Megetetett társadalom (Fast Food Nation) címmel próbál a hamburger mögé nézni egy, már a magyar mozikban is futó amerikai film. A nagyipari húsgyártás rejtelmeit feldolgozó alkotás zárójelenetében két kiskorú illegális bevándorló a sikeres csempészakció után áhítattal veszi át élete első „igazi” amerikai hamburgerét (kis képünkön), amelyről az addigra már jól informált néző tudja: a benne levő hús „nyomokban” tehénlepényt is tartalmazhat. Az éles Amerika-kritikát megfogalmazó film után a magyar nézőkben is felmerül a kérdés: mi vajon tudjuk, mit etetnek velünk?
A húsipari termékek a világon mindenütt hosszú termékláncon keresztül jutnak el a fogyasztóhoz. A gyermekmondóka analógiájára: ez takarmányt termelt, ez disznót hizlalt, ez levágta, ez szállította, ez feldolgozta, ez raktározta, ez eladta, és természetesen a legkisebb mind megette. Bárhol hiba csúszik a történetbe, a „legkisebb” egészsége veszélybe kerülhet, ezért fontos tudnia, ki a láncolat többi szereplője, és pontosan mit csinálnak azzal a termékkel, ami végül a gyomrába kerül.
Átcímkézett szalámi. Inkognitóban maradnak a csalók? Fotó: MTI
Hazánkban 2005 elején léptek hatályba az Európai Unió élelmiszer-biztonsági rendeletének termékfelelősségre és az élelmiszer útjának nyomon követhetőségére vonatkozó rendelkezései. A csatlakozáskor kérdezték is a régi tagországok képviselői, felkészültünk-e az ezekkel járó új feladatokra – vannak-e privát laboratóriumaink, és ismerjük-e a nyomon követés eszköztárát, módszereit. „Aki felelős szakember akkor igent mondott, az nem ismerte sem a rendeletet, sem a magyar valóságot, és ez köszön ma vissza a hazai élelmiszerbotrányok egy részében” – állítja Biacs Péter, a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület elnöke.
INCOGNITO ERGO SUM. A fogyasztó ugyanis az esetek többségében egyelőre hiába óhajtja megtudni, pontosan mit is eszik, a hús útjának valamely állomásán általában bottal ütheti a nyomát az általa ellenőrizni kívánt terméknek. Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke, a MasterGood cégcsoport tulajdonosa szerint Magyarországon a hús- és baromfi szektorban a szürke- és feketegazdaság aránya a 15 százalékot is meghaladja. Ennél rosszabb a helyzet a piacokon, ahol a termékek közel fele nem látott számlát, 20-25 százaléka pedig semmilyen ellenőrzésen nem ment keresztül. A magyar feldolgozók – amelyek előszeretettel importálnak – általában a külföldi vágóhídig tudják a hús útját visszavezetni, viszont arról jellemzően fogalmuk sincs, mit etettek az ott leölt állatokkal. Márpedig a takarmány minősége alapvetően meghatározza a hús összetételét. A kereskedők sem finnyásak; mivel nyugaton a lejárt szavatosságú élelmiszer megsemmisítése komoly összegekbe kerül, kamionok tömege szállítja a lejárat előtti húsokat az új tagállamokba. A nagykereskedelmi láncok a lejárat előtti húsokat engedély nélkül marinírozzák (fűszeres, ecetes, sós lében pácolják, tartósítják), és azok még aznap kikerülnek a pultokba, mint saját márkás termékek.
Az olcsó külföldi áruknak nem véletlenül furcsa az ízük. A sertések ugyanis nem mindig gabonát esznek, mint az itteniek. Az EU-szabványok tiltják ugyan a kifejezetten ártalmas anyagok, például hozamfokozók vagy antibiotikumok használatát, de annak nincs akadálya, hogy a sertésekkel élelmiszer-ipari melléktermékeket, például sütésre felhasznált olajokat és zsírokat (amelyek mérgező dioxint tartalmazhatnak), mellékízt okozó hallisztet vagy génkezelt takarmányt etessenek. Süth Miklós országos főállatorvos a Figyelőnek elmondta: a tavaly év végi hatósági célellenőrzések során 195 tonna nem megfelelő élelmiszert kellett kivonni a forgalomból. A hatóságok a hazai termékek vizsgálatakor átlagosan ötször kevesebb kifogásolható élelmiszert találtak, mint importáruk esetében. Az EU által szankcionált szabadkereskedelmi feltételek mellett azonban nincs rá lehetőség, hogy megakadályozzuk az olcsó, gyenge minőségű külföldi termékek beáramlását. Ha Magyarország valamelyiket nem hajlandó beengedni a piacára, akkor – maximum három évre – moratóriumot rendelhet el. Ezt tette nemrég a génmódosított élelmiszerek kapcsán. A moratórium lejártával azonban tudományosan bizonyítaniuk kell a szakembereknek, hogy az adott termék ártalmas az egészségre. Ha ez nem sikerül, a külföldi termelők kártérítést követelhetnek a magyar államtól.
LABORHIÁNY. Az EU által előírt szabad kereskedelem ráadásul nemcsak az ellenőrizetlen, illetve gyenge minőségű húsok térhódításával jár együtt, hanem a hagyományos magyar minőségbiztosítási rendszer dezorientációjával és részleges leépülésével is. Míg a csatlakozásig hatóság engedélyezte egy-egy áru hazai forgalmazását, és szükség esetén saját laboratóriumában elvégezte az ehhez szükséges vizsgálatokat, ma az uniós előírások miatt, miszerint állami laborok nem végezhetnek bevizsgálást, sorra zárják be a hatósági laboratóriumokat, és ezek helyét nem töltik be privát egységekkel. Ha mégis sikerül leleplezni egy-egy dioxinos, azaz rákkeltő anyagot tartalmazó húst szállító, vagy lejárt szavatosságú élelmiszert átcímkéző vállalatot, a hatóságok a jó hírnév sérelmével kapcsolatos perektől tartva csak hosszas huzavona és nyomásgyakorlás után közlik a cégek nevét. A Tudatos Vásárlók Egyesülete három éve küzd azért, hogy a – többek között – élelmiszer-biztonsági szabályokat megsértő vállalatok nevét nyilvánosságra hozhassák.
A lapos pénztárcájú magyar fogyasztó persze ritkán nevezhető tudatosnak, hiszen az esetek többségében egyetlen információ érdekli: az ár. Ezért rajta múlik az is, hogy rájön-e: olcsó húsnak szinte biztosan híg a leve. „Meg kellene kérdeznünk magunktól: amikor 300 forint egy kiló élősertés, miként kaphatok 500 forintért kötözött sonkát? Úgy, hogy a terméknek a húst tartalmazó, nem túl nagy része vágóhídi nyesedékhúsokból készült, és a feldolgozó különböző vegyi anyagokkal próbálja javítani az ízhatást” – állítja Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke.
Azért nincs minden veszve: tavaly tavasszal, amikor tetőzött a madárinfluenza-pánik, a szabad tartású baromfitermékek fogyasztása nemhogy csökkent volna, hanem nőtt. „Mindez nemcsak azt jelzi, hogy a magyar vásárlók egy rétege hajlandó a kiemelt minőségért áldozni, hanem azt is, hogy tisztában van az összefüggéssel a minőség és biztonság között” – számol be pozitív tapasztalatáról Bárány László, aki a Szabadtartású Baromfitenyésztők Szövetségének elnöki tisztét is betölti.
A drágább, ám jobb minőségű árut termelő magyar gazdák az uniós csatlakozás után három évvel lassan ráébrednek, hogy jól járnának egy saját minőségvédelmi rendszer kiépítésével. A sokszor egymással versengő hatóságok pedig az ellenőrzés koordinációjáról, sőt „nyomon követésről” beszélnek. Ráadásul a kormány is ígéri: szigorítani fog a fogyasztóvédelmi jogsértések szankciórendszerén. Ezen intézkedések hatására talán egyre több cég fogja bevizsgáltatni az általa forgalmazni kívánt terméket privát laboratóriummal. Addig azonban mi is „megetetett társadalom” maradunk, ahol a kiskorúnak nézett fogyasztó bármit lelkesen lenyel, örülve, hogy újabb egy forintot sikerült spórolnia a disznókarajon.
