Belföld

Erdei Madár Zsolt véletlenül került a Jobbik plakátjára

A MIÉP és a Jobbik hirdetésével egy címlapon szerepelteti a Magyarok Lapja Erdei „Madár" Zsoltot. A bokszoló dühös, mert a lap köztéri plakátjai félrevezetőek – írja a HVG.

„Felháborítónak tartom, hogy ilyen politikai hirdetés mellett jelentem meg egy címlapon” – reagált dühösen Erdei Zsolt, a WBO félnehézsúlyú világbajnok bokszolója, amikor a hvg.hu-tól értesült arról, hogy a Magyarok Lapja című újság elején egy MIÉP–Jobbik-hirdetés fedi a hasát. A lap köztéri plakátokon hirdeti magát a fővárosban.

„Én csak interjút adtam mint sportoló, akinek természetesen fontos, hogy magyarként küzd, de szándékosan elkerültem a politikára vonatkozó kérdéseket, hiszen a személyem nem kötődik egyetlen párthoz sem” – mondta el a sportember, aki az újság főszerkesztőjétől, Márkus Tibortól kért magyarázatot a történtekre. Márkus – a bokszoló elmondása szerint – véletlen egybeesésnek nevezte az interjú és a pártok hirdetésének egymás mellé kerülését. A hirdetésben a „Harmadik út, nemzeti összefogás” szlogen, mellette pedig a két nemzeti radikális szervezet emblémája szerepel.

A „Madárként” is ismert profi öklöző attól tart, hogy egy ilyen fotó félreértésekre adhat okot. Mindenképpen szeretné kizárni, hogy személyét bármilyen politikai párt vagy szervezet nevéhez, elveihez kössék.

A Magyarok Lapja című havilap – a címlap tanúsága szerint – márciusban jelent meg először. A szerkesztőség a „Kárpát-medencei magyarok lapjaként” definiálja az orgánumot, és a plakáton figyelmeztetés is szerepel: „Lapunkat eldugják és titkolják, kérje az újságárusoktól!” A havi kiadvány főszerkesztő-helyettese Nagy Ervin, a Jobbik választmányi elnöke.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.