Belföld

(FN) Elemzők szerint Orbán Viktor kormányfő is hibáztatható a Budapesti Értéktőzsde mostani gyengélkedéséért - írta pénteken a Financial Times. A lap idézte a miniszterelnöknek azt a nemrég tett megállapítását, miszerint a tőzsde csak csekély szerepet játszik a magyar gazdaságban, és hozzáfűzte: nem tudja azt a klasszikus szerepét betölteni, hogy a hazai cégek növekedéséhez szükséges tőkét felhalmozza. Csütörtökön a BUX az előző napok látványos
2001. 04. 06. 11:42
(FN, MTI) A Legfelsőbb Bíróság a metró-perben pénteken kihirdetetett jogerős ítéletével elutasítota a felperes Fővárosi Önkormányzat keresetetét , így az alperes magyar államnak nem kell megfizetnie a 100 milliárd forint nagyságrendű követelést.
2001. 04. 06. 11:24
(FN) Mori Josiro japán miniszterelnök kormánya mai ülésén bejelentette, hogy lemond - közölte a kormány szóvivője. Döntése akkor lép hatályba, ahogy pártja megválasztja utódját. A Liberális Demokrata Párt, amelynek elnöki tisztét is betöltötte, április 24-én választja meg azt a személyt, aki a japán hagyományok szerint egyszemélyben lesz miniszterelnök és a legnagyobb kormánypárt elnöke. Tokiói megfigyelők szerint a legvalószínűbb jelölt Hasimot
2001. 04. 06. 10:11
(FN) A cseh építőipari kibocsátás 16 százalékkal emelkedett februárban, és 14,4 százalékkal 2001 első két hónapjában az előző év azonos időszakakihoz képest . Januárban 12,4, az előző év decemberében pedig 2,9 százalékos növekedést regisztrált a cseh statisztikai hivatal.
2001. 04. 06. 10:02
(FN, MH) A Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) választott bíróság elé viszi az áramszolgáltatókkal folytatott elszámolási vitáját . A hat regionális szolgáltató a héten átutalt 3,5 milliárdot, ám még mindig további 4,9 milliárd forinttal adósa az MVM-nek. A konfliktus azt követően robbant ki, hogy a gazdasági miniszter árrendelete szerint januártól a szolgáltatók közel 12 százalékkal drágábban kénytelenek vásárolni az MVM-től, viszont a fogyasztóktól
2001. 04. 06. 09:43
(FN, MH) A várakozásoknak megfelelően tízmillió forintos bírságot kell fizetnie az Auchannak is, mert miközben árcsatát vívott a rivális Tescóval, a fogyasztók érdekei is sérültek - ismertette a versenytanács tegnapi döntését Kállai Mária versenybíró. Március elején ugyanilyen döntést hoztak a Tescóval kapcsolatban is. Az ügy hátterében az áll, hogy a két cég egymáshoz közel működtet hipermarketeket Budaörsön, illetve Pesterzsébeten és Soroksár
2001. 04. 06. 09:30
(FN, MH) A kormány döntése alapján az év végéig meg kell kezdeni az M0-s körgyűrű keleti szektorában az M5-ös autópálya és a 31-es út közötti szakaszának építését . Ezzel egy időben kell elkészülnie a 4-es főút Vecsés-Üllő közötti korrekciójának is. A 17 kilométernyi autópálya és a 12,5 kilométeres 4-est elkerülő utat optimális esetben 2003 végén adnák át a forgalomnak, a fejlesztés várhatóan 60 milliárd forintba kerül majd. Emellett az 51-es út
2001. 04. 06. 09:22
(FN, NSZ) A jövő héten a kormány benyújtja a parlamentnek a reprezentációs költségek adóztatásáról szóló új javaslatát . A cégek között nagy elégedetlenséget váltott ki, hogy a január 1-jétől hatályos jogszabályok szerint 44 százalékos adó és 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás sújt minden reprezentációs kiadást. A szabályok nem voltak egyértelműek, a terhet pedig az érintettek túlzónak tartották. A mostani javaslat alapján a közteher mértéke
2001. 04. 06. 09:08
Távolodunk Európától (-1). Bíróság dönt az áram áráról (+1). Nem a költségvetés tartalékából fizetik az árvízi helyreállítást (-1). Sokba kerülhet a gyógyszerreklámok korlátozása (-1). Több vizet kérünk a Dunába, újabb forduló a bősi vitában (+1). Dagad az Országimázs Központ korrupciós botránya (-1). Süllyed a FigyelőBarométer.
2001. 04. 06. 09:08
(FN, NSZ) Eddig 11 ezer kártérítési kérelmet regisztráltak a Befektetővédelmi Alapnál . Az ügyfelek kártalanítására létrehozott intézmény legkomolyabb ügye jelenleg a London Bróker kuncsaftjainak kárrendezése. A rendezési folyamat hétfőn kezdődik, és április 20-ig akár be is fejeződhet. A jogszabály értelmében a követeléseket egymillió forintig teljesítik.
2001. 04. 06. 09:07
(FN, VG) Az illegális üzemanyagimport az idén várhatóan nem okoz akkora jövedéki adó- és áfakiesést, mint az elmúlt években - véli Kaizinger Tibor, a VPOP főosztályvezetője. Két évvel ezelőtt még 25 milliárdra tették az így eltűnő költségvetési bevételeket, tavaly ez a felére csökkent, s az idén várhatóan ennél is kevesebbel kell számolni. Az okok között egyértelműen az első helyre sorolható, hogy a szomszédos országokban is egyre inkább a világ
2001. 04. 06. 09:05
(FN, VG) Az egészségügyi tárca 13 pontos programtervének részeként az OEP-ben megkezdték a társadalombiztosítás önálló baleset-biztosítási ágazatának előkészítését . Ha a kormány jóváhagyja, 2003-tól a kötelező baleset-biztosító bevételeit a munkáltatók a jelenleg is fizetett tb-járulék egy részéből fedeznék. A független baleset-biztosító indulásához 5 milliárd forintra lenne szükség.
2001. 04. 06. 09:03
"A norvég eset önmagában is felháborító. A kétéves szakmai tapasztalatunk egyértelműen alátámasztja, hogy komoly társadalmi igény mutatkozik az online egészségügyi tanácsadásra. Az egész szolgáltatás azonban a kölcsönös bizalmon alapul, e nélkül semmit nem ér az egész - nyilatkozta Kocsis Gábor, a piacvezető egészségügyi portál, a HáziPatika.com főszerkesztője a Doktor Online-nal történtekre reagálva.
2001. 04. 06. 00:00
Átmeneti politikai helyzetben kiderül, mekkora hatalma is volt az előző vezetésnek az ország pénzei felett. Déli szomszédunknál sok milliárd dollár vándorolt magánzsebekbe, kábítószerrel, fegyverekkel és gyilkosságokkal keveredve...
2001. 04. 05. 16:10
(MTI) 8,8 százalékos inflációt vár az MNB erre az évre. A központi bank arra építi prognózisát, hogy az év második felében a dezinflációs folyamat felgyorsul, év végére akár 7 százalék alá is lecsökkenhet az áremelkedés év/év mutatója. Az MNB szerint az olaj ára csökkenni fog, az euró pedig erősödik, és nem folytatódik a mezőgazdasági termékek gyors drágulása.
2001. 04. 05. 15:01
(MTI) A Magyar Villamos Művek (MVM) választott bírósághoz fordul, mivel az áramszolgáltatók nem fizették ki számláikat. Bár az érintett cégek nemrégiben kifizettek 3,5 milliárd forintot, a március 31-ei határidő lejártakor még mindig 4,9 milliárdos kintlévősége volt az MVM-nek. Katona Kálmán, a cég elnök-vezérigazgatója közölte, a késlekedés több mint 80 millió forintos kárt okozott az áramtermelőnek. A perrel párhuzamosan a Magyar Energia Hivat
2001. 04. 05. 14:19
(FN) A várakozásoknak megfelelően a Bank of England 25 bázisponttal, 5,5 százalékra csökkentette irányadó kamatát. A döntést az indokolta, hogy az amerikai gazdaság lassulása a makromutatók tanúsága szerint kihatással van az angolra is. A brit export 15 százaléka az USA-ba irányul, így a két gazdaság közötti kapcsolat igen erős. Ez volt idén a második kamatcsökkentés. Az alacsony infláció miatt a központi banknak viszonylag nagy mozgástere van,
2001. 04. 05. 13:24
A tőzsde általános pangása a részvényelemzésekre is kihat, nemigen módosítják ajánlásaikat az elemzőcégek. Ezúttal két nagy cég (Matáv, OTP) és két kisebb, de annál érdekesebb papírral foglalkozunk.
2001. 04. 05. 12:14
(FN) 56 ezer autót hívott vissza a BMW Japánban, benzinszivárgás miatt. A német gyár az 1994-97 között gyártott típusokat hívta vissza, mivel közel 100 esetben, 14 típusnál tapasztalt problémát az üzemanyagtartállyal kapcsolatban.
2001. 04. 05. 10:47
(MTI) A Kopint Datorg felfelé módosította idei évre vonatkozó inflációs prognózisát. Az intézet legfrissebb prognózisa az emelkedő élelmiszerárak miatt 9 százalékra várja az idei esztendő éves átlagos áremelkedését. A GDP bővülését 4,8 százalékra teszik a kutatók, ám figyelemreméltó, hogy ennél nagyobb ütemben nőhet a bruttó hazai jövedelem (GDI). Az infláció alakulásáról olvassa el a
2001. 04. 05. 10:33
A történet a történelemkönyvekből már jól ismert hidegháborús időszakról szól, amikor az oroszok atomtöltettel felszerelt rakétákat telepítettek Kubába. Az Egyesült Államok kissé késve értesült minderről, de onnantól megkezdődött az idegháború.
2001. 04. 05. 10:14
Olvasói sztorik