A hányatott sorsú gyűjtemény egyelőre azonban még az egykori szovjet laktanyában várja a látogatókat, ahol a „digitális őskövületeket” két elhivatott szakember, Bohus Mihály tárlatvezető és Muszka Dániel kurátor rendezgeti egy úgynevezett pilot-kiállítássá.
Erre azért van szükség, mert a karácsonyi időszakra tervezett költözésig át kell rostálniuk ezt a hatalmas gyűjteményt, hiszen a több mint 10 ezer darabból álló tárlatnak csak egy kis része költözhet az Agórába. De lássuk, hogy gyűlt össze ennyi számítástechnikai eszköz, telex, flopi, memória, monitor, és még ki tudja mennyi informatikához kapcsolódó berendezés az egykori szovjet laktanyában!
Kalmár László öröksége
A híres szegedi matematikus 1954-ben egy lipcsei kiállításon látott először számítógépet. Azonnal beleszeretett az új találmányba, és innentől fogva az informatika bűvkörében élt. Az akkor 50 éves professzor teremtette meg a szegedi számítástechnikai képzés alapjait, ő épített elsőként az egyetemen számítógépet. A Kalmár-féle logikai gép ma az informatika történeti múzeum becses darabja, akár a professzor legendássá vált kerékpárja, amely az általa fejlesztett számítógépek fölött lóg a falról.
A nagy elődök között meg kell említeni Kozma László műegyetemi professzort is, aki 1955 és 57 között megkonstruálta az ország első programvezérelt jelfogós számítógépét, a MEsz-1-et. És persze ne feledkezzünk el Neumann Jánosról sem, aki meghatározta a számítógépek ma is használatos elveit. Mindhármuk munkásságának emléket állít a kiállítás.
A Minszk 22-es-től a laptopig
No, de miből is áll ez az egészen sajátos, Magyarországon egyedülálló gyűjtemény? Itt áll például az első magyar számítógép winchestere 1959-ből. Olyan, mint egy kezdetleges rakétakilövő állomás, és egy kazán mutációja. Súlya 180 kiló, teljesítménye 5 kilóbit. Láthatóan otthonosan érzi magát a szovjet kiskatonák hűlt helyén az a Minszk 22-es számítógép, amelynek 1968-as üzembe helyezéséről fénykép is tanúskodik. Szintén szovjet termékként tartották nyilván azt a nagy öntöttvas monstrumot, amely a tekintélyes méret ellenére a 4 alapműveleten kívül másra nem volt képes. Ennél is nagyobb szépséghibája a DEHOMAG névre hallgató óriásnak, hogy ezt a gépet a németek még 1936-ban helyezték üzembe, a szovjetek pedig hadizsákmányként cipelték haza a nagy honvédő háborúból, hogy egészen 1964-ig gyártsák.
Egy emelettel feljebb már olyan berendezéseket találunk, melyek működőképesek, így, ha a látogató is úgy akarja, ízelítőt kaphat e masinák üzemzajából. A telexgép hangja például azonnali infarktussal fenyegeti a gyanútlan tárlatlátogatót, de néhány számítógép hűtőberendezése is egy szövőgyár ricsajával vetélkedik. Ha valaki például a mai menedzser kalkulátorok archetípusára kíváncsi, itt megcsodálhatja a Mercedes Euklid-ot, ami a német precizitás mintapéldánya.
És, hogy a hazai ipar büszkeségeiről se feledkezzünk meg, itt van a Hunor 131-es, no meg a Videoton Computer 340-es. Pillanatok alatt bensőséges viszonyba keveredhetünk ezekkel az egyszerű formákkal rendelkező és viszonylag csekély műszaki ismereteket követelő gépekkel. És arról se feledkezzünk meg, hogy az úgynevezett kazettás floppyt egy magyar ember, Jánosi Marcell találta fel. Két példányt dedikálva a múzeum rendelkezésére bocsátott, ami nagy öröm, de kár, hogy ebből a felfedezésből sem kis hazánk húzott igazi hasznot.
Lássunk egy igazi „ősbölényt”! Itt tornyosul ugyanis az az Ural-2-es, amely az első gyári csöves számítógép volt a világtörténelemben. Már a neve is olyan, mint egy ballisztikus rakétáé, de a működése is legalább olyan bonyolult lehetett.
És végül egy szép emlék. A szegedi egyetem számítástechnikai szakembereinél többször járt az első (és máig egyetlen) magyar űrhajós, Farkas Bertalan, akiről fénykép is készült, amikor a külön neki készített számítógép előtt ül, és elégedetten mosolyog. Hát, igen, akkor ez nagy szó volt.
A pilot-kiállítás az Agórába megy
Az imént felsorolt gépek, eszközök persze azért maradhattak fenn ilyen jó állapotban, mert a gyűjteményt gondozó Muszka-Bohus páros kemény, olykor áldozatos munkával óvta a „digitális matuzsálemek” állagát. Sok monstrum most is működőképes, ezek nagy valószínűséggel tagjai lesznek a most összeállított pilot-kiállításnak.
Úgy próbálják elrendezni a kiválogatott anyagot, hogy már csak fel kelljen tenni egy teherautóra, és a platóról levéve máris az Agórában megálmodott helyre kerüljenek. A most is építés alatt álló kulturális, tudományos központban két termet kapnak, ám ezek elég nagyok lesznek ahhoz, hogy a gyűjtemény javát a közönség elé tárhassák.
És, hogy mi lesz azokkal az eszközökkel, kiállítási tárgyakkal, melyek nem kapnak helyet az Agórában? Egyelőre maradnak az öthalmi laktanyában. Ez lehetne akár jó hír is, ám a múzeumnak helyet adó épület évek óta beázik, ezért a gondok egyelőre nem oldódnak meg teljesen.
A gyűjtemény javát azonban az év végén átszállítják az új kiállítóhelyre, így méltó körülmények között állíthatnak emléket az egyik legfiatalabb tudományágnak. Ha valaki megnézi ezt a kiállítást, el fog csodálkozni azon, milyen dinamikusan fejlődik a számítástechnika. Amikor bekapcsoljuk otthon a 3-4 éves gépünket, gondoljunk arra, hogy 30 évvel ezelőtt egy szekrény méretű gépben megközelítőleg sem volt annyi memória, mint az elavultnak vélt mai konstrukciónkban.
És még valamire figyelmeztet ez a gyűjtemény: Soha ne becsüljük alá a régi dolgokat! Ha ugyanis nincsenek ezek a „digitális őskövületek” most nem tudnánk internetezni, adatokat feldolgozni és másolni a pillanat tört része alatt.
