Belföld

Gyurcsány Ferenc szerint az EU költségvetésében Magyarországnak az első három legnagyobb támogatást kapó országnak kell lennie, az új kormánynak államigazgatási reformmal kell kezdenie, az MSZP pedig arra készül, hogy egyedül nyerje meg a választásokat – derült ki az Info Rádió interjújából.
2005. 12. 09. 08:45
A Magyar Szocialista Párt Nógrád megyei küldöttgyűlése Demus Ivánt jelölte meg a vadászbalesetben elhunyt Urbán Árpád országgyűlési képviselő utódjául.
2005. 12. 09. 08:25
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az Egészségügyi Minisztérium (EüM) szakemberei hétfőn tartják egyeztető tárgyalásukat arról a rendelettervezetről, amely többek között az orvosok költséghatékony gyógyszerfelírását szabályozná. Elképzelhető, hogy a receptíró orvosok körében nagy felháborodást és visszatetszést kiváltó rendeletet előterjesztői visszavonják, illetve olyan kompromisszumos megoldást keresnek, amely mindkét fél számára elfogadható.
2005. 12. 09. 07:00
A koalíció választási győzelmének az SZDSZ jó szereplése a feltétele – jelentette ki Fodor Gábor. A politikus a leszögezte, hogy pártja jövőjét egy szabad demokrata-szocialista koalícióban képzeli el.
2005. 12. 08. 18:43
Demszky Gábor beperelte Kupper András fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakcióvezetőt, aki az elmúlt napokban többször is valótlanságot nyilatkozva azt állította, hogy a főpolgármester jogtalanul vett fel 1,8 millió forint készpénzt 2002-es szabadságmegváltás címén.
2005. 12. 08. 17:49
Kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Pozsonyba a magyar államfő. A szlovák kollégájával folytatott megbeszélések folyamán Sólyom László a bősi erőmű ügyének másfél évtizede rendezetlen kérdését is felvetette.
2005. 12. 08. 15:59
Önállóan és saját programmal indul a jövő évi önkormányzati választásokon a ferencvárosi MSZP, miután az SZDSZ nem válaszolt a párt választási együttműködési ajánlatára - közölte Bánsághi Tamás, alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2005. 12. 08. 15:01
Idén itt az utolsó alkalom azoknak, akik idáig még nem igényeltek diákhitelt. Még 7 napig, 2005. december 15-ig lehet leadni az őszi szemeszterre vonatkozó diákhitel-igényléseket. Aki ezt a határidőt lekési, már csak a jövő félévre kérhet diákhitelt.
2005. 12. 08. 13:49
Ügydöntő részleteket tud állítása szerint a móri banki mészárlásról az a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő szlovák férfi, aki néhány napja jelentette be igényét a Budalakk-csoport egyik cégének meghatározó tulajdonára – írja a HVG.
2005. 12. 07. 19:15
A kormány szerdán felhatalmazta a honvédelmi tárcát, hogy kezdje el az előkészítő munkálatokat a Pécs melletti Tubes hegyen – jelentette be a kormányszóvivő.
2005. 12. 07. 18:26
Politikai tartalomban és stílusban azt képviseli az ellenzék nagyobb pártja, a Fidesz, amit egyszer már elutasított Magyarország. Ez az a politika és ez az a stílus, amihez nem térhet vissza az ország – mondta Hiller István, az MSZP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
2005. 12. 07. 15:46
Olvasói sztorik