néhány perc alatt több mint 3 százalékot esett kedden. Igaz, csak napon belül, a történelmi csúcsról, s azt követően, hogy tíz hónap alatt 80 százalékot drágult. Éppen ezért semmi meglepő nincs is a csekély megbicsaklásban, könnyedén titulálhatjuk szükségszerű korrekciónak. Mégis lehet abban valami jelképes, ahogyan a Mol „lepattant” a 11 ezer forintról, a BUX pedig a 13 ezer pontról.
Véget ért ugyanis egy korszak, amit a tőzsdei konvergencia jelzővel illethetünk. A piaci szereplők sokáig vártak arra, hogy a magyar részvények – nemcsak uniós, hanem régiós viszonylatban is feltűnő – alulértékeltsége megszűnjön, de legalább csökkenjen. Sokan hitték, hogy minderre az uniós csatlakozást megelőzően kerül sor, de csak részben lett igazuk. A Richtert már tavaly átértékelte a piac, az OTP kiugró eredménynövekedésével párhuzamosan kisebb-nagyobb ugrások keretében esik át a dolgon, a Molnál pedig most járunk a folyamat végén: a kurzus lassan a helyére kerül, a különféle értékelési mutatók alapján már nem nevezhető kirívóan olcsónak.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy az árfolyamok ne emelkedhetnének tovább. André Kostolany óta tudjuk, hogy a tőzsdén a legmagasabb a világon az egy négyzetméterre jutó tökfilkók aránya, s a piacok hajlamosak a túlreagálásra, arra, hogy az egyik végletből a másikba essenek. A Mol árfolyamának reális szint környékére kerülésével azonban elbúcsúzhatunk attól a kellemes „látványtól”, ahogy a piac néhány hónap alatt átértékeli sokáig feketebárányként kezelt papírját, tekintélyes nyereséget hozva a kitartó befektetőknek. Mostantól a lassabb növekedés tűnik üdvözítőnek, mert ha marad az elmúlt hetek drágulási üteme, az magában hordozza a „lufifújás”, majd a drámai kiábrándulás veszélyét. A magyar tőzsdének pedig éppen most – amikor politikai érdekek miatt fordítják el tőle a hazai befektetőket, s teszik ezzel szinte teljesen tönkre – a legkevésbé sem hiányzik egy nagy zuhanás.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
