Belföld

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Rt. 89,2 millió forintos mérleg szerinti eredményt ért el az idén az első félévben, szemben a tavalyi év egészében elkönyvelt 58,1 millió forintos nyereséggel - mondta Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
2003. 08. 12. 10:55
A lakásépítési boom-nak köszönhetően igen erőteljes bővülést mutatnak az FHB Földhitel- és Jelzálogbank idei első félévi adatai: a 2003. június végi, 205,7 milliárd forintos mérlegfőösszeg közel négyszerese a 2002 első félévi végi 52,7 milliárd forintnak - derül ki az FHB Földhitel- és Jelzálogbank 2003 első félévi, magyar számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált mérlegéből.
2003. 08. 12. 10:43
Az Európai Unió a 2002-es adatok szerint 3,2 millió négyzetkilométernyi területen - az európai földrész egyharmadán - helyezkedik el, mintegy 378 millió ember, a kontinens lakosságának több mint fele, a világ népességének 6,2 százaléka él itt - ismerteti a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összeállítása.
2003. 08. 12. 09:27
Faapríték felhasználásával működő biomassza fűtőmű épült Körmenden, a 410 millió forint költséggel elkészült létesítmény szeptember 15-én kezdi meg három hónapos próbaüzemét - közölte Szalai Mónika projektmenedzser hétfőn az MTI-vel.
2003. 08. 12. 09:18
Az internet biztonságának növelésre együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete (MTA-SZTAKI), az Internet Szolgáltatók Tanácsa Egyesület (ISZT), az ISZT Internet Szolgáltatók Hálózati Koordinációs Központja, valamint a Hírközlési Felügyelet (HíF).
2003. 08. 12. 08:57
Kulcsár Attila Rejtő E. Tibor társaságában látogatta a Miniszterelnöki Hivatalt, és pénzügyi szolgáltatásokat ajánlottak a kormányzatnak. Miközben hullanak a fejek a K&H-nál, Szász Károlyt és családját egy PSZÁF-szórólapra firkantott üzenetben életveszélyesen megfenyegették.
2003. 08. 12. 08:49
A kibocsátók féléves gyorsjelentés-dömpingje előtt továbbra is alacsony forgalomra és alig mozduló árakra számítanak a részvénypiaci szakértők a keddi börzei kereskedésben. A BUX kedd reggel 1,3 pontos csökkenéssel 8067 ponton nyitott.
2003. 08. 12. 08:34
A teljes M0-ás körgyűrűnek 2015-ig kell elkészülnie, és a tervek szerint a teljes nyomvonal 110 kilométer hosszú lesz. Azonban a Budapestet elkerülő - a főváros átmenő forgalmát elvezetni hivatott - körgyűrű nyomvonala még változhat - írja a Népszava.
2003. 08. 12. 08:30
Elvállalná az európai parlamenti (EP) képviselőválasztáson az MDF jelölését Dávid Ibolya, "ha ez a párt listájának beazonosítását teszi könnyebbé". A Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, pártja elsődleges szempontja az európai szintű magyar nemzeti érdekérvényesítés.
2003. 08. 12. 08:24
A tervek szerint a jövő év végéig választják ki a fővárosi Szent Imre Kórház területén építendő gyógyszálló beruházóját – tudta meg a Főpolgármesteri Hivataltól a Világgazdaság. A tervezett ingatlanfejlesztés számítások szerint mintegy ötmilliárd forintba kerül, amit a főváros saját forrásból nem képes megvalósítani, ezért is kívánja megpályáztatni a projektet.
2003. 08. 12. 08:18
A legtöbb esetben emelést jelentenek majd a Csehországban jövőre életbe lépő áfakulcsváltozások. A pénzügyminisztérium becslése szerint egy átlagos cseh polgár évi 1100 koronával fizet majd több áfát - írja a Világgazdaság.
2003. 08. 12. 08:13
Csak a Medgyessy Péter miniszterelnök és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök közötti politikai megállapodás mozdíthatja ki a holtpontról a jövő évi büdzsével kapcsolatban kialakult koalíciós patthelyzetet - írja a Világgazdaság. Éppen ezért a Pénzügyminisztérium nem készít alternatív költségvetési tervezeteket.
2003. 08. 12. 08:01
Az ősszel napirendre kerülhet a búzakivitel korlátozása, ha az export meglódulna a fokozott nemzetközi kereslet miatt – nyilatkozta a Világgazdaságnak Németh Imre agrárminiszter.
2003. 08. 12. 07:59
A nagy meleg, és az alapanyagok drágulása ellenére nyáron már nem, januártól viszont emelkedik a sör ára - számol be a Népszabadság.
2003. 08. 12. 07:54
A határon túli magyarok kettős állampolgárságának bevezetése a magyar EU-csatlakozásig, vagyis jövő májusig szóba sem jöhet. Ezt ugyanis két olyan nemzetközi megállapodás gátolja, amely az Orbán-kormány idején született - írja a Népszabadság.
2003. 08. 12. 07:47
A szlovén külügyminisztérium hétfőn délután jegyzékben közölte Zágrábbal, hogy kizárólagos gazdasági övezet kihirdetésekor nem hagyhatók figyelmen kívül a szomszédos országok azonos jogai és érdekei és nem terjeszthető ki az övezet az ő szuverenitásuk és fennhatóságuk alatti tengerterületre.
2003. 08. 11. 20:38
A Paksi Atomerőmű másodfokú bizottsága, a vezetői értékelő bizottság hétfőről kedd délután négy órára halasztotta az április 10-11-i üzemzavarral kapcsolatos helyreállítási projektre pályázók kereskedelmi és árfeltételekre vonatkozó ajánlatait tartalmazó, közjegyzőnél letétbe helyezett boríték felbontását - közölte az MTI-t Kováts Balázs, az erőmű tájékoztatási főmérnöke. Elmondta: a vezetői bizottság úgy ítélte meg, még egy napra szüksége van, h
2003. 08. 11. 18:54
Az Egyesült Államok, mint az várható volt, hétfőn fellebbezést nyújtott be a Világkereskedelmi Szervezetnél (WTO), kifogásolva annak álláspontját, miszerint az amerikai acélimportra bevezetett vámok ellentétesek a nemzetközi kereskedelmi szabályokkal.
2003. 08. 11. 17:18
Olvasói sztorik