Ez örvendetes dolog, de véleményem szerint ahhoz, hogy ez a gyakorlatban meg is valósuljon, a pénzen kívül másra is szükség lenne. Azokon a területeken például, ahol termék-előállítás folyik, akkor van értelme több munkaerőt alkalmazni, ha az így legyártott többletet el is tudják adni. Márpedig jó néhány olyan szektor is létezik (cipőipar, ruházati ipar és hasonlók), ahol inkább csökkennek a lehetőségek. A szolgáltatások területén hasonló a helyzet. Ráadásul az EU éppen a közelmúltban tette lehetővé a szolgáltatások egy részének szabadabb kiterjesztését a tagországok között, ami kiélezi a versenyt, s nem biztos, hogy a magyar vállalkozások javára. A mezőgazdaságban még sokáig a birtokkoncentráció lesz a jellemző, ami inkább a foglalkoztatottak számának csökkenését hozza majd magával, nem pedig a növekedését. Ráadásul a növénytermesztésben a terméseredmények alapvetően nem az alkalmazott létszámtól függnek. Gyakorlatilag az állammal és intézményeivel kapcsolatban senki nem beszél arról, hogy növelni kellene az apparátus létszámát, annál többen mondják azt, hogy csökkenteni kellene.
Ha a fenti területeken valószínűleg csökkenni fog a foglalkoztatottak létszáma, vagy legalábbis eredménynek számít majd a jelenlegi szint fenntartása, akkor rejtély számomra, hogy a többszázezer új munkahely hol fog létrejönni?!
HIRKÓ CSABA
Budapest
• Két piacgazdaság
Helyes a szerkesztőségnek az a megállapítása, hogy a liberális piacgazdaság népszerűtlen a mai Magyarországon (A Szerk. – Figyelő, 2006/6. szám). Ugyanis korunk kapitalista gazdaságára – legalábbis Európában – nem a liberális, hanem a szociális jelző alkalmazható. Aminek az az oka, hogy a XX. században, különösképpen annak elején és közepén, a kommunista tan, háta mögött a Szovjetunióval, nem kis vonzerővel bírt. Ahhoz, hogy a kisembereknek, a bérből és fizetésből élőknek a nekik munkát adó vállalkozókkal szembeni ellenérzését és ellenállását le lehessen küzdeni, és ezzel a demokráciát fenntartani, mérsékelni kellett a haszonra irányuló igényeket. Így jött létre a szociális piacgazdaság, így lakhatott jól a kecske úgy, hogy a káposzta egy része megmaradhatott. A magyar kapitalizmus ezt nemigen akarja felismerni, és – nekem úgy tűnik – nem szociális, hanem liberális piacgazdaságot teremt meg. A külföldi tőke kihasználja a hazájában működő szociális piacgazdaság és a Magyarországon meglévő liberális piacgazdaság közötti különbséget, és él a kínálkozó lehetőséggel. Természetes hát, hogy a társadalom nagy részében nem örvend rokonszenvnek a magát szociálisnak nevező, de valójában liberális piacgazdaság. Az emberek pedig hajlamosak arra, hogy a hibát ne a rossz koncepcióban, a rossz gyakorlatban, hanem a demokráciában lássák.
DEL MEDICO IMRE,
Budapest
