Belföld

Szauer Péter, a HVG Rt. ügyvezető igazgatója kedden az MTI érdeklődésére nem kívánta kommentálni a Handelsblatt című német lap értesülését, amely szerint 50 millió eurónak megfelelő összeget kértek volna azért, hogy az esseni WAZ-csoport 75 százalék részesedést szerezhessen a HVG Rt.-ben. A két fél hallgatási fogadalmat kötött a vételárral kapcsolatban, a Handelsblatt WAZ-körökre hivatkozva tette közzé az 50 milliós számot. Lutz Gland
2003. 06. 24. 17:09
A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 56,74 pontos csökkenéssel, 7.786,98 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,72 százalékos visszaesés.
2003. 06. 24. 17:00
Nem kíván tárgyalni a heti munkaidő csökkentésének mértékéről és idejéről az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkaadói oldala a pénteki plenáris ülésen, legfeljebb annak elvi feltételeiről - hangsúlyozta Dávid Ferenc szóvivő, a napirendet előkészítő keddi szakbizottsági ülésen.
2003. 06. 24. 16:57
Az Európai Bizottság kedden úgy döntött, hogy szabálysértési eljárást indít Ausztria ellen, mert az Alpokban augusztus 1-jei hatállyal meg akarja tiltani bizonyos árufajták közúti szállítását nehéz kamionokon.
2003. 06. 24. 16:36
Az aszályos időjárás miatt az idén 15-20 százalékos cukorrépa terméskieséssel lehet számolni, ennek ellenére - a meglévő készletek miatt - belső ellátási problémák nem lesznek - mondta Fischer Béla, a Magyar Cukor Rt. és a Cukoripari Egyesülés elnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2003. 06. 24. 16:32
Egészében véve sikeresnek értékelte az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tavalyi tevékenységét az Európa Tanács gazdasági és fejlesztési kérdésekkel foglalkozó bizottsága, és ebben az értelemben terjesztett határozati javaslatot a közgyűlés elé. Az értékelést a magyar Braun Márton készítette.
2003. 06. 24. 16:11
A Florida Investment Marketing Incorporation, amely egy Floridában élő, magyar származású ingatlanbróker, Kovács László képviseleteként tevékenykedik Magyarországon, 4,5 éves működése alatt mintegy 10 millió dollár értékű floridai ingatlan magyar polgárok általi megvásárlását közvetítette.
2003. 06. 24. 15:24
A kormány három lehetőséget mérlegelt a Vértesi Erőmű Rt.-vel kapcsolatosan, amelyek közül a privatizáció volt a legolcsóbb megoldás - közölte Detrekői László, a Pénzügyminisztérium megbízott főosztályvezetője kedden a gazdasági bizottság energetikai albizottságának ülésén.
2003. 06. 24. 15:16
A Moldovai Köztársaság a napokban 36 kombájnt kapott Japántól, amelyet a távol-keleti ország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Kijevbe akkreditált Kisihiro Amae adott át a volt szovjet tagköztársaság vezetőinek.
2003. 06. 24. 15:11
A szekszárdi és kalocsai térséget összekötő új Duna-híd, amely a hozzá csatlakozó M9-es úttal és egyéb létesítményekkel együtt több mint 23 milliárd forintos költséggel épült meg, környezetvédelmi szempontok szerint is mintaértékű - hangzott el kedden Kecskeméten a beruházás közelgő átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.
2003. 06. 24. 15:01
Július első hetében kell kötelező érvényű, végső ajánlatot tenniük az INA horvát kőolaj- és földgázipari vállalat egy részvénnyel több mint 25 százalékának megvételében érdekelt stratégiai partnerjelölteknek, a magyar Mol Rt.-nek, az osztrák ÖMV-ek és az orosz Rosznyeftnek - jelentette a HINA horvát hírügynökség kedden.
2003. 06. 24. 14:54
A soroksári BILK Kombiterminál 22 hektáros területen októbertől megkezdi működését és fogadja, raktározza a vasúton, illetve közúton érkező konténereket. Kiss Gyula, a BILK Kombiterminál Rt. vezérigazgatója budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az ötmilliárd forintos beruházást 50 százalékban saját forrásból, 50 százalékban az OTP Bank 9 éves futamidejű, a Liborhoz kötött kamatozású hiteléből finanszírozták.
2003. 06. 24. 14:17
Az infokommunikációs iparban érdekelt amerikai Avaya magyarországi leányvállalatán belül hozta létre európai technológiai központját, s egy év alatt negyvenről hatvan főre emelte az itt alkalmazott szakemberek számát - közölte az Avaya Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, Rohály Gábor.
2003. 06. 24. 14:14
Románia kibocsátotta a tervezett 700 millió euró értékű hét éves lejáratú kötvénycsomagot a nemzetközi piacra - közölték a kibocsátás szervezői: a Deutsche Bank, a UBS, a JP Morgan és a Citigroup. A kötvény árazása az irányadó euró swap felett 260 bázisponttal történik majd meg; ez a felár a bankok által korábban megjelölt 245-265 bázispontos sáv felső határát jelenti. A kötvénynek a Moodys B1, a S&P BB-, a Fitch pedig BB- besorolást adott.
2003. 06. 24. 14:05
A Belügyminisztérium közel háromezer személlyel erősíti a kapitányságok állományát 2004. december 31-ig, például Budapesten 723, Pest megyében 197 tiszttel és tiszthelyettessel - jelentette be Lamperth Mónika. A belügyminiszter a rendőrség korszerűsítési programjáról szólva keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a rendőrkapitányságok megerősítésétől a lakosság közbiztonság-érzetének javulását, eredményesebb közterületi munkát, az elkövetők
2003. 06. 24. 13:42
A híressé vált légihíd első gépe 1948. június 24-én hajnalban indult el Nyugat-Berlin felé, fedélzetén a szovjet blokád által kiéheztetett város lakóinak szánt burgonyaszállítmánnyal. Ötvenöt évvel később e bombázók egyik polgári változata újra a német főváros fölött hasítja az eget. A burgonya helyét turisták foglalják el.
2003. 06. 24. 13:40
A PHARE-program keretében 7,5 milliárd forinttal növelhetik az idén a közmunkák hárommilliárd forintos finanszírozási keretét, ezt a pénzt a tartósan munkanélküliek, a halmozottan hátrányos helyzetűek, elsősorban romák foglalkoztatására, képzésére használják fel - ismertette Burány Sándor kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
2003. 06. 24. 13:36
Olvasói sztorik