Belföld

Szonda: a többség nem szereti, ha kivonul a Fidesz

A kormány és az ellenzék együttműködését várja a társadalom többsége a kialakult gazdasági helyzetben, s a megkérdezettek azt szeretnék, ha az ellenzék aktívan közreműködne a parlamenti munkában - mutatta ki pénteken közzétett közvélemény-kutatásában a Szonda Ipsos Média-, Vélemény- és Piackutató Intézet.

A többség számára nem rokonszenves, hogy a Fidesz továbbra is kivonul az ülésteremből, amikor a kormányfő beszél, és elvárnák azt is, hogy egy ellenzéki párt vezetője felszólaljon az Országgyűlésben. Ebben a tekintetben még a Fidesz-hívek egy része is kritikával illette Orbán Viktort – áll a Népszabadság felkérésére készített anyagban.

Felmérésük szerint az 1.500 megkérdezett 47 százaléka arra voksolt, hogy “a lehető legnagyobb mértékben” kellene háttérbe szorítani a politikai ellentéteket az ország érdekében, és mindössze 5 százaléknyian voltak azok, akik szerint ezt egyáltalán nem kellene megtenni. Az ellentétek kezelését szorgalmazza az elkötelezett pártszavazók 59 százaléka is.

A november 20-a és 26-a között végzett felmérés szerint a megkérdezettek többsége tisztában van a fő politikai viszonyokkal, viszont az SZDSZ-ről 41 százalék úgy véli, hogy kormánypárt, az MDF-ről pedig a megkérdezettek 19 százaléka azt mondta, hogy nem számít se kormánypártnak, se ellenzéknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik