Keddi lapzártánk óráiban „minden csupa napfény és kacagás”. És éppen a gyűlölettel terhelt izraeli-palesztin viszony területén. Éppen két hónappal Arafat november 11-i halála után vált bizonyossá, hogy a vasárnapi elnökválasztást az a Mahmud Abbasz nyerte meg, aki egyszerre volt a legfontosabb palesztin szervezet, a Fatah hivatalos jelöltje, meg Bush és Saron hőn vágyott tárgyalási partnere. Ráadásul győzelme igen meggyőző: 50 százaléknál magasabb részvétel mellett erős kétharmados többség.
IZRAEL FIGYEL. A szembenálló felek jól nevelt iskolás gyermekként viselkedtek. Az izraeli kormány ugyan nem tartotta be elhamarkodott ígéretét, és nem ürítette ki 72 órán belül (szombat és hétfő között) a megszállt területeket. Viszont az izraeli katonai ellenőrző pontok emberei rezzenéstelen arccal szemlélték, amint a palesztinok elindultak, hogy egy palesztin államra szavazzanak, amely Izrael számára a megszállt területek biztos elvesztését – sőt, netán egy ellenséges szomszéd állam születését – jelentheti. (Megszállás-ügyekben némi tapasztalatot szerzett magyar polgár számára a párhuzamok felidézésének kerülése ajánlható.)
A másik oldalon a hírhedt Hamasz terrorszervezet bejelentette ugyan a választások bojkottját, de a kisujját sem mozdította a szavazás akadályozására. Nyomban felvetődött a Saron-Abbasz találkozó lehetősége, Bush pedig felszólította Izraelt, hogy támogassa az új palesztin elnök törekvéseit.
A menyasszony olyan szép, hogy az már szinte gyanús. Fátyla rejtelmes vonásokat takar. Mahmud Abbasz („harci” nevén Abu Mazen) azért elfogadható partner Izrael számára, mert Arafattal ellentétben az volt a véleménye, hogy a ma is tartó második intifáda (a terrorista eszközökkel vívott fegyveres lázadás) hibás módszer: nem alkalmas arra, hogy kikényszerítse a palesztin állam létrehozását. Ezért mondatta le tavaly Abbaszt a Palesztin Hatóság miniszterelnöki posztjáról Arafat, aki nem sokkal korábban kinevezte oda.
Emiatt ellentmondásos az a döntés, hogy Arafat halála után mégis Abbasz lett a Fatah jelöltje az elnökválasztáson. Az egyetlen magyarázat az lehet, hogy a belső vitákban a Fatah radikálisaival szemben most a mérsékeltebb frakciók győztek. Ezek úgy vélték, hogy 3 ezer halott után a palesztinok többsége belefáradt az intifáda gyötrelmeibe, és esélyt kívánnak adni az esetleg kiegyezést ígérő tárgyalásoknak.
Abbasz győzelmének arányai ezt visszaigazolták. Az új esély így valóban megjelent, ám ezt rendkívül óvatos, kifinomult politikával lehet csak életben tartani. Biztató, hogy Saron a legutóbbi izraeli kormányválságot „balra oldotta meg”: a Munkapárt jelenléte a kormányban a nyitottabb, kiegyensúlyozottabb politikai magatartás garanciája lehet.
A palesztin oldalon jóval ködösebbek a kilátások. Abbasz maga is bizonytalan, és győzelme után is gyengék a pozíciói. Dilemmáját az Economist frivol, de találó mondatban így írja le: „Minél inkább kóser az izraeliek szemében, annál kevésbé az a saját népe szemében.” Ez a mondat arra utal, hogy Abbasz csak igen szűk manőverezési sávban mozoghat, a behódolás leghalványabb jele is a bukását okozhatja. Ezért sokszor – mintegy alibiként – olyan kifejezéseket használ, mint „ Izrael, a cionista ellenség”. Vagy éppen győzelme után, amikor burkoltan arra célzott, hogy Jeruzsálemet tekinti a palesztin állam fővárosának, és napirenden tartja a menekültek visszatérési jogát eredeti lakóhelyükre.
A BARGUTI-JELENSÉG. Az ilyen nyilatkozatok mögött az húzódik meg, hogy Abbasz tudja: a mérsékeltek mai győzelme ellenére a mozgalom mélyén tovább él az erőszakra hajló radikalizmus. Ha máshonnan nem, a „Barguti-jelenségből” tudnia kell. Marvan Barguti ultraradikális népvezér, egy izraeli börtön négyszeres életfogytiglani ítélettel terhelt lakója, először közölte, hogy indul az elnökválasztáson, majd utóbb „a Fatah egységének megőrzése érdekében” visszavonta jelölését. Három nappal a választás előtt a palesztin politikakutatási központ nyilvánosságra hozta: ha Marvan Barguti indulna, 45:39 százalékos arányban legyőzné Abbaszt. Ráadás: Marvan távoli és jelentéktelen rokona, Musztafa Barguti számára a puszta névmágia elegendő volt ahhoz, hogy 20 százalékos eredménnyel második legyen Abbasz mögött.
Az új játszmában is sok meglepetést rejthet a palesztin menyasszony arcát takaró fátyol.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
