Belföld

Még egy ilyen telet nem bír ki a Mol gázüzletága

admin

2003. 04. 17. 14:50

A gázüzletág még egy ilyen telet nem bír ki, mint az idei - mondta Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnöke a társaság éves rendes közgyűlésén. A Mol 55 forintos osztalékot fizet részvényenként.

A gázüzletág még egy ilyen telet nem bír ki, mint az idei – mondta Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnöke a társaság éves rendes közgyűlése előtt megnyitó beszédében. A Mol közgyűlése délelőtt 11 órakor kezdődött csütörtökön Budapesten, miután a részvényesek 53,98 százaléka megjelent – írja az MTI-Eco.

Fontos a gázüzlet helyzetének rendezése

Hernádi felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb megoldandó feladat az igazgatóság számára a gázüzletág helyzetének rendezése. Reményre ad okot, hogy az új törvényi szabályozás már a zárószavazás előtt áll – közölte az elnök-vezérigazgató, hozzátéve, bíznak abban: az elfogadott új törvényi szabályozás azt tükrözi majd, hogy elfogadták a Mol érveit.

Ugyanakkor érdemes emlékezni arra, hogy a Mol április 9-én még úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy „szinte kizárt, hogy a lakosságnál gázkorlátozást kell bevezetni a szokatlanul hideg időjárás miatt Magyarországon”. Felkai György, a Mol kommunikációs igazgatója akkor elmondta: a szokatlanul hideg tavasz miatt a fogyasztás napi 60 millió köbméter, ami egy átlagos téli napnak felel meg.

 Az INA-nak szibériai lelőhelyek okoznak gondot

Külföldi döntőbíróság elé került az INA tavaly eladott szibériai olajlelőhelyével kapcsolatos jogvita – írta az MTI-Eco. Ha az ügy elhúzódik, további késedelmet szenved a horvát olajcég régóta húzódó privatizációja. Horvát hivatalos személy utoljára március 18-án nyilatkozott az INA-privatizációról: a horvát gazdasági minisztérium szóvivője akkor azt mondta, hogy Horvátország június végéig le akarja zárni az INA állami olaj- és gázipari cég 25 százalékának a magánosítását. A három lehetséges stratégiai partner az osztrák OMV, a magyar Mol, valamint az orosz Rosznyefty.

2005 után nem garantálható a gázellátás biztonsága?


A Mol Rt. vezetői ugyanakkor még az év elején arra hívták fel a figyelmet, hogy 2005 után nem garantálható a gázellátás biztonsága, amennyiben nem születik hosszú távú megoldás a gázár-szabályozásra. (Egyébként a csütörtöki, mostani közgyűlésen is ilyen értelemben nyilatkoztak a cég vezetői.) A növekvő felhasználás miatt – korábbi nyilatkozataik szerint – az import- és a tárolói kapacitást is növelni kellene, az ehhez szükséges pénzt azonban a megfelelő árszabályozás hiánya miatt a Mol nem tudja kitermelni.


A közgyűlésen ezután jóváhagyták az igazgatóság által javasolt részvényenkénti bruttó 55 forintos osztalékot a Mol Rt. részvényesei – írja az MTI-Eco. A részvényesek többsége leszavazta azt a kisrészvényesi indítványt, amely arra irányult, hogy a társaság ne fizessen osztalékot az elmúlt év eredménye után. A kisrészvényes ezt azzal magyarázta, hogy tavaly a Mol vesztesége ellenére tartalékából fizetett bruttó 55 forintos osztalékot, amit az idén vissza lehetne pótolni.

 Vita a szlovák tőkepiaci felügyelettel

Nem tudom, mi ilyenkor a teendője egy vállalat menedzsmentjének – tárta szét a karját Hernádi Zsolt, a Mol elnöke azon a március végi sajtóbeszélgetésen, amelyen arról számoltak be, hogy egy 202 ezer darabos Slovnaft-tranzakció törlését kérték a szlovák tőzsdétől és annak felügyeleti szervétől. Azt az adásvételt ugyanis tendenciózus árfolyam-befolyásolásnak tartották – írja a Figyelő hetilap legfrissebb száma. A szlovák tőkepiaci felügyelet azonban a múlt héten úgy válaszolt, hogy a Mol menedzsmentjének fizetnie kell, méghozzá a feltornászott árfolyamon. Amíg ugyanis a Mol által kifogásolt ügyletet nem érvénytelenítették, addig azt figyelembe kell venni. Tehát az ajánlott 1200 koronás ár kevés, legalább 1385 koronát kell felkínálni a kinnlevő részvények darabjáért – ez mintegy 30 millió dolláros többletkiadást okozna a Mol számára. A magyar olajtársaság fellebbez az általa tett árajánlatot érvénytelenítő döntés ellen.

Osztalék: 55 forint részvényenként

A részvényesek elfogadták az elmúlt évi mérlegbeszámolót is. A magyar számviteli elvek (HAS) készített auditált és konszolidált beszámoló szerint a mérlegfőösszeg 848,16 milliárd forint, míg a mérleg szerinti eredmény 39,31 milliárd forint volt, amely még nem tartalmazza az eredmény elosztását. A Mol Rt. HAS szerinti auditált mérlege 825,58 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 47,78 milliárd forint mérleg szerinti eredménnyel fogadta el a részvényesek többsége.

Mosonyi György, a MOL vezérigazgatója a Portfolio.hu szerint tájékoztatta a közgyűlést a társaság 2002-es teljesítményéről. A szénhidrogén-készletek pótlásában a legjelentősebb előrelépést a szibériai közös kitermelés adja szerinte, amely a kitermelést meg fogja duplázni. Külön sikernek tekinthető, hogy a pakisztáni kutatási területen jelentős, jelenleg pontos felmérés alatt álló készletet talált a MOL egy konzorcium tagjaként. A MOL és a Slovnaft együttműködés a tavalyi évben 40 m USD szinergiát eredményezett – írta a Portfolio.hu.

Még nem döntöttek arról, hogy pályáznak-e a Petromra

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón Mosonyi az MTI-Eco szerint elmondta: a második negyedévben átlagosan 140 dolláros beszerzési árral számolnak ezer köbméter gázra a Mol Rt.-nél. Ez jelentős növekedés az első negyedévi átlagos 122 dolláros beszerzési árhoz képest, eredménybecslést azonban nem tud egyelőre közzétenni, mert az év hátralevő részében még jelentős a bizonytalanság.

Mosonyi György újságírói kérdésekre válaszolva azt is elmondta, hogy a román Petrom olajcég privatizációjáról még semmilyen nyilvános dokumentumot nem kaptak, így arról nem tudnak dönteni, hogy részt vesznek-e a magánosítási folyamatban.

Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója elmondta: a Mol 70 százalékos többségi tulajdonában lévő Slovnaft szlovák olajipari társaságnál május 17-én tartják a közgyűlést, miután az egyik kisrészvényes kezdeményezte annak összehívását.
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.