G. Fodor Gábor azzal a közmondással nyitja elmélkedését, amely szerint „a füst akkor is egyenesen száll az égbe, ha ferde kéményből bújik elő”. Vélhetően ennek megértésének megkönnyítéséhez teszi hozzá, hogy „ahhoz, hogy helyesen lássunk és ítéljünk, csak meg kell fordítanunk az előjeleket”.
Ő biztos megtette, így arra jutott, hogy a kritika nem Orbánnak szólt, az amerikai elnök voltaképpen Amerikáról beszélt. „Arról, hogy képes-e még Amerika erőt mutatni és érvényesíteni érdekeit a világban. A beszéd nem erőről, hanem éppenséggel gyengeségről árulkodott, a cselekvőképesség hiányának egyértelmű jeleként.”
E logika alapján tehát Barack Obama önmagát ostorozta.
„Az intelem nem vagy nem elsősorban értékek melletti állásfoglalásról szólt, hanem jól felfogott hatalmi érdek követéséről. Ahogy az elnök maga mondta: a civil társadalomnak nyújtott amerikai támogatás nemzetbiztonsági érdek. A norvég pénzek, tegyük hozzá, ezek szerint lehet, hogy nem is norvég pénzek.” (Részletek a Magyar Nemzetben és a Heti Válaszban a szerk.)
G. Fodornak minden tiszta és világos, már csak az nem, miért gondolja Amerika, hogy a megválasztott eszköz (a dörgedelmes beszéd és a nyomásgyakorlás egyéb fajtái) megfelelő lesz saját céljai, érdekei érvényesítéséhez? “Miért gondolja azt, hogy a realitásérzékkel szembemenő túlzások (Magyarország elhelyezése a véres diktatúrák sorában) és a magyar ellenzék vádjainak felhangosítása kijózanítja majd a magyarokat?” – teszi fel a kérdést blogján G. Fodor Gábor. Szerinte empirikusan ez könnyen tesztelhető: „Minél jobban támadta Brüsszel Magyarországot, annál nagyobb lett az egység a kormányzók mögött. A füst egyenesen száll az égbe.”
Közben egy német országos közszolgálati rádió “Orbán Viktor permanens forradalma” címmel sugárzott anyagából az derült ki, hogy a kormányfőnél jobban kevesen értik a magyarokra jellemző érzésvilágot, amelyben a magyarság a nyelvében egyedül, ellenségektől körülvéve álló, az idegen uralom ellen évszázadok óta szabadságharcot folytató áldozatként, de ugyanakkor a térség más népeivel szemben fölényben lévő nemzetként mutatkozik meg. E világképben a kudarcért mindig más felelős, a menekvés az erős államtól remélhető, és Orbán Viktor mindezt megerősíti szavazóiban, amivel azt a jóleső érzést közvetíti, hogy közülük való.
