Belföld

Egyetlen katonai terv – legyen bármilyen jól kidolgozott – sem éli túl az első harcérintkezést az ellenséggel – mondta vasárnap az amerikai egyesített vezérkar elnöke, arra reagálva, hogy az egyik hadszíntéri amerikai parancsnok szerint a szövetségesek nem a várt ellenséggel találták magukat szembe. A vezérkari főnök szerint a legnehezebb harcok még csak ezután következnek.
2003. 03. 30. 14:11
Medgyessy Péter a Magyar Szocialista Párt Kongresszusán értékelte a kongresszus és a kormány eddigi munkáját, s mindkettőt sikeresnek ítélte. A baloldal most új kihívás előtt áll, mert európai csatlakozásunk a magyar történelem kulcsfontosságú része – mondta vasárnapi beszédében.
2003. 03. 30. 12:11
A Pentagon illetékeseinek jelentése szerint egy nassziríai kórházban véres amerikai egyenruhákat találtak, amelyek feltehetően egy elfogott védelmi egységtől származnak. Az egyenruhákról, leszakították a rendjeleket és az azonosítókat azért, hogy tulajdonosaikat ne lehessen azonosítani. Feltételezések szerint az egyenruhák a március 23-án Nassziríában elfogott katonáké. A korházban fegyvereket és vegyvédelmi felszereléseket is találtak – o
2003. 03. 30. 11:45
Az iráni külügyminiszter, Kamal Kharazi kijelentette, hogy országa a háború után nem támogatna egy USA által létrehozott kormányt. Kharazi vasárnapi, teheráni sajtótájékoztatóján elmondta, „semmilyen körülmények közt nem támogatunk egy olyan kormányt, amit Amerika hoz létre, mivel az csak egy Irakra ráerőltetett megoldás lehet és ez nem az iraki nép akarata". Hangsúlyozta, hogy csak egy olyan kormányt tartanának legitimnek, amelynek tagjai
2003. 03. 30. 10:26
A szerb rendőrség bejelentése szerint megtalálták Ivan Stambolic földi maradványait. Ő egykor jugoszláv elnök volt - a kommunista éra idején. Stambolic korábban Milosevics szövetségese volt. Milosevics azonban később ellene fordult, s most a hatóságok azt gyanítják, hogy az ex-elnököt meggyilkolták. A gyilkosságra állítólag nem sokkal Milosevics bukása előtt, 2000-ben kerülhetett sor.
2003. 03. 30. 01:56
Magyarország továbbra is veretlen Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában, miután gólnélküli döntetlent ért el Lengyelországgal szemben idegenben, Chorzówban. A legnagyobb helyzeteket a magyar Tököli és a színesbőrű lengyel, Olisadebe hagyta ki. A magyarok 5 ponttal a csoport második helyén állnak jelenleg.
2003. 03. 29. 21:49
A Die Presse osztrák lap szerint a Telekom Austria osztrák távközlési vállalat érdeklődik a legnagyobb bolgár GSM-operátor, a Mobiltel részvénypakettje iránt. A Telekom Austria állítólag a Vodafone-nal, a TeliaSonera céggel, illetve a Telenorral együtt akar részesedést venni.
2003. 03. 29. 20:32
Olvasói sztorik