 |
Félhomály, pontszerűen megvilágított textilszövések, fafaragványok és kőreliefek a sejtelmes közegben – ha csak ennyit árulnánk el a Szépművészeti Múzeumban nemrég megnyílt kiállításról, könnyen lehet, nem sokan vennék maguknak a fáradságot, hogy megnézzék azt. Ha utalnánk rá, hogy a tárgyak Egyiptomból valók, minden bizonnyal sokan felkapnák a fejüket, ám ha azt is eláruljuk beszélgető partnerünknek, hogy nem fáraókkal, hanem koptokkal lesz dolga, akkor minden valószínűség szerint inkább az értetlenség és talán némi kíváncsiság ül ki arcára: kik azok a koptok és miért érdekesek nekünk?
„A kopt kultúra a mi kultúránk”
Nos a kérdés utóbbi részére Török László akadémikus, a kiállítás főkurátora a Mindentudás Egyetemének klubrendezvénye keretében lakonikusan csak ennyit válaszolt: „A kopt kultúra a mi kultúránk. A miénk, mert az egyetemes kultúra is a mi kultúránk.” A kopt művészet kincsei címet viselő kiállításon aztán valóban igazolódik az egyszerű tézis: csupa olyan motívum, mitológiai alak, keresztény mártír és szent tárul elénk néhol több mint kétezer éves távolságból, melyek szinte mindenki számára ismerősek. Dionüszosz, Európa elrablása, Mária halála, Kentaurok és Érósz valamint ornametikus motívumok.
Ami pedig a legizgalmasabbá teszi ezt az egyveleget, az éppen szinkretikus volta. A kopt kultúra ugyanis három forrásból táplálkozott: az ősi egyiptomi, Nagy Sándor hódítását követően a hellén, majd Kr.e. 30-tól a római kultúra is szinte pillanatok alatt „befolyási területévé” nyilvánította Egyiptomot. Ahogy arra Radnóti Sándor esztéta, a Mindentudás Egyeteme által szervezett klubest másik résztvevője utalt: a döbbenetes az egész kiállításban az a sokoldalúság, ami az egyes alkotásokban illetve a különböző korszakokból származó alkotások között felismerhető. Az egyiptomi művészet ugyanis a művészettörténészek szemében a kialakult formák változatlanságáról ismerszik meg, márpedig a többezer éves kultúra pár száz év alatt ugyancsak radikális változásokon ment keresztül a fáraónikus időszakot követően.
 |
A kopt művészetben éppen ezért jól megfér egymás mellett Dionüszosz és Mária ábrázolása is. Bár a görög mitológiai alak és a Szűzanya sohasem jelenik meg egy helyen, sőt Török László arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző elemek sohasem egyszerre jelentkeznek az egyes alkotásokon, ugyanakkor az már könnyen elképzelhető volt, hogy egy életében görög identitással rendelkező ember, halála után egyiptomivá válik abban az értelemben, hogy sírja szinte teljes egészében egyiptomi motívumokat tartalmaz.
Az egyiptológia Benjáminja
Hogy ez az elképesztő gazdagság mégsem olyannyira ismert mint a fáraók kultúrája, annak több oka van. Az egyik mindenféleképpen az, hogy a koptokkal tudományos szinten csak a 19. század végén és a 20. század elején kezdtek el foglalkozni. Mindaddig olyan elhanyagolt területe volt ez a régészetnek, mellyel gyakorlatilag senki sem foglalkozott. Az ásatások során a föld felszínéhez legközelebb mindig a kopt kultúra tárgyi emlékei kerültek elő, ám a régészek ezeket a tárgyakat sokáig egyszerűen félredobták, mivel a fáraónikus korszak alsóbb rétegei érdekelték csak őket.
A 20. század elején kezdték csak katalogizálni a koptok művészeti alkotásait, elsősorban egy Josef Strzygowski nevű tudósnak köszönhetően. Mivel azonban igen sok tárgy eredetét szinte teljesen homály fedi az említett fáraóközpontúság miatt, így nagyon nehéz meghatározni ezeknek a leleteknek a pontos korát.
Először Egyiptomon kívül
 |
Korukkal ellentétben azonban művészi értékük nagyon is jól megállapítható. Török László elmondta: elsősorban a magaskultúra termékeit hozták el Egyiptom különböző múzeumaiból Budapestre. Tudni kell ugyanakkor, hogy ezeknek a tárgyaknak a java része még sohasem hagyta el Egyiptomot, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a Szépművészeti Múzeumban egyedülálló kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.
További különlegessége a kiállításnak az, hogy nemcsak kőből vagy fémből készült tárgyakat láthatunk, hanem textilszöveteket és fafaragásokat is. Ilyen tárgyi emlékek máshonnan nem kerülhetnek elő, mivel a fa és a szövetanyag gyakorlatilag elrohad a földben töltött hosszú évszázadok alatt. Egyiptom homokos és száraz talajában azonban ezek az anyagok is fennmaradnak, mégpedig javarészt igen jó állapotban.
