Gazdaság

NEM A CSÚSZÓLEÉRTÉKELÉS AZ OK

Még a közgazdász szakmán belül is sokan egy-egy tényező hatásának – így például a csúszó árfolyamrendszernek (a leértékeléseknek), vagy éppenséggel a „túlságosan laza” monetáris politikának, esetleg a költségvetési „túlköltekezésnek” – tulajdonítják az árszínvonal tartósan gyors emelkedését. E nézet képviselői úgy vélik, a csúszás jelentős lassításával (megszüntetésével), vagy „kellően szigorú” monetáris politikával meg lehetne állítani a pénzromlást. A nálunk tapasztalható – a szakirodalomban „mérsékeltnek” nevezett – inflációnak azonban nem a „monetáris expanzió” vagy a csúszóleértékelés az oka, mi több, nincs is egyetlen végső oka. Azt a várakozások, a hatósági áremelések, a monopolhelyzetben lévő közszolgáltatók (a hatóságoktól kapott, visszatekintő indexálásra lehetőséget nyújtó árképleteikkel), a béremelkedések és a leértékelések egymásra épülve és egymás hatását erősítve, együttesen tartják fenn. Ha egy ilyen természetű inflációt csak monetáris politikai eszközökkel igyekeznének letörni, annak közvetlen következménye csupán a gazdasági aktivitás mérséklődése és növekvő munkanélküliség lehetne. Miközben az árszint alakulására gyakorolt hatások közvetettek, bizonytalanok lennének, és – ha egyáltalán – csak hosszabb távon érvényesülnének. Vagyis a hazai infláció lefaragásával kapcsolatos gazdaságpolitikai probléma abban áll, hogy miként lehet az általános áremelkedés ütemét jelentős gazdasági és társadalmi veszteségek nélkül mérsékelni. Ez annak figyelembevételével is érvényes, hogy a viszonylag magas infláció fennmaradásának is nyilvánvalóan vannak efféle költségei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik