Belföld

Berekesztették a házbizottság ülését

Mivel esély sem volt arra, hogy a honatyák megegyezzenek a költségvetési törvényjavaslat megvitatásának ütemezéséről, Szili Katalin megszakította az ülést.

Az Országgyűlés házbizottsága Szili Katalin parlamenti elnök javaslatára megszakította csütörtöki ülését, mert nem látszott remény arra, hogy megegyezés születhet a résztvevők között a költségvetési törvényjavaslat és egyéb, a jövő heti, várhatóan háromnapos ülésen tárgyalandó előterjesztések megvitatásának ütemezéséről.

Mint Altorjai Anita, az országgyűlés sajtófőnöke az MTI-nek elmondta, a házbizottság ülése pénteken reggel folytatódik, addig a frakciók egymás között és a kormánypárti képviselőcsoportok a kormánnyal is egyeztetnek.

A testületben a Fidesz képviselő Deutsch Tamás hangsúlyozta: az ülést azért szakították meg, mert a költségvetési bizottság szerdán, kormánypárti előterjesztésre, úgy döntött, hogy kerüljenek ki a költségvetési törvényjavaslatból azok a jogszabály-módosítások, amelyek a büdzséjavaslatot „salátatörvénnyé teszik”. Ez pedig azzal jár, hogy a kormány az érintett nyolc-tíz előterjesztést önállóan nyújtaná be a Ház elé. A problémát véleménye szerint az okozza, hogy az Országgyűlés idén már csak a jövő héten három, az azt követőn pedig egy napra ül össze, tehát a törvényjavaslatok megvitatására és elfogadására kevés az idő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik