A petrolkémikus

Beleszületett a vegyipari szakmába Egri Gábor. Míg más az érettségin sem tud két értelmes mondatot a vegyi anyagokról kinyögni, ő már kisiskolás korában ismerkedett az acetáttal, fenollal, xilollal, metanollal. Ugyanis a szülei a vegyipari külkereskedelemben dolgoztak, a Chemolimpex közép- és felső szintű vezetői voltak. Ennek köszönhetően Egri Gábor iskoláit Németországban és Ausztriában végezte, s a főiskolai évekre perfekt angol- és németnyelv-tudással tért haza.

HÍDKÉNT. Huszonhat éves friss diplomás szaküzemgazdászként kopogtatott be a Duslo AS. szlovák cég igazgatójához 1992-ben, jelenlegi vállalkozásának elődje, az Envirochem Bt. megalapításának évében. Családja révén ismerve a vegyipar minden ágát-bogát, adottságait, gyengeségeit, a teljes iparági keresletet és kínálatot, „hídként” kívánt megjelenni a piacon. Kezdetben gyanakodva fogadták a kelet-európai gyártók kereskedelmi igazgatói, s bizalmatlanságukat csak fokozta Egri Gábor fiatalsága, hiszen ők valamennyien hatvan körül jártak. Mivel azonban óriási piacvesztést szenvedtek el 1990-1991-ben, minden, a vállalatuk értékesítési lehetőségeit növelő alkalmat megragadtak. Így álltak szóba Egri Gáborral is, s fokozatosan fogadták el partnerüknek. Az indulás tipikusan kilencvenes évek elejei módon, bizományosi szerződések kötésével történt. Oldószereket és gyógyszeripari alapanyagokat hoztak be elsősorban a nagy hazai gyógyszergyártóknak, köztük a Richternek, az Egisnek és a Chinoinnak. Kezdetben Szlovákiából, Romániából, majd Lengyelországból, később Ukrajnából, Csehországból és a volt Jugoszlávia tagköztársaságaiból importáltak. Rövidesen keresztirányú exportba fogtak, s aszerint alakították a kereskedelmi kapcsolatokat a szomszédos országok és Magyarország között, hogy éppen hol lehetett kedvező áron jó minőségű árut beszerezni és azt értékesíteni.

Az alapítás utáni második évben az üzletember már „hídfőállásokat”, azaz képviseleteket hozott létre a térségben, amelyek 2003 végén leányvállalatokká alakultak. Folyamatosan fejlődve alakított ki egyre szélesebb export-import tevékenységet. Mindig törekedett arra, hogy árban és minőségben is versenyképes legyen a piacon. Tapasztalata szerint a kisebb szervezetek sokkal inkább képesek minőségi szolgáltatást nyújtani, mint a piaci történésekre nehezen reagáló „mamut” vállalatok. „Ha telefonált az ügyfél, hogy elakadt a vasúti szállítmány a határon, nem vártunk arra, hogy a MÁV intézkedjen, mert az esetleg több napig is eltartott volna, rögtön cselekedtünk, hogy mielőbb megérkezzen a célállomásra a rakomány” – említ példát. A rugalmasság nem esik nehezére, mert a tevékenysége a hobbija, a hobbija pedig a munkája, amit szerencsés egybeesésnek tart. Az elmúlt 12 évben összesen 3 hét szabadságon volt, neki természetes a napi 12 órás munkatempó. „Éppoly örömet okoz számomra üzleti stratégiákat gyártani, és megvalósítani, mint a festőnek vagy a szobrásznak az alkotás. Ez is művészet” – vallja.

Arra a kérdésre, hogy sikerült-e minden meleg helyzetet megúszni, s milyen buktatókkal kellett megküzdenie a cégnek, Egri Gábor ritka válasszal szolgál. Üzleti számításai rendre bejöttek, a profilt minden alkalommal csak a piac alapos feltérképezése után bővítették. Mindössze két-három esetben érte ügyleteiben csalódás az Envirochemet, de azt sem külföldön, hanem idehaza. Egynémely üzleti partnere ugyanis szorongatott anyagi helyzetében elvonta leányvállalataitól a tőke- és árualapot, s így a beszállítókat, köztük az Envirochemet hagyta „kifizetetlenül”.

TERJESZKEDÉS. A cég dinamikusan fejlődött, a tulajdonosok rendre visszaforgatták a profitot a vállalkozásba. A kezdeti bizományosi értékesítést már 1996-ra teljes egészében felváltották a saját számlás ügyletek. A petrolkémiai vonalon nyújtott nyolc év egyenletes teljesítményét látva az üzleti partnerek bevonták az olajüzletbe is. A nagy váltás 2000-ben következett be. A régió petrolkémiai óriása, a lengyel PKN Orlen felajánlotta együttműködését Egri Gábornak az üzemanyag-forgalmazás területén is. Ebbe a rendkívül zárt, rövid idő alatt hatalmas árukészletet, s még nagyobb tőkét megmozgató üzletágba beszállhatott volna már a kilencvenes évek közepén is, ám a megfontolt üzletépítés híveként nem akart új szereplőként belépni az olajszőkítés miatt akkoriban „síkos terepnek számító”szektorba.

„Az Envirochem akkor lépett be az üzemanyag-piacra, amikor a vevők részéről határozott igény mutatkozott beszerzéseik diverzifikálására, a forgalmazók új beszállítókat akartak a piaci vérkeringésbe bevonni” – magyarázza kissé rejtélyesen, ami körülbelül annyit tesz, hogy a szektorban működők megelégelték a globalizált árakon dolgozó „nagyokat”, valódi versenyhelyzetet akartak. Mára az Envirochem Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb, családi kézben lévő üzemanyag-forgalmazójává nőtte ki magát évi 550 ezer tonnás értékesítési volumennel, lengyelországi, csehországi, szlovákiai leányvállalatokkal, romániai és szerbiai képviselettel, saját logisztikai raktárakkal és szállítóbázissal. Árbevétel alapján a hazai piacon csak a nagynevű multik – például a Shell, a Total, az OMV, no meg a Mol – előzik meg. A cég árbevétele 2004-ben az előzetes kalkulációk szerint eléri a 40 milliárd forintot.

Az Envirochem Kft. most ismét nagy lépés előtt áll. Az év végén nyitja meg Budakalászon első benzinkútját, s később országosan 40-60 kútból álló hálózatot kíván kialakítani ENVI márkanéven. A terjeszkedés nem áll meg a határoknál: a következő öt évben Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban újabb 200-250 benzinkutat helyeznek üzembe.

Egri Gábor felesége és egyben üzlettársa, Bakos Adrienne szerint az Envirochem Kft. története jó példája annak, hogy a rendszerváltás után oly jellemző állami vagyon szétrablásán kívül volt más út arra, hogy egy magáncég saját ötletéből, erejéből és munkájával megállja a helyét. Töltőállomás-hálózatukban is olcsó, ugyanakkor minőségi áruval és szolgáltatásokkal kívánnak jelentkezni. Egri Gábor nem tart a konkurenciától, abban meg egyenesen bízik, hogy a vásárlóknak nyújtott beszerzési kedvezményekkel ismét versenyelőnyre tesz szert.