Könnyű a németeknek, ők már két kulturális fővárost – Berlint és Weimart – adtak Európának. Azt is megtehetik, hogy akár az alig 60 ezer lakosú kis keleti határvárossal, Görlitzcel álljanak az európai közösség elé. Náluk a Ruhr-vidéki Essen jöhet még szóba a március közepi rostálás nyomán, amennyiben a Bundestag is jóváhagyja a döntést. Azután majd Brüsszelre bízzák, hogy e kettőből melyik város legyen – magyar partnerével közösen – Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben.
Magyarországon a jelölésnek sokkal nagyobb jelentősége van, amint azt a március eleji szűkítés is megmutatta. Az igazi kérdés, hogy Budapest, vagy inkább egy vidéki város lehessen a kiválasztott. Nem is bízzuk a végső döntést az EU-ra.
A pályázatokat elbíráló héttagú hazai szakmai zsűri a jelek szerint nem félne a címet egy vidéki városnak adni: az első kör lezárultával például a korábban esélytelennek tartott Eger pályázatát tartották a legjobbnak a második fordulóba juttatott 7 város közül (lásd külön). Budapest pedig, bár szintén versenyben maradt, nem egyhangú döntéssel, csak „egyszerű szótöbbséggel” jutott tovább.
Versenyben maradtak
EGER
A város valószínűleg pályázatának „kerekségével”, kidolgozottságával győzte meg a bírálóbizottságot, valamint azzal, hogy a város eddig is kiemelkedően sokat fordított kultúrára. Projektjük legizgalmasabb részei a város alatt valósulnának meg, az érseki pincerendszerben látványparkot, a főiskola alatt pedig háromszintes tudásközpontot hoznának létre.
PÉCS
E város pályázata is egyhangú szavazással jutott tovább. A zsűri kiemelte, hogy a koncepcionalitás itt a legerősebb, ígéretes a „Balkán kapuja” tematika, a projekt európai kontextusba helyezése nagyon jól sikerült, emellett itt is hangsúlyt fektetnek az ipari örökség átfunkcionálására. Ez leglátványosabb formában a Zsolnay-épületegyüttes kulturális központtá, illetve szállodává alakításában valósulna meg. A pécsiek esélyeit némileg csökkenti a végső győzelemre, hogy várhatóan 2010-ben sem vezet majd ide autópálya, növeli viszont, hogy egész Dél-Magyarországot bevonnák az eseménysorozatba, Szegedet például kiemelt partnerként.
BUDAPEST
Az „egyszerű szótöbbséggel” továbbjutók közül itt a koncepció kidolgozatlanságát, és az építendő objektumok viszonylagos szétszórtságát rótta fel a bírálóbizottság. Ezeket a pályázatírók elképzelése szerint a Duna kapcsolná össze, a tervezett beruházások, mint a Gázgyár, a Várkert Bazár és a Közraktárak rehabilitálása, a budai Duna-parton építendő sétány és a gyalogoshíd terve mind a folyó mentén valósulnának meg.
MISKOLC
A néhai „acélvárosban” minden bizonnyal a „magyar Glasgow” lehetőségét látta meg a zsűri, pályázatuk középpontjában ugyanis az iparvárosi arculat teljes átalakítása áll, természetesen a kulturális szektor segítségével. Az Avasra régészeti látványparkot, Lillafüredre sziklába vájt rockmúzeumot, az egyetemi városba science parkot álmodtak. Szintén hangsúlyos helyen szerepel a lakosság városhoz való viszonyának javítása, ennek jelei már az előpályázati szakaszban is megmutatkoztak: példásan széles körű összefogás alakult ki a városban a győzelem elérése érdekében.
GYŐR
Túlságosan rendezvény-centrikusnak találtatott, dicsérték viszont a kultúra-fogalom már-már Grazhoz hasonlíthatóan termékeny kiszélesítését. Ennek jegyében például nanotechnológiai múzeummal, generációk palotájával és médiaközponttal, illetve a Műcsarnokkal „dobnák fel” a panel-zónát, s mindezt egy villamosvonalra fűznék fel.
SOPRON
Itt is a rendezvény-centrikusságot rótták fel, viszont értékelték a Liszt-kultuszra, a Fertő-tó vidékének kiaknázására és a páneurópai piknik kínálta német kapcsolódási pontra épülő tematikát.
DEBRECEN
A pályamunkát – amely tartalmaz főtérre tervezett üveghegyet, kulturális funkciókkal beoltott üzletközpontot, de roma múzeumot is – jelen állapotában ötletbörzének minősítette a zsűri. Ezeket az ötleteket egy jó alapkoncepcióra felfűzve azonban rendkívül ígéretessé válhatna a pályázat.
A miniszteri biztos szerint ráadásul az eddigi tapasztalatok alapján nem a fővárosoknak sikerült a legemlékezetesebben lebonyolítaniuk a programsorozatot. A gyakran példaként emlegetett, kiemelkedően sikeres kulturális fővárosok – mint Glasgow, Graz, vagy épp a tavalyi Lille, amely minden idők legtöbb látogatóját vonzotta – egyaránt „vidékiek”. Az is figyelemre méltó, hogy a 2001 és 2009 közötti (a programsorozat lebonyolításán már túl lévő, illetve arra kijelölt) kulturális fővárosok átlagosan 270 ezer lakosúak.
Az általában többmilliós fővárosok számára a legnagyobb gondot az okozza, hogy az eseménysorozat könnyen elvész a város egyébként is pezsgő kulturális életében. Ez volt a bírálóbizottság fő kifogása a budapesti pályázattal szemben is. Tamás Pál szerint ésszerűbb lett volna például egy épületegyüttesben gondolkodni, és egy kisebb területre koncentrálni a fejlesztéseket. Ezzel egyébként egy másik, Budapest-specifikus probléma, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok közötti hatásköri káosz is kiküszöbölhető lett volna.
A főváros ugyanakkor nem érzi túl nagynak magát a feladathoz. Ahogyan Inkei Péter, a budapesti projekt vezetője fogalmaz, Budapestnek óriási szüksége van erre a lehetőségre, mert lemaradóban van közép-európai vetélytársaival, Béccsel, Prágával de Varsóval és Pozsonnyal szemben is. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt pedig az elmúlt másfél évtized irreális expo- és olimpiai álmai után végre testre szabott feladat lenne. Másrészt itt van elég „ülőhely”, míg Inkei szerint vidéken új kulturális színtereket kellene építeni, amelyek fenntartása hosszú távon nem feltétlenül gazdaságos. Márpedig az utóhasznosítás megoldása már a kiválasztás során is fontos követelmény. Annál problémásabb lehet viszont maga a finanszírozás. Az unió ugyanis Inkei szerint „nem betont akar venni, hanem kultúrát”, vagyis a területfejlesztési szempontokra nincs igazán tekintettel. Ezért csak igen csekély mértékben, legfeljebb 1 millió euróval járul hozzá a programsorozat 30-50 millió eurós (átlagban 36,9 milliós) költségéhez, és ebbe nem is férnek bele infrastrukturális beruházások, csak a szűkebben vett programköltségek. Egyébként a legolcsóbban, 1,9 millió euróból, Reykjavíknak sikerült megúsznia a rendezvényeket, míg a legtöbbet, 73,7 millió eurót, Lille szánta a projektre. A maga 59,2 millió eurós költségvetésével a rendkívül sikeres 2003-as főváros, Graz is bőkezűnek számít. Összességében mindenesetre növekvő tendencia figyelhető meg a ráfordításokban.
MÉLTÓ KIHÍVÓK. Az eddigi tapasztalatok alapján a rendező városnak legalább 30 százalékkal illik hozzájárulnia a költségekhez, a fennmaradó részt pedig általában 30-30 százalékos arányban kormányzati és régiós forrásokból, illetve 10 százalékban a magánszféra segítségével fedezik. (A csekély EU-hozzájárulás ellenére a győztes város jókora többletforráshoz juthat a központi költségvetésből és az EU alapokból.) A bizottság hajlik elfogadni azt a tételt, hogy Budapest mindenképpen profitálni fog az eseménysorozatból – például a megnövekvő idegenforgalomból. Ugyanakkor ez rontja is esélyeit a jelölésre. Tamás Pál úgy fogalmaz: a bírálóbizottság azon az állásponton volt, hogy ha Budapestnek méltó kihívója mutatkozik, akkor ne legyen előnye a többiekkel szemben. Ilyen pályázat pedig akadt bőven.
A szociológus zsűritag szerint a kiesők egy része félreértette a program lényegét, és azt egyszerűen fesztiválként fogta fel (Kecskemét), vagy kizárólag a közlekedés- és turizmusfejlesztés eszközeként (Veszprém); másik részüknek (Kaposvár és Székesfehérvár) a pályázati anyaga pedig nem győzte meg a bírálóbizottságot arról, hogy megfelelő potenciállal rendelkeznek a programsorozat sikeres lebonyolításához.
A továbbjutóknak augusztus 17-éig kell eljuttatniuk az immár végleges formába öntött, és „beárazott” pályamunkákat, győztest pedig várhatóan október 23-án hirdetnek.
