdemi előrelépést, de a felek akkor úgy nyilatkoztak, hogy továbbra is bíznak a megállapodásban.

Csizmár Gábor államtitkár a kormányoldal képviseletében a mintegy egyórás tárgyalásról távozva az MTI-nek azt mondta: annyiban közeledtek az álláspontok, hogy már “jobban értik egymást”. Arra a kérdésre, volt-e újabb ajánlata a kormánynak a korábbihoz képest – amelyben a 13. havi fizetés ellentételezéseként 140 ezer forintban maximalizált juttatást helyeztek kilátásba – azt mondta, hogy “precizírozott” ajánlatot tettek. Egy skálán bemutatták, hogy különböző illetményküszöbök esetén az emelés mennyibe kerülne – tette hozzá.

Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke elmondta, hogy a tárgyalás következő fordulóját jövő hétfőn tartják, de véleménye szerint a megbeszélések “akár hosszú ideig is elhúzódhatnak”.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének az elnöke vasárnap az MTI-nek úgy nyilatkozott: a szakszervezetek továbbra is azt tekintik tárgyalási alapnak, hogy a kormány tartsa be a jövő évi bérekkel kapcsolatos korábbi megállapodást.

Hozzátette: tudomásul véve a válsághelyzetet, annyi engedményre hajlandóak, hogy nem ragaszkodnak az eredeti megállapodásban szereplő jövő évi reálbér-növekedéshez. A reálbércsökkenést azonban semmiképpen nem tudják elfogadni. Éppen ezért a szakszervezetek a 13. havi juttatás mellett az inflációval megegyező mértékű bérfejlesztésre tartanak igényt jövőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik