Dumitru Stan dühösen kiabált egy kolozsváiri iroda előtt. Május utolsó napjaiban jártunk, amikor Románia a helyhatósági választások kampányának utolsó napjait élte. Stan akkor már két napja tudta, hogy a klienseket jókora hozamokkal kecsegtető Nemzeti Befektetési Alap (FNI) csődbe ment, vezetője pedig – ki tudja mennyi pénzzel – külföldre szökött. “Tudja, ki fog itt elmenni szavazni! Ezekre, akik engedték, hogy ismét kiforgassanak minket mindenünkből, azután meg futni is hagyták a tettest? Vagy az ellenzékre, amelyik korábban lopott ki mindent a zsebünkből? Na nem, majd ha fizetnek és megfizetnek!” – fakadt ki az őt faggató újságírónak. Ha Dumitru Stan mindezt komolyan gondolta, akkor valószínűleg e hét vasárnapján sem látják az urnák előtt. Az FNI-ügy továbbra sincs lezárva, a befektetőket nem kártalanították, és az alap hol Izraelben, hol Latin-Amerikában felbukkanó vezetőjéről sem tudni semmi biztosat. Márpedig ez csupán az egyike annak a megszámlálhatatlan csődnek, amelyek az elmúlt négy évben a román lakosságot bőszítették.
BIZONYTALANUL. Aggódnak is a politikusok és a szakértők: kevesen mernék megjósolni, vajon elmennek-e elegen szavazni a november 26-ai parlamenti és elnökválasztáson. Igaz, az is megeshet, hogy mindez éppen ellenkezőleg hat a közvéleményre, végtére is a romániai lakosság jó részének igencsak elege van jelenlegi vezetőiből.
Pedig a makrogazdaság szintjén az utóbbi időben előrelépések is történtek. A londoni Fitch hitelminősítő éppen a múlt héten javította B mínuszról B-re Románia devizában, illetve lejben jegyzett hosszú lejáratú államadósságának a besorolását. Ez még akkor is biztató fejlemény, ha Bukarest valójában csupán abba az alsó középmezőnybe tért vissza, amelynek tavaly tavasszal már a tagja volt, amíg föl nem merült a gyanú, hogy az ország nem tud majd fizetni a nem sokkal később kifutó kétféle nemzetközi kötvénye után. A törlesztés azonban nem maradt el, sőt, azóta a szigorúbb pénzügyi és költségvetési politika eredményei is megmutatkoztak. A lej látványos leértékelődése nyomán alig a felére, 1,3 milliárd dollárra – a GDP 3,8 százalékára – csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya, a jegybanki tartalékok pedig számottevően nőttek. Mugur Isarescu, a kormányfővé lett korábbi jegybankelnök – és nem utolsósorban a tizenkét államfőjelölt egyike – ez év végére a tavalyihoz viszonyítva 1,5 százalékos GDP-növekedést jósol, amellyel jobbára a független elemzők is egyetértenek. Sőt, amennyiben a mostani tendencia nem törik meg, a növekedés jövőre elérheti a 3 százalékot, a rákövetkező években pedig még tovább erősödhet.
ELVESZTEGETETT ÉVEK. Csakhogy a lakosság mindebből egyelőre keveset érez. Eddig legalább kétszer tűnt úgy: a hatalmas külföldi bizalmi tőke elegendő lesz ahhoz, hogy kimozduljanak a mélypontról. Először 1989 decembere után láttak biztató jeleket. Az ország gazdasága ugyan romjaiban hevert, ám – “hála” Ceausescu politikájának – külföldi adósság nem volt, és a Nyugat hatalmas lelkesedéssel ígért gyors támogatást. Kiderült, korai volt az öröm. Jöttek Iliescuék és kormányaik, a külföldi befektetők pedig megtorpantak a határnál. Az újabb nagy lehetőség 1996-ban érkezett el, amikor a szélsőséges erőkkel szövetségben kormányzó baloldal helyét a közép-jobb koalíció vette át, az elnöki palotába pedig Emil Constantinescu költözött be. Az új kormányzat Szerződés Romániával címet viselő programja részletesen vázolta, miként akarják rövid távon megoldani a lakosság legégetőbb problémáit, s végrehajtani a fájdalmas, de elkerülhetetlen reformokat. Az önös pártérdekek azonban erősebbnek bizonyultak. Victor Ciorbea, a ciklus első próbálkozásait megtorpedózták, neki pedig mennie kellett. Következett a szintén parasztpárti Radu Vasile, majd jött a jegybank elnökeként a fizetésképtelenség elkerülésével jókora tekintélyt kivívó Isarescu. Románia pedig ma tart ott, amit Ciorbea a kezdetekre ígért: valamelyest biztató makrogazdasági eredmények és roppant nehéz mindennapok. A régióban csak Oroszországban magasabb a létminimum alatt élők aránya. Romániában ez a mutató 40 százalékos, az e körbe tartozók havonta alig 35 dollárnyi lejből tengődnek. A 100 dolláros átlagkereset pedig egyenesen a legalacsonyabb Közép- és Kelet-Európában. Tíz százaléknál is magasabb a munkanélküliség, tömegek képtelenek fizetni a számláikat, a nyugdíjasok közül pedig százezrek nyomorognak.
KIPRÓBÁLT FAVORIT. Érthető tehát, hogy a többség most a “megújult” régi garnitúrától, a 71 esztendős Ion Iliescutól és az általa vezetett Szociális Demokrácia Romániai Pártjától (PDSR) várja sorsa jobbra fordulását. Ők azt mondják, amit az emberek hallani akarnak: európai integrációt, javuló életszínvonalat, mérsékeltebb inflációt, a szegénység elleni fellépést, fellendülést ígérnek. No meg a privatizáció végigvitelét. E téren eddig – egy-két látványos üzletet leszámítva – valamennyi kormány csődött mondott. Fő forrása volt ez a társadalmi feszültségeknek is, a megélhetésüket féltő emberek igen gyakran akadályozták meg tüntetésekkel, sztrájkokkal a magánosítási terveket. Ez olykor tragikus fordulatokhoz vezetett. A közelmúltban például Iasiban meggyilkoltak egy szakszervezeti vezetőt, aki szembeszállt a vállalatát megvásárolni szándékozó társasággal.
A többi párt, eltérő hangvétellel, de nagyrészt ugyanazt mondja, mint Iliescuék, csak éppen ma nekik kevesebb a hitelük. A PDSR így egyértelmű favorit, számos elemző azt sem zárja ki, hogy abszolút többséget szerez a törvényhozásban, Iliescu pedig már az első forduló nyomán visszatér a Cotroceni-palotába. A magyarság képviselőinek várható eredményei a legkiszámíthatóbbak: 6-7 százalék juthat a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ), és ennél valamivel kevesebb az elnökjelöltjének, Frunda Györgynek.
BRÜSSZELI KÉTELYEK. Nyugatról többször is elhangzott, hogy az RMDSZ koalíciós jelenléte a demokrácia egyik fokmérője lehet, márpedig Romániának minden korábbinál nagyobb szüksége van a külföldi támogatásra és a befektetésekre. És persze az uniós tagságra, aminek megváltó erejében a románok többsége vakon bízik. Bukarest hivatalosan 2007-es csatlakozási időponttal számol, Brüsszelben azonban jobbára csak a következő évtizedben tudják elképzelni Románia felvételét. Az Európai Bizottság két hete közzétett országjelentése megállapítja például, hogy Románia továbbra sem müködőképes piacgazdaság, így még középtávon sem boldogulna az uniós belső piac versenykihívásaival. Továbbá: azon forgatókönyvek szerint, amelyek a 2005-re időzített nagycsoportos bővítésről szólnak, két régiós ország – Bulgária és Románia – maradna ki a belépők közül. Mindebben pedig jócskán szerepet játszhat az is, hogy a hírek szerint a Nyugat meglehetős fenntartásokkal készül Iliescu és a pártja valószínű visszatérésére a hatalomba.
