Elsöprő győzelmet aratott a szerbiai elnökválasztás második fordulójában Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő. A szavazatok 66,7 százalékát szerezte meg, messze maga mögé utasítva ezzel a mindössze 31,3 százaléknyi voksot begyűjtő Miroljub Labusz miniszterelnök-helyettest. Kostunica mégsem ünnepelhet. Nem lett Szerbia első embere, az elnökválasztást ugyanis meg kell ismételni. A törvény értelmében a második forduló érvényességéhez is a szavazópolgárok legalább 50 százalékának kellett volna az urnák elé járulnia, a választói részvétel azonban – az első forduló szintén szerény 55,7 százaléka után – már csupán 45,5 százalékos volt.
KÜLFÖLDI REMÉNYEK. A nyugati sajtó a választások előtt a jelenlegi külgazdasági minisztert, szövetségi miniszterelnök-helyettest, Miroljub Labuszt látta volna legszívesebben elnökként. Labusz elkötelezett reformpárti politikus, igazi technokrata. Programjában is a gazdasági reformokra, a jóléthez vezető útra helyezte a hangsúlyt. Vele alighanem könnyű lett volna szót értenie a Nyugatnak: gondolkodását ugyanis nem befolyásolják nacionalista alapvetések. Versenytársának megítélése már kevésbé volt egységes – igaz, korántsem volt negatív. Milosevics 2000. októberi bukása után Kostunica az új rendszer jelképévé vált, és a képszerkesztők igyekeztek eldugni azokat a fotókat, ahol katonai egyenruhában, fegyverrel a kezében látható, Koszovó Szerbiához tartozásáért agitálva. Ám az elnökválasztás előtt a véleményformálók már újra az elkötelezett nacionalistát látták és láttatták benne. Joggal. Nemzetközi szervezetek sora kapta fel a fejét például azokra a kijelentéseire, amelyekben a boszniai szerbeknek az anyanemzethez tartozását, vagy éppen Koszovó nyugati felügyeletének szükségtelenségét fejtegette.
“Nem vagyok keserű kritikusa Kostunicának, ő nem Milosevics. Kostunica alapvetően demokratikus beállítottságú politikus, bár retorikája nacionalista felhangú” – igyekszik a Figyelőnek nyilatkozva a végletes megítélések között rendet tenni Józsa László, a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) alelnöke. Józsa szerint Kostunica boszniai és koszovói elképzelései “illúziók,” de a mai Szerbiában ezzel a gondolatvilággal könnyebb szavazatokat szerezni.
BIZTATÁS. Mindezek után amikor az első fordulóban még úgy tűnt, hogy Kostunica lehet a következő szerb elnök, a korábban Labusz-párti Nyugat váratlanul elkezdett pozitív jelzéseket küldeni Belgrádba. Az amerikai kormány például éppen a két választási forduló között látta időszerűnek bejelenteni, hogy elengedi Jugoszlávia 589,4 millió dolláros adósságának kétharmadát, 353,7 millió dollárt, mintegy így jutalmazva Belgrádot a két ország kapcsolatainak javulásáért. Sőt, a Fehér Ház elfogadta a Jugoszlávia és az Egyesült Államok közötti kereskedelem felújításáról szóló törvényi rendeletet. A kapcsolatok 1991 májusában szakadtak meg, miután Belgrád ellen nemzetközi büntetőintézkedéseket vezettek be. Hamarosan pedig arra is lehetőség nyílik, hogy feloldják Jugoszlávia különböző amerikai bankoknál elhelyezett mintegy 200 millió dollárjának a zárlatát. Gabriel Keller belgrádi francia nagykövet szintén a két forduló között nyilatkozta a következőket a szerb B92 rádiónak: “Nem látok semmiféle olyan politikai kockázatot Jugoszláviában, amely megakadályozná a francia beruházókat abban, hogy itt befektessenek.” Kurt Leonberger, a frissen kinevezett német nagykövet és Philip Rieker, az amerikai külügyminisztérium szóvivője is hasonló kijelentéseket tettek.
A jelenlegi “elnöktelen” helyzetről viszont már alighanem másképp vélekednek. Most csak egy biztos: a több hónapnyi bizonytalanság. “A tőke mozgása sablonos: a kockázatos helyeket elkerüli” – fogalmaz Józsa. A korábbi segélyprogramok minden bizonnyal folytatódnak, de a gazdaságnak beruházásokra lenne szüksége. Márpedig az elnöknélküliség olyan kockázati tényező, amely továbbra is távol tarthatja a befektetőket.
