Belföld

Elhúzódó koalíciós alku várható az adócsökkentés ügyében

admin
admin

2003. 07. 23. 07:50

A szabaddemokraták továbbra is ragaszkodnak a 2002-ben elfogadott szja-törvény adótáblájához, és elhúzódó alkudozásra számítanak az MSZP-vel.

Az szja csökkentése része a kormányprogramnak, a szabaddemokraták célja pedig a kormányprogram egészének megvalósítása – nyilatkozta Kuncze Gábor pártelnök. Szerinte – a miniszterelnök és Kovács László szocialista pártelnök “ajánlásával” ellentétben – az SZDSZ nem fogja keresgélni az adócsökkentés mintegy 130-150 milliárdos költségének forrásait, de segít a kormánynak ebben – idézi a Magyar Hírlap a pártelnököt.


A pártelnök elhúzódó vitákra számít a szocialistákkal. Az SZDSZ 2006-ig, a parlamenti ciklus végéig szóló megállapodást szeretne kötni a nagyobbik kormánypárttal.


A Pénzügyminisztérium ugyanakkor egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy mi lesz, ha az SZDSZ ősszel nem szavazza meg az adótábla módosítását – mondta el az MTI-nek a tárca szóvivője kedden. “A tárca ezen nem gondolkodik, mert ebben a kérdésben a koalíciós pártoknak kell dönteniük” – közölte Máté Dániel.


A hatályos törvény értelmében, 2004-ben az alsó kulcs 20-ról 18 százalékra, a középső 30-ról 26 százalékra, a felső pedig 40-ről 38 százalékra csökken. Az alsó kulcs jövedelemhatára a jelenlegi 650 ezerről 800 ezerre, a középsőé 1 millió 350 ezerről 1 millió 500 ezerre nő.


László Csaba pénzügyminiszter Medgyessy Péter miniszterelnöknek az euró bevezetésével kapcsolatos beszéde után jelentette be, hogy a személyi jövedelemadó jövő évi csökkentése elmarad, a reálkereset szinten marad 2004-ben. A pénzügyi tárca vezetője az adópolitikai döntéseket az államháztartási hiány csökkentésével indokolta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.