Lazán a plazán

Nagy Ferónak lassanként szembe kell néznie azzal a kiábrándító ténnyel, hogy klasszikussá válik. Pedig amikor egykori „protest songját” („Semmi sem kell, nem kell, értsd meg, nem kell. Nem kell!”) rázúdította a hallgatóságára, aligha gondolhatta, hogy a több évtizeddel későbbi magyar fiatalság életérzését is megfogalmazza.

Ám a legfrissebb felmérések és szakértői megállapítások – így az Ifjúság 2004 vizsgálat, vagy a múlt heti Politikai szocializáció konferencián elhangzottak – szerint örökzöldet alkotott. A mai harminc év alatti fiatalok másfél milliós tömegének egyre nagyobb része vonult vissza a magánéletbe, sokszor önpusztításba (drog, alkohol) torkolló „túlélési stratégiákat” folytat, vagy a növekvő munkanélküliség közepette az individuális érvényesülés útját próbálja járni.

Diáktüntetés, 1995. Ma már inkább otthon maradnak.

Az Ifjúság 2004 vizsgálat alapján (tavaly 324 településen 8 ezer 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg, a minta 2,2 millió főt reprezentál) elmondhatjuk, hogy napjainkban a fiatalok 63 százalékát már nem érdekli a politika, s mindössze 26 százalékuk foglalkozik közepesen, 11 százalékuk pedig annál nagyobb mértékben a témával. A harminc év alattiak kétharmada tehát teljesen hátat fordított ennek a területnek, ami azért is elgondolkodtató, mert ugyanakkor a Mobilitás Ifjúságkutató Intézet felmérése szerint a magyar fiatalok 43 százaléka sorolható a „vesztes”, 39 százaléka pedig a „túlélők” táborába, s mindössze 18 százalékra tehető azoknak az aránya, akiket a mai gazdasági-politikai körülmények között a „nyertesek” táborába sorolhatunk. A fiatalok közel milliós tömege tehát kifejezetten „lúzernek” érzi magát, s csaknem ugyanennyi fiatalnak szintén jó oka volna a sorsa elleni „lázadásra”, a politikai terepre való kilépésre, de a felmérés szerint efféle szándékoknak nyoma sincs.

MÁST VÁRTAK. Mindez annál is érdekesebb, mivel a 2002-es választások során úgy tűnt, hogy a politikai erőtérben figyelemreméltó változás van kibontakozóban, mert a fiatalok a korábbi időszaknál jóval nagyobb arányban kapcsolódtak be a választási küzdelembe, vettek részt a kampányrendezvényeken. A jelenségből sokan akkor azt a következtetést vonták le, hogy az aktivizálódó fiatalság a továbbiakban – létszámánál fogva – a magyar politikai élet meghatározó szereplője lesz, s fokozott jelenlétével befolyásolja a politizálás „minőségét”, a politikai erőtér átalakulását. Nem így történt.

Igaz, közben az elmúlt években készült felmérések ezzel ellentétben folyamatosan azt jelezték, hogy a harminc év alatti korosztályok politikai érdeklődése és aktivitása mindinkább lanyhul, s napjainkban már a kívánatosnál jóval alacsonyabb. A fiatalok sem otthon, sem baráti körben nem politizáltak. A GFK Hungária adatai szerint a 23-24 évesek csaknem fele 2003-ban egyáltalán nem is vetett fel politikai témát a beszélgetéseken, és mindössze 6 százalékuk mondta azt, hogy ez gyakran megtörtént. A fiatalok a politikai hírekre sem figyeltek oda: 51 százalékukat egyáltalán nem érdekelte ez a téma, s csupán 13 százalékuk tájékozódott naponta a politikával kapcsolatos eseményekről. Még az egyetemisták egyharmada is azt állította, hogy egyáltalán nem követi a politikai eseményeket.

.Az ok ma már közhelyes. Az adott korosztály egyre kevésbe bízik a politikai szervezetekben, s a maguk keresetlen módján meg is fogalmazzák – igaz, következmények nélkül – a politikusoknak szánt „üzenetet”: „Húzzanak el a…!”. A felszín alatt azonban ma már ennél összetettebb probléma is körvonalazódik. „Nem a politikából való kiábrándultság az, ami el kell, hogy gondolkoztasson bennünket, hanem a polgári társadalom intézményrendszereihez való viszony. Az, hogy nem nagyon bíznak a parlamentben, nem bíznak a kormányban, nem bíznak a pártokban, nem bíznak a médiában sem. És hát sajnos nem nagyon bíznak abban sem, hogy az a jogrend, amely körülveszi őket, biztonságot adna” – figyelmeztet Bauer Béla, a Mobilitás Ifjúságkutató Intézet igazgatója is a kialakult súlyos helyzet következményeire: Herczog Mária szociológus az adatok elemzésekor egy alkalommal ki is fakadt: „Nem tudom, ez miért nem gondolkodtatja el a politikusokat, a döntéshozókat!”

A múlt heti konferencián Stumpf István volt kancelláriaminiszter is kifejtette, fordulóponthoz érkeztünk, mert „az 1989-ben létrejött politikai szisztéma a teljesítőképessége határán van”. A jelek arra utalnak, hogy „a korábbi lojalitást felmondja a társadalom, mindenekelőtt a fiatalok”. Stumpf „fortyogó társadalomról” is beszélt annak kapcsán, hogy ma sokan gondolják magukat a rendszerváltás veszteseinek. Felerősödtek a frusztrációt okozó folyamatok, de – szerinte – a szociális feszültség még nem akkora, hogy ezek kirobbanásától kellene tartani.

MIÉRT NEM LÁZADNAK? A politika iránti érdektelenség ugyanis ma Magyarországon rendkívül alacsony aktivitással párosul, még harminc alatt is. Tavaly a megkérdezett fiataloknak csak 39 százaléka ment volna el biztosan választani, a többiek viszont se pro, se kontra nem akartak élni a kezükben lévő lehetőséggel. A szakemberek ezt részben a politikai kultúra, illetve a demokratikus hagyományok hiányával magyarázzák. A magyar társadalomban 15 évvel a rendszerváltás után sincs társadalmi konszenzus azokat az értékeket illetően, amelyek mentén félre lehetne tenni a pártpolitikai vagy az ideológiai különbségeket, nézeteltéréseket.

A fiataloknak ezért rendkívül homályos fogalmaik vannak a jobb- és baloldaliságról, a konzervativizmusról, a liberalizmusról, a jogrendről, a demokráciáról, s ennek legfőbb magyarázata, hogy a kádári korszak után a politikai szocializáció nagyon ellentmondásosan alakult Magyarországon. S mivel így a társadalmi praxis nem működik, a politikai praxis jelenleg öntörvényűen, elsősorban párt- és nem a nemzetpolitikai érdekeket szem előtt tartva létezik, létezhet. Ennek következtében pedig a politikai elit már annyira eltávolodott a hétköznapi valóságtól – így egyebek mellett a fiatalok világától is -, hogy jelenleg alig van átjárható pálya a szavazók és képviselőik között. Sokan ezért fordultak el teljesen a politikusoktól és a politikai intézményrendszertől is.

A szakemberek szerint azonban nemcsak azzal van gond, hogy a fogalmak tisztázatlanok, hogy a pártok és vezető politikusok a „választói akarattól elszakadva” gyakran elvtelen fordulatokat hajtanak végre, hanem azzal is, hogy a közösségi lét, a politikai szocializáció társadalmi színterei időközben úgyszólván teljesen megszűntek, s ezzel párhuzamosan immár eltűnőben van a korosztály tevékenységéből a társas cselekvés iránti igény is. Napjainkban a fiatalok 73 százaléka otthon vagy a kollégiumokban tölti a szabad idejét. Hétvégén ez az arány ugyan csökken (bulizás, kocsmázás), de 50 százalékuk még így is otthon marad. A községekben lakó fiataloknál ez az arány magasabb, amiben szerepet játszik, hogy az ott élő fiatalok 41 százalékának még baráti köre sincsen.

A politikától megcsömörlött huszonévesek tehát mindinkább a magánéletben „aktivizálódnak”, és a felmérési adatok szerint többségük a fogyasztói ipar kiszolgáltatottjává válik. Ez összefügg azzal, hogy a fogyasztás, a felhalmozás korszakát éljük, a fogyasztási javak birtoklásának van státusértéke, a plaza kultúrának van vonzereje, a bulvármédiának van befolyása, hitele – egyelőre. Lazán a plazán! – ennyiből áll sokak számára a mai kor életfilozófiája, mert a fiatalok a „könnyebb ellenállás” irányába törekednek, sodródnak.

KÍVÜLMARADÓK. Valószínűleg ezek a tényezők mind közrejátszanak abban, hogy igen kevés azoknak a fiataloknak a száma, akik tagként is hagyták „besorozni” magukat valamelyik politikai párthoz, szervezethez. Az Ifjúság 2000 felmérésben a 8 ezres mintából 32, négy évvel később pedig 38 fiatalnak volt kötödése valamilyen párthoz, ifjúsági szervezethez, további 22-en pedig jelezték, hogy tagjai valamelyik polgári körnek. A politikai értékeket tekintve ugyanakkor a megkérdezettek 40 százaléka „középre”, 23 százaléka liberálisnak, 12 százaléka pedig konzervatívnak sorolta be magát, de a fiatalok csaknem egyhatoda nem tudta elhelyezni nézeteit a „konzervatív kontra liberális tengelyek” mentén.

A legnagyobb támogatottságú pártok rangsorát hatalmas fölénnyel – ahogy 2000-ben is – a Fidesz vezette, a teljes mintában 40, míg a pártot választók körében 59 százalékkal. Az MSZP támogatottsága ugyanakkor 14 százalékos, a pártot választok körében pedig 21 százalékos volt. A többi párt közül pedig csak az SZDSZ érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt: a pártot választók körében 7 százalékos népszerűséggel bírt. A felmérésekből az is kiderül, hogy a pártoktól való elfordulással egy időben a civil szervezetek támogatottsága alig nőtt. Tavaly a szimpatizánsok aránya – némileg emelkedve – 15 százalékra ment fel, s mindenekelőtt a zöld szervezetek iránt mutatkozik bizalom és érdeklődés, de a politikai palettát feltehetőleg még nem képesek „színesíteni”.

Mindenesetre a jövő évi választások előtt a fiatalok voksaiért már a jobb- és a baloldal is elindította a kampányt. Kormányoldalról Göncz Kinga miniszter asszony jelentette ki: „Az ifjúság kiemelt szerepet fog kapni a jövő tervezésében, hiszen a lisszaboni célok megvalósításában jelentős része lesz.” A Fidelitas pedig az elmúlt héten jelentette be, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány elégtelen ifjúságpolitikája miatt szakértők bevonásával elkészíti az Új nemzedék 2006 című ifjúságpolitikai programot, amely lehetőséget ad a fiatalok esélyegyenlőségéhez és a sikeres életkezdethez.