Adja magát a kérdés: miért pont 121?
Évek óta készülünk erre a kiállításra Törő Istvánnal, hogy összegyűjtsük a magyar festészet – a mi szemünkkel – legjobbjait. Kiválogattunk nagyjából kétszáz darabot, de százhúsz lett belőle, mivel körülbelül ennyi fér fel a falra. A grafikusunk szerint viszont ez egy olyan semleges szám, ami felett elsiklanak az emberek, grafikailag sem oldható meg jól, így lett 121.
Sikerült megszerezni az összes kiszemelt képet?
Egy részük múzeumi anyag, és nem mindent tudnak kölcsönözni, vagy azért mert külföldi kiállításon van a kép, vagy mert a törzsanyaghoz tartozik. A célunk ezzel a kiállítással, hogy megmutassuk, honnan hova fejlődött a festészet, ezért nem kronologikus sorrendbe, hanem tematikájuk alapján raktuk egymás mellé a képeket. Ami pedig technikai okok miatt nem tudott a falra kerülni, ahhoz hasonló képeket magángyűjtőktől kértünk kölcsön. Az albumba pedig az eredeti 121 kiválasztott került, azokhoz társította gondolatait ugyanennyi neves művész, tudós, orvos stb.
A kiállítás, a tárlatvezetés, az előadások ingyenesek, tehát nem a jegybevételekből fogják finanszírozni a gondolom nem kis költségvetést.
Évente háromszor tartunk aukciót. Nagy dolognak tartom, hogy a magyar festészet legjavát aukcionáljuk, igazi gyűjtői darabokat. Ezekből élünk, ezekből tudunk ilyen nonprofit kiállításokat is szervezni. Amit kapunk, annak egy részét így próbáljuk visszaadni. Ahogyan feladatunknak tartjuk azt is, hogy kortárs festőknek szervezzünk kiállításokat.
Hogy illeszthető a Virág Galéria nívójába, hogy Tony Curtisnek is volt önöknél kiállítása?
Ő is fest és rajzol, és keresett egy olyan helyszínt, ahol ezt megmutathatja az általa hőn szeretett Magyarországnak és a magyar népnek, mi meg arra gondoltunk, miért is ne?
Curtis motivációját értem, a kérdés, hogy a Virág Judit Galériának hogy fért ez bele?
Egyrészt Tony Curtis nagyszerű színész és kitűnő ember, másrészt nekünk ez egy nagy PR-lehetőség volt, amit nem akartunk kihagyni. Nagyon igyekszünk a jó értelemben vett széles ízlést kielégíteni a kiállításokkal és az aukciós anyagokkal is. Imádjuk, amikor sok ember jön a galériába.
Lehet valahogy sztereotipizálni a magyar műgyűjtőt?
A vásárlók közege nagyon színes mind a korosztályt, mind a foglalkozást tekintve. Érdekes, hogy pár évvel ezelőtt még sokkal több férfi gyűjtő volt, mára a nők szépen felzárkóztak. A 60-as, 70-es években még lehetett specifikálni, orvosok, ügyvédek, kisiparosok gyűjtöttek elsősorban, ma ez nem releváns.
Divat ma gyűjteni?
Divat, de nem ezt a részét hangsúlyoznám, hanem azt, hogy része lett a mindennapi kultúrának a festészet, és ez nagyon jó, mert fejleszt, épít, feltölt. Az aukciós kiállításokra is, vagy egy ilyen nagy tárlatra, mint amilyen a most nyíló, sokkal többen jönnek, mint tíz éve, és sokkal többen, mint ahány gyűjtő van.
Mi hozza az ön szakmájában az állandó kihívást?
Minden kép két emberi történet. Az eladó elmeséli, hogy miért válik meg tőle, a vevő elmondja, miért pont azt választja. Az aukciókon nem csak a rekordok a maradandóak. Van olyan tulajdonos, akinek az életét kell a befolyt összegből megoldania, mert súlyos problémái vannak, mondjuk beteg a gyereke vagy a szülei. A vevő pedig, amikor a képet megveszi, látom, hogy milyen boldog, és ez nagyon jó érzés. Néha pszichológus vagyok, s ha valaki elkeseredik, hogy miért csak annyiért ment el a képe az aukción, azt meg kell vigasztalni. Izgalmas, hosszú tárgyalás eredménye, hogy mennyiről induljon a kép; az eladó általában nagyon magasan szeretné indítani, én nagyon alacsonyan, mert nekem az a jó, ha sok licit van, de ha alacsonyan indul, az kockázat – tehát ezeket a szempontokat ki kell egyenlíteni. És vannak a kiállítások… Nem lehet ráfogni, hogy egy monoton munka.
Virág Judit
Az ELTE művészettörténet és francia szakán végzett, majd a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli múzeumának muzeológusa. 1988-tól az újjászülető magyarországi műkereskedelmi és aukciós piac aktív szereplője, árverezője. 1982-ben doktorált, igazságügyi képszakértő. Területe a 19-20. századi magyar festészet. Három nyelven beszél, és három lány édesanyja. 1997-ben nyitotta meg a nevét viselő galériát, melyhez a legtöbb aukciós rekord fűződik.
Rekordok:
Munkácsy Mihály: Poros út – 220 millió forint
Csontváry Kosztka Tivadar: Hídon átvonuló társaság – 180 millió forint
Munkácsy Mihály: A Baba látogatói – 160 millió forint
forrás: www.viragjuditgaleria.hu