Pénzügy

Lemondatnák a BKV vezetőségét

Kivágta a biztosítékot a BKV-szakszervezetnél az utazási kedvezmények megvonása. Lemondásra szólították fel a cégvezetést.

Az igazgatóság utóbbi időszakban hozott döntései „minden szakmai alapot nélkülöznek, és nem biztosítják a BKV Zrt. munkavállalói számára a nyugodt, biztonságos és szolgáltatás szempontú munkakörülmények fenntartását” – írja közleményében a Közlekedési Érdekvédelmi Körök Szövetsége (KEKSZ) a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ). A két érdekvédelmi szövetség ezért arra szólítja fel az igazgatóság tagjait, hogy „felelőtlenségükből következően tisztségükről azonnali hatállyal mondjanak le!”

A szakszervezetek szerint a BKV-nál a dolgozók családtagjainak járó utazási kedvezmények megvonása volt az utolsó csepp a pohárban. Szerintük a BKV Zrt. dolgozóit hátrányosan megkülönböztetik más közszolgáltató társaságoknál munkát vállalóktól. Mint írják: a Kollektív Szerződés felmondása nem vette figyelembe az elmúlt évtizedekben hozott belső megállapodásokat, pedig ezeket szakmai alapon, a humánerőforrás terheinek figyelembevétele mellett alakították ki. Ebben szerepeltek például a bérszerkezeti elemek, azok alkalmazási módjai és helyei, illetve az igazságos – a többletteljesítményért többletbér elvű – bérelosztás végrehajtásának a módja – írja a két szervezet.

A KEKSZ és a VTDSZSZ szerint a Kollektív Szerződés (KSZ) felmondását nem előzte meg semmilyen gazdaságossági számítás, melynek egyik következménye, hogy a BKV Zrt.-n belüli bérstruktúrában bérfeszültségek keletkeznek, mely az eddigi megszerezhető bérek jelentős csökkenésével, elvesztésével is járnak, ráadásul jellemzően csak a szolgáltatást végrehajtó 8-10 ezer munkavállaló körében.

Érthetetlen számukra a cég döntése, ugyanis a KSZ-nek a Munka törvénykönyvétől való eltérése nem járt többletbérköltségekkel. Téves szerintük az az állítás, mely szerint a KSZ többletkiadást jelentett a tulajdonosnak, illetve a munkáltatónak.

Az utazási kedvezményekről szóló határozat tovább erősítette a konfliktus kialakulását, az igazgatóság a két szakszervezet szerint felrúgta az együttműködés és a párbeszéd kulturális szabályait. A KEKSZ és a VTDSZSZ visszautasítja a BKV azon kijelentését, hogy az érdekképviseletek hozzáállása miatt nem tudnak tárgyalni – áll a Cinkota Autóbusz Szakszervezet (melynek elnöke, Nemes Gábor a KEKSZ alelnöke is) közleményében.

Jelenleg is folynak a tárgyalások a KSZ kapcsán a szakszervezetek és a BKV között. Nemes Gábort a szünetben sikerült utolérnie az FN24-nek. Az érdekképviseleti vezető annyit közölt lapunkkal: nincs megegyezés, de az egyezetés még folytatódik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik