Belföld

Koalíciós vita Ferencvárosban

Önállóan és saját programmal indul a jövő évi önkormányzati választásokon a ferencvárosi MSZP, miután az SZDSZ nem válaszolt a párt választási együttműködési ajánlatára - közölte Bánsághi Tamás, alpolgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Bánsághi Tamás a döntést azzal indokolta, hogy a két helyi pártszervezet között megromlott a viszony, ezért januárban önálló polgármester-jelöltre tesznek szert. A lehetséges jelöltek között szerepel maga Bánsághi Tamás is, továbbá Tímár Gábor, a helyi MSZP frakciójának vezetője, Kökény Mihály és Pál Tibor országgyűlési képviselő.

A két párt között az elmúlt év decemberében romlott meg a viszony, amikor Gegesy Ferenc, az MSZP és az SZDSZ közös jelöltjeként polgármesterséget szerzett kerületi vezető sorozatos hibákra hivatkozva két lépcsőben megvonta Bánsághi alpolgármester hatásköreit. Az alpolgármester hozzátette: a költségvetés egy évvel ezelőtti, ugyancsak vitákkal kísért megszavazása óta az SZDSZ és a Fidesz több kérdésben is együtt voksolt a képviselő-testületben: legutóbb például egy 15 éves kerületfejlesztési programot szavazott meg együtt a liberális párt, a Fidesz és a MIÉP a polgármester előterjesztésére.

A sajtótájékoztatón megjelent Deutsch László, a helyi SZDSZ frakcióvezetője, akivel két szocialista politikus az újságírók előtt éles vitát folytatott arról, ki a felelős a kialakult helyzetért. Közölte, az SZDSZ-nek nem az MSZP-vel, hanem annak néhány “prominens képviselőjével” van problémája.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.