mindazt a felfordulást, amit néhány, az Európai Bizottságba jelölt politikus személye okozott. Teljes bizonyossággal megjósolható volt ugyanis, hogy ha növelik az Európai Parlament politikai erejét, így megszerzett hatalmával az előbb-utóbb élni fog. De nem, a tagországok úgy tettek, mintha az irányítás továbbra is maradéktalanul az ő kezükben lenne, és a parlamentnek változatlanul nem lenne más szerepe és lehetősége, mint engedelmesen rábólintani a biztosjelöltjeikre.
Ez az „elbizakodottság” játszhatott közre akkor is, amikor a múlt pénteken Rómában aláírt európai alkotmányt előkészítő konventben a küldöttek leszavazták azt a felvetést, miszerint a tagországok ne egy, hanem három jelöltet javasoljanak a bizottságba, akik közül aztán a testület elnöke választana. Sőt, José Manuel Durao Barroso bizottsági elnöknek ma még csak annyi mozgástere sincs, hogy visszautasíthatna egy-egy, az elképzeléseibe nem illő jelöltet. Hozott anyagból dolgozik. Ráadásul miközben volt kormányfőkből, külügyminiszterekből túlkínálattal küzd (mi több, Olaszország az ókonzervatív nézetei miatt elfogadhatatlannak bizonyult, és ezért a hétvégén visszalépett Rocco Buttiglione pótlását is éppen egy újabb külügyminiszterrel, Franco Frattinivel reméli megoldani), Barrosónak nagyítóval kellett keresnie az egyes szakterületekhez értő szakpolitikusokat. Nincs tehát abban semmi meglepő, hogy az európai parlamenti meghallgatáson több jelölt is gyengén szerepelt.
A tagországoknak kellene különböző területeken jártas szakértőket küldeniük az Európai Bizottságba. Igaz, ez nem lenne egyszerű, hiszen a fontos posztokért nyilván nagy tülekedés folyna. A huszonöt tagú Európai Unióban egy ilyen posztosztozkodás törvényszerűen kudarccal zárulna. A kör bezárult: aligha van más megoldás, mint a – konvent által elvetett – többes jelöltállítás.
Azért nincs veszve minden. Az Európai Unió eddigi története során szinte mindig arra használta fel a válságokat, hogy azokból okulva egy újabb lépést tegyen előre. Jacques Santer például 1999-ben nem meneszthette az általa vezetett bizottság korrupt tagjait, ezért az végül kínosan megbukott. A testület következő elnöke, Romano Prodi már kialkudta, hogy ha egy-egy társuk eltávolításának kérdésében valamennyi biztos egyetért, akkor ő megtehesse ezt a lépést. Most pedig Barroso még messzebb ment ennél: neki már meg sem kell kérdeznie a testület tagjait. Ki tudja, valamelyik utódja talán már a válogatás jogát is kiharcolja.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
