Belföld

FVM: a biotermékekre és a hungarikumokra kell koncentrálni

Szanyi Tibor szerint az európai uniós csatlakozást követően a mezőgazdasági tömegáruk helyett egyre inkább a speciális termékekre kell helyezni az agrártermelésben a hangsúlyt.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára egy csütörtöki budapesti szakmai konferencián elmondta: amíg a tömegesen előállított növénytermesztési és állattenyésztési alapanyagokkal nehézkesen lehet a közös piacon érvényesülni, addig a hungarikumok, illetve egyedileg kitalált termékekre szinte korlátlan a kereslet.

Ez a trend már a jövő évi agrártámogatási rendszerben is megjelenik, ugyanis a termelési célú támogatások mellett egyre inkább megjelennek a speciális termékek promócióját, marketingjét segítő források – jegyezte meg Szanyi Tibor.

Az államtitkár szerint a hungarikumok zászlóshajóinak a magyar borok és a biotermékek tekinthetők. Ez a két termékkör azért élvez versenyelőnyt a közösségi piacon, mert a környezeti adottságok és a hagyományok, illetve az európai országokhoz viszonyított alacsony környezeti terheltség jó minőség elérését teszi lehetővé – mutatott rá Szanyi Tibor.

Szanyi szólt arról, hogy a földművelésügyi tárca agrármarketing centrumának külföldi hálózatát megszüntette. Az államtitkár jelezte, hogy a magyar élelmiszertermékek népszerűsítését illetően szó van arról, hogy azt a ITDH nemzetközi hálózatára építve végezzék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik