Magyarország világelső daganatos halálozás tekintetében. Támogassa a prevenció, a rehabilitáció érdekében 18 éve végzett munkát! Adószámunk: 19009557-1-43
Az államháztartás hiánya 163,8 milliárd forint volt az idén februárban, az első két havi deficit 208,2 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 25 százaléka - derül ki a Pénzügyminisztérium által kedden közzétett előzetes adatokból.
A Trend Micro partneri szerződést írt alá a 2F 2000 Kft-vel. A vírusvédelemben vezető Trend Micro a spamek ellen is harcba száll. A net eddigi legnagyobb túlélője a Klez féreg.
Az informatika iránti attitűd a vállalatméret növekedésével, döntéshozatali szinttől függetlenül egyre pozitívabbá válik, a vállalati folyamatokon belüli szerepe bizonyítottan felértékelődik.
A február 18-án bejelentett internet díjcsökkentés eredményeképpen a Matáv megállapodást kötött - leányvállalata, az Axelero mellett - négy internetszolgáltatóval - közölte a távközlési társaság közleményben kedden az MTI-vel.
2003. március 1-től harmincezer, korábbi pályázatokon (SzT IS-3 és SzT IS-16) nyertes pedagógus, köztisztviselő, bíró, valamint ügyész juthat az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által támogatott internet-eléréshez.
A forint az MNB intervenciós sávjának erős oldalán 11,17 százalékon állt kedden délután 16 órakor a bankközi devizapiacon, ez 21 bázispontos csökkenés a hétfő délutáni értékhez viszonyítva - értesült az MTI-Eco.
A Netfelhasználók Érdekvédelmi Társasága Egyesület, (NETÉRT) nyílt levélben tiltakozik a Vodafone hónap közepétől tervezett adatforgalmi korlátozása ellen.
A múlt hónaptól már AVIVA Életbiztosító Rt. néven működik a Mébit Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító Rt. Az új név az 1996-ban alapított biztosító társaság negyedik elnevezése, amely így méltán tarthat igényt e legtöbb név- és tulajdonosváltozáson átesett biztosító címére.
Az IDC legfrissebb negyedéves szerverpiaci adatai szerint a Sun Microsystems a 2002-es naptári évben, valamint a negyedik negyedévben tovább növelte előnyét a UNIX szerverek eladásából származó bevétel és leszállított egység alapján számított piaci részesedés terén.
A Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe a keddi kereskedési napon közel 89 ponttal, 1,25 százalékkal gyengült és 7031 ponton zárt. A blue-chipek kivétel nélkül mínuszban végeztek: az OTP papírjai csupán 0,1 százalékot veszítettek értékükből, Matáv ennél jelentősebb, 1,2 százalékos esést volt kénytelen elviselni. A Mol papírjai 1,7, a Richter papírjai 2,2 százalékkal gyengültek.
Az alkalmi munkavállalói könyv bevezetésétől a feketemunka visszaszorulását és a munkanélküliek helyzetének javulását várták a jogalkotók. Mégsem terjedt el ez a foglakoztatási forma.
A Pénzügyminisztérium egyetért a Belügyminisztérium köztisztviselői törvény módosítási tervével, amely sok egyéb változás mellett szigorítja a köztisztviselők kedvezményes kamatozású lakáshitelének felvételét - mondta Máté Dániel, a tárca szóvivője kedden az MTI-nek.
A román tudományos akadémia ellenzi egy román-kanadai cég verespataki aranykitermelési tervének kivitelezését - jelentették be kedden a román fővárosban.
Visszaélt gazdasági erőfölényével Elek Város Önkormányzatának képviselőtestülete; a versenytanács a bírság kiszabását nem tartotta indokoltnak - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményben kedden az MTI-vel.
A munkáltató a közteherjeggyel teljesítheti a munkáltatót és a munkavállalót érintő összes közteher-befizetési és -levonási kötelezettségét. A közteherjegy tartalmazza a társadalombiztosítási járulékot, a nyugdíjjárulékot, az egészségügyi hozzájárulást, a munkaadói és munkavállalói járulékot, valamint a személyi jövedelemadó előlegét. A munkáltató a munkavégzés napján az AM-könyv „munkáltató aláírása” rovatába ragasztja be a megfelelő értékű közteherjegyet, és aláírásával [...]
Az alkalmi munkavállalói könyv a munkavállaló lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint illetékes munkaügyi központ kirendeltségén ingyenesen beszerezhető. A megyei munkaügyi központtal kötött megállapodás alapján a helyi önkormányzatok jegyzői is kiállíthatnak AM-könyvet. Aki munkanélküli járadékban részesül, csak ott kérheti a dokumentum kiállítását, ahol munkanélküliként nyilvántartásba vették. A könyv közokiratnak minősül, csak a kiállító hatóság és a [...]
A szabad demokraták választási programjának elkészítésében részt vevő szakértő, Dávid Tamás Economics Kft. nevű cége nyert az SZDSZ-es vezetésű környezetvédelmi tárca 64 millió forintos meghívásos pályázatán - állítja Parragh Dénes fideszes képviselő.
A főpolgármester szerint a 4-es metró megépítésének az ország legfontosabb, mindent megelőző, első számú projektjének kell lennie. E véleményét Demszky Gábor a nemzetközi tömegközlekedési szövetség (UITP) budapesti ülése kapcsán szervezett, a városfejlesztés és közlekedés kérdéseivel foglalkozó szakmai tanácskozáson hangoztatta angol nyelvű beszédében.
A világ leggazdagabb vezetői között tartja számon a Forbes amerikai magazin Jasszer Arafat palesztin elnököt és Fidel Castrót, Kuba teljhatalmú urát is, igaz vagyonuk korántsem akkora, mint több ősi dinasztia sarjáé.
Több mint 10 ezer bűncselekmény jutott tavaly az APEH Bűnügyi Igazgatóságának tudomására, a 28 milliárd forintnyi kár megtérülése 10 százalék alatt maradt.
Januárban az euróövezetben a munkanélküliek aránya 8,6 százalékos volt, a decemberi 8,5 százalék után. Az EU statisztikai hivatala közölte azt is, hogy a 15 uniós tagország együttesét nézve a munkanélküliek aránya januárban 7,9 százalékot ért el, decemberben 7,8 százalékot.
Március harmadikától új tévécsatorna kezdte meg a sugárzást Bulgáriában. A program tulajdonosa Petar Mandzsukov, aki a Thor 3 műholdon keresztül juttatja el műsorát a kábelcégekhez, illetve a tévénézőkhöz.