Az 1996. évi monetáris politikai irányelvekben tett ígéretét kezdi beváltani a jegybank, amikor február elsejétől fokozatosan csökkenti a pénzintézetek számára előírt kötelező tartalékolás jelenlegi, 17 százalékos mértékét, amely így június elsejéig 12 százalékra csökken.
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) ma már a korábbiaknál kevesebb lehetősége van arra, hogy a belföldi piac likviditását befolyásolja. A refinanszírozási állományok szintje gyakorlatilag nem tesz lehetővé további likviditásszűkítést. A nyíltpiaci műveletekhez értelemszerűen elengedhetetlen mennyiségű piacképes állampapírra pedig elsősorban az árfolyamveszteségből adódó államadósság átalakításával lehetne szert tenni, erre azonban egyelőre még várni kell (Figyelő, 1996/3. szám).
Így marad a kötelező tartalékráta, amelynek rendszere azonban nyilvánvalóan korszerűsítésre szorul, hogy alkalmas legyen a rövid távú likviditásszabályozásra – olvasható a jegybank 1996. évi monetáris politikai irányelveiben (Figyelő, 1996/50. szám). Ezért határozta el az MNB a nominális ráta csökkentését célzó új tartalékráta-rendszer idei bevezetését. A jelenlegi 17 százalékos mérték a bankokat különböző pénzügyi innovációkra ösztönzi. Ugyanakkor félő, hogy a magas ráta miatt a pénzügyi források, a pénzügyi allokáció jelentős része a bankrendszeren kívül kerül, s a közvetítői rendszer nem kívánt mértékben összeszűkül.
A február elsejétől érvényesülő rendszer nem csak a kötelező tartalékrátát mérsékli (öt hónap alatt összességében öt százalékkal), hanem egyúttal a tartalékolás bázisát is kiszélesíti. Ennek értelmében – mint az a jegybank minapi közleményéből kiderül – a bankoknak februártól tartalékot kell képezniük az MNB-nél tartott devizabetét-állományuk után is. A rendelet szerint csak a saját tőke, a céltartalék, az alárendelt kölcsöntőke, más belföldi banktól származó forrás, valamint a külföldről, illetve a jegybanktól származó források után nem kell tartalékolni. A ráta csökkentése alkalmasint javíthatja a bankok jövedelmezőségét, mivel egyre kevesebb forrást kell elhelyezniük az azok után amúgy is meglehetősen alacsony kamatot fizető jegybanknál. Az, hogy miként hat a bankrendszer egészére a mostani változtatás, értelemszerűen attól függ, mennyi devizát helyeznek el a pénzintézetek a bankok bankjánál. Mindenesetre az új szabályok hatására első ránézésre a forintban meglévő likviditás növekedhet, így a hazai fizetőeszközünk iránti (a konvertibilitás deklarálásával amúgy is jócskán megalapozott) bizalom szintén tovább erősödhet. Már csak azért is, mert míg a devizaforrások után képzett kötelező tartalékra fizetendő kamatláb 26-ról 24 százalékra csökken, addig a forintforrások utáni tartalék kamata változatlanul 15,5 százalék.
