Belföld

Technikai jellegű negyedórás leállás – “kiürült” az államkassza

Technikai okokból következett be az a helyzet a FigyelőNet információi szerint, hogy negyedórára úgymond kiürült a magyar államkassza július kilencedikén. Lapunk információi szerint arról volt szó, hogy egy másik pénzügyi körben - ahogy ezt szaknyelven mondják - teljesült egy kifizetés. Ez azt jelenti, hogy egy, illetve két órával később történt meg egy átutalás, mint azt eredetileg teljesíteni kellett volna.

Az origo.hu-n olvasható információk szerint egyébként “teljesen kiürült az államkassza tizenkét nappal ezelőtt, emiatt negyedórára leállt az ország zsirórendszere”. Erről a Hír Televízió információját megerősítve beszélt az Origo szerint Máté Dániel, a pénzügyminisztérium szóvivője.

A szóvivő a pénzhiányt azzal indokolta, hogy “az átlagosan 270 milliárd forint egyenleggel bíró KESZ-számlára egy 60 milliárdos tétel egy napos késéssel érkezett be. A zsirórendszerrel a magyarországi kereskedelmi bankok bankközi elszámolását bonyolítják”. Az 1994 végén üzembe helyezett Bankközi Zsirórendszer bruttó elv szerint naprakész elszámolást és kiegyenlítést tesz lehetővé.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.