Belföld

Fiatalkorúak raboltak Sátán

Erőszakos módszerekkel, előre kitervelten támadták meg idős áldozatukat a Borsod megyei Sátán azok a fiatalkorú elkövetők, akik a bűncselekmény után a zsákmányolt mobiltelefonnal és némi készpénzzel hazamentek.

A rendőrök alig huszonnégy óra alatt elfogták a három fiatalkorú gyanúsítottat. A 15, illetve a két 17 éves fiú kihallgatása során egyebek mellett azt mondta: előre megbeszélték, hogy december 11-én a hajnali órákban fognak rárontani az idős nőre – mondta Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

Hozzátette: miután a fiatalok erőszakos módszerrel behatoltak a 67 éves sértett sátai ingatlanába, azonnal bántalmazni kezdték, aki emiatt súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A fiúk végül egy régi típusú mobiltelefonnal és némi készpénzzel távoztak, majd mind a hárman hazamentek.

Az ózdi rendőrkapitányság ügyeletére érkezett bejelentés után a forrónyomos intézkedések – tanúkihallgatások, adatgyűjtések – eredményeként körvonalazódott a lehetséges elkövetői kör. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során a rendőrség lefoglalta a bűncselekményből származó mobiltelefont, a 15, illetve a két 17 éves fiatalember pedig beismerő vallomást tett.

Az ózdi rendőrkapitányság csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt a három fiatalkorút bűnügyi őrizetbe vette, egyben indítványozta előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.