Meg lehet nézni a neten: Simicska Lajosról ugyanaz a négy-öt, az utóbbi huszonöt évben készült kép terjed és még ennél is kevesebbszer szólalt meg. Egészen múlt péntekig. Ha pedig valakit nem látunk, csak érezzük, hogy jelen van – a plakátoktól az újságokon át az aszfalt minőségéig –, azt általában elkezdjük legendásítani pozitív vagy negatív sztorik, anekdoták képében.
Azt, hogy Simicska zseniális menedzser – ezt nem mi mondjuk, hanem egyik khm, bírálója, Bayer Zsolt –, az is bizonyítja, hogy ő még ezt is meg tudta úszni. Cégbirodalmát nagyjából ismerjük, őt magát egyáltalán nem. Testőrökkel körülvéve él egy villában? Luxusautókkal száguldozik? BKV-zik? Ő vásárol szupermarketben, vagy erre is van embere? (Jó, utóbbit véletlenül tudjuk.) Megpróbáltuk hát felkutatni a többé-kevésbé hiteles történeteket és összeállítani belőle, milyen ember lehet Orbán évtizedes szövetségese és újdonsült ellensége.
Két kínálkozó forrásunk volt. Az egyik Bayer Zsolt áhítattal átitatott 2006-os A nagy Fideszkönyv I. című nagy formátumú képes kötete a párt alapítóiról és a forrongó kezdetekről. Sokat mondó, hogy ebben egyszerűen elő sem kerül Simicska. Nem hogy külön fejezetet nem szentel a Bibó-kollégiumban élő társaság fő hangadójának és Orbán egyik legjobb barátjának: még a nevével sem találkoztunk. A viszonyokat ismerve azonban mindez mégsem meglepő. Az egykori Fidesz-alapító és –sajtófőnők Bayer már 1994-ben bevallotta, hogy például miatta hagyta ott a pártot: „Dr. Simicska körül
egyre több lett a fegyveres őr,
s lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbia-alsón. Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőről, kajáról, piáról.”
A másik forrásunk az ellenkező oldalról jött: az Élet és Irodalom gondozásában Petőcz György gyűjtötte össze és adta ki 2001-ben a keménymag és a hozzájuk kötődő arcok visszaemlékezéseit. A Csak a narancs volt című kötetben szerencsére névmutató is van (Bayer könyvében még tartalomjegyzék sincs): Simicska neve 18-szor kerül elő, ami nagyon sok ahhoz képest, hogy nyilvánosan már akkor sem szerepelt. Végignéztük mindet. Jellemrajzot nem adunk, bele van szőve az az idézetekbe, a többit az olvasóra bízzuk.
Először is: Simicska mindig üzletember volt, sosem a politikacsinálás érdekelte, mármint abban az értelemben, ahogy Orbánt, Kövért és Fodor Gábort. Már 1992-ben világos volt – még mielőtt a Fidesz átment volna polgári-konzervatívba –, hogy a párt „egyesek (konkrétan Simicska és Varga Tamás) gazdasági vállalkozása is” – írja Bozóki András a bevezetőben. A háttérben maradó pénzemberek a szerző szerint nem csak tanácsadók voltak, hanem felhasználták a népszerű párt révén megszerzett információikat „saját és barátaik boldogulására”, ezt – mármint a politikai befolyást – pedig nem is titkolták, miközben üzleteiket intézték. Így pedig kicsit nehéz volt magukénak érezniük a Fideszt a lelkes fiataloknak – írja.
A legszaftosabb részleteket Fodor Gábortól tudjuk, akinek már a Ménesi úti Bibó kollégiumban volt alkalma megfigyelni bevett szokásait. Simicskának „az volt az elve, hogy
nem szabad szépirodalmat olvasni,
nem kell koncertekre vagy moziba járni, és minden időt a szakkönyveknek kell szentelni” – mesélte. „Így azután ki se nagyon járt a kollégiumból. Néha elment, és szertartásszerűen nagyon sokat ivott. Ilyen ember volt. Amúgy fantasztikusan jó képességekkel rendelkező ember.” Ezen képességeket használva kezdett Fodor szerint a 90-es évek elején dossziékat gyártani politikai ellenfeleikről, bennük csupa kompromittáló információval, miután egyre világosabbá vált, hogy a Fideszen belül Kövér (aki rendszeresen elmondta, hogy „ölni is tudna a Fideszért”) radikális logikája érvényesült: nem szövetségeseket kell keresni, hanem az ellenségeket elintézni.
Simicska 1991-re már szürke eminenciásként intézte a háttérben az ügyeket, ő tárgyalt például az MDF-fel, amelynek a vége a Fidesz 1994-es bukását megelőlegező székházügy lett. „Néha (…) Orbánék elmondták, hogy rendkívül jól mennek a tárgyalások, Simicskáék zseniálisak, és meg fogjuk kapni, ami jár.” Ám Fodor ekkor már nem látott rá „a legbelső ügyekre”, azt is csak hallotta, hogy „Simicska, Varga (Tamás – a szerk.), Orbán, Kövér és néha Stumpf rendszeresen találkoztak (…) a Századvég irodájában”, ahol viszkiztek, mert „Simicska és Varga szerette a viszkit”, miközben „megbeszélték az üzleti ügyeket, politizáltak”. Itt találták ki a következő módszert: ukrán gengszternek öltözött pártkatonákkal hozták ki a pénzeket a nagyobb bankokból, ezen cégeket indítottak,
kiszivattyúzták belőlük az összes pénzt,
majd csődbe vitték őket és eladták mindet Josif Totnak és Kaya Ibrahimnak. Simicska hatalmát jól jellemzi Hegedűs István egy sztorija: ’92-ben azért rúgták ki Bencze György második kerületi polgármestert, mert „azonnal MSZP-ügynöknek kiáltotta ki Simicska, mert egyik éjjel nem a saját komputerét kapcsolta be”.
Molnár Péter is hasonlóan emlékszik a kollégiumi évekre: Simicskizmusnak hívták a nagymonológokat, amelyeket Simicska a szakkolégiumi választmányokon ejtett meg. „Egyébként pedig rengeteget ivott, ilyenkor iszonyú szövegek hagyták el a száját, tört-zúzott, aminek egyszer én is fültanúja voltam. Minden emeleten volt egy konyha, oda bement és tányérokat, poharakat vagy a hazahozott borosüvegeket törte össze. Elég ijesztő volt.”
Ungár Klára egyszer megkérdezte Orbánt, Simicskában lehet-e bízni, „és ő azt mondta, hogy ha valakiben, benne nagyon, neki gyerekkori barátja és a kezét tűzbe teszi érte”. Ő is csak hallomásból tudja, hogy Varga és Simicska „penetráns hangnemben” ordítozott az SZDSZ-es Székely Gáborral, hogy megakadályozzák az Ungár által javasolt fővárosi koalíciót. Azt viszont átélte, hogy Simicska „berendelte” a Vend utcába, a párt gazdasági részlegébe, „szép kis villa volt, jó autókkal, szép bőrgarnitúrával, Vargán arany ékszerek, Simicskán kicsit kevesebb”. Tudni akarták, mi folyik a házuk táján. Később elvitték a Bajkál étterembe, méghozzá egy különterembe, ahol „a pincérek a kezüket lábukat összetörték”. Arra a vicces megjegyzésre, hogy mintha csak a főnökeik lennének, Varga és Simicska összeröhögött:
„Azok.”
„A következő alkalommal (…) csak Simicska jelent meg. Varga eltűnt. Kérdeztem, hogy mi történt. A vér nem válik vízzé, mondta Simicska. Nem tudom megmondani, hogy ezzel lezsidózta, lecigányozta, vagy egyszerűen csak letolvajozta, de nem hagyott kétséget aziránt, hogy Varga meglopta őket.” Visszatérve a – mint kiderült, Varga által illegálisan behozott – „szép autókra”: „ezeket láttam is, mert nagyszájú fiatal gyerekek voltak, és egyszer kihívtak a BNV-re, ahol egy nagy pavilonban ki volt állítva egy vagy két Rolls Royce és más autók, és dicsekedtek, hogy az övék. (Hegedűs István egy pletykát is megosztott: éjszakánként a Rózsadombon kétszázzal száguldoznak BMW-kkel – a szerk.) Varga egy év múlva börtönben volt.”
