Aranycsapda

Verespataki házak. Megmenthetők?

Itt a múltkor még ház állt, ebben a másikban pedig még laktak is! – Kocsis Tibor filmrendező döbbenten mutat a családi házak ledózerolt, gazzal benőtt helyére. Négy éve járja az Erdélyi Érchegységben található Verespatakot (Rosia Montana) és a környező falvakat – azóta, amióta a romániai falu drámáját megörökítő, a napokban debütáló filmjét, az Új Eldorádót forgatja. Havonta-kéthavonta kiutazik Verespatakra, és minden alkalommal újabb veszteségekkel kell szembesülnie: régi ismerősei költöztek el, olyan házak tűntek el, amelyeket röviddel azelőtt még lefilmezett.

KIÁLTÓ ELLENTÉTEK. A falu tágabb környezete, az odáig vezető, patak mellett kanyargó út, a gépi egyenletességűre kaszált fű a hegyoldalakon, a takaros szénakazlak, a kérődző tehenek az út mellett, vagy éppen az út kellős közepén: mindez ma még valami békebeli, nosztalgikus nyugalmat sugároz. De a táj szépsége mögött kiáltó ellentétként fedezhetjük fel mindenhol a sok évtizedes szegénység, a menthetetlen elhanyagoltság jeleit is – miközben az érchegyek, mint néhány éve kiderült, dollármilliárdokat érnek.

Felvásárolt ház. Erről már lemondtak.

Verespatak ugyanis maga az Új Eldorádó: 1997-ben, egy Kanadába szakadt román férfi tulajdonában levő cég, a Gabriel Resources próbafúrásai nyomán derült ki, hogy a környező hegyek rejtik a világ egyik legnagyobb, 1,5-2 milliárd dollár haszonnal kecsegtető aranykincsét – a mérések szerint 330 tonna aranyat, és körülbelül 1600 tonna ezüstöt. Akkoriban alapították meg a román-kanadai vegyes tulajdonú Rosia Montana Gold Corporationt, vagy ahogy a helyiek nevezik, a Goldot. Ebben néhány hete az aranybányászatban érdekelt egyik legnagyobb amerikai cég, a Newmont Mining Ltd. is jelentős tulajdonrészt vásárolt. A cég a jelenlegi leggyorsabb és ezért leghatékonyabb, viszont meglehetősen rossz hírű – és a nagybányai katasztrófa óta Magyarországon különösen érzékenyen kezelt – cianidos technológiával termelné ki a kincset, a számítások szerint 17 év alatt. Naponta 20 tonna dinamit felrobbantásával aprítanák fel az aranytartalmú kőzeteket négy külszíni fejtésen, azaz négy, egyenként 400 méter mély és 2 kilométer kerületű kráterben dolgozva. A ledarált kőzúzalékot cianidos oldattal átmosva választanák ki az aranyat. A ciántartalmú zagy, a folyamat mellékterméke, egy 180 méter magas völgyzáró gáttal védett, 800 hektáros tározóba kerülne.

A majdani kráterek helyén áll ma Verespatak. A ciántó (most még festői) völgyében egy másik falu, Szarvaspatak lakói élnek. Ahhoz, hogy a kitermelés beindulhasson, Verespataknak, Szarvaspataknak, és két további településnek el kell tűnnie a föld színéről. A falvak házainak felvásárlása évek óta folyik (annak ellenére, hogy a cégnek még nincs birtokában a végleges bányászati engedély): az ingatlanárak (helyi viszonylatban) az egekbe kúsztak, eddig mégis a lakosok kevesebb mint fele költözött csak el. Van, aki arra vár, hogy talán még többet kaphat az otthonáért, de sokan vannak olyanok is, akik egyáltalán nem akarnak elmenni innen. Márpedig a jelenlegi román törvények szerint amíg egy lakosa is marad a falvaknak, nem lehet elkezdeni a kitermelést.

Verespataki látkép. Mi marad belőle?

KÉT ROSSZ KÖZÜL. Aranyat már az ókorban is bányásztak a verespataki hegyekben: az elmúlt évek felfedezése az a több emelet mélységű, római kori aranybánya is, amely a maga nemében szintén párját ritkító régészeti lelet, ám értelemszerűen ez is eltűnne a kitermelés során. A szűk, kézzel vájt római bányafolyosók kanyarogva követik a kőzetben az aranytelért. Az akkoriban Alburnus Maiornak nevezett település hegyei természetesen már az ókorban sem az itt élőket tették gazdaggá.

Kitermelés egyébként jelenleg is folyik itt, az állami aranybánya azonban 2007-ben bezár, addig kap csak dotációt. Márpedig a mostani technológiával nem tudják gazdaságosan folytatni a bányászatot, más technológiára átállni pedig nincs pénz. Ez az egyik fő érve a Goldnak, és a falvak kitelepítését, a bányászat megkezdését pártoló (a Goldtól nem teljesen független) helyi civil szervezet, a Pro Rosia Montana vezetőjének, a magát lokálpatriótának valló Andrei Jurca fogorvosnak. Szerinte ha az állami bánya bezár, Verespatak lakosainak a 90 százaléka munkanélkülivé válik, miként az számos környékbeli településen már megtörtént. A falu így is, úgy is ellehetetlenül – akkor legalább úgy szűnjön meg létezni, hogy a helyieknek lesz állásuk közben. A kérdésre, hogy helyi érdekvédőként miként tud egy olyan projekt mellett agitálni, amely ledózerolná a falut, Jurca széttárja a karját: „Két rossz közül a kisebbet kell választani”. A Gold legalább ígéretet tett arra, hogy Verespatak központját védett övezetnek tekinti, és afféle skanzenként megőrzi.

A mai állami bánya. Hamarosan leáll.

A reménybeli védett övezet esetenként 400-500 éves, szépen munkált bányászházai élő tanúi az egykori gazdagságnak, ám a mostani szegénységnek is. Düledező falaikon öklömnyi repedések; van, amelyiknek a homlokzatát hat vaskos faoszlop támasztja, nehogy rádőljön az utcára. Nehéz elképzelni, hogy ezekből a házakból bármi is megmaradna, ha párszáz méterre innen éveken át naponta többször nagy erejű robbanások rengetnék a földet.

Az aranykitermelő cég ezenkívül is széles eszköztárral igyekszik a projekt oldalára állítani mind a helyieket, mind a közvéleményt. Propagandájában éppúgy szerepelnek a folyamat biztonságosságára és környezetbarát jellegére vonatkozó állítások, mint a kitermelés befejezte utáni teljes körű környezeti rehabilitáció ígérete.

HELYI KÜZDELEM. A verespataki projektnek ennek ellenére ellenzői is szép számmal akadnak. A helyi Gold-ellenes civil szervezet, az Alburnus Maior számtalan nemzetközi környezetvédelmi civil csoport és alapítvány támogatását élvezi, önkéntesei egész nap rendelkezésükre állnak mind a helyi lakosoknak, mind a máshonnan érkező érdeklődőknek. Mint azt az egyik tag, az eredetileg kolozsvári, de már évek óta Verespatakon élő Stefania Simion elmondta, munkájuk nagy része abból áll, hogy a Gold által adott információkat árnyalják, kiegészítik, javítják, ugyanis még a helyiek körében is hihetetlen mértékű a félre- és alulinformáltság. A pszichikai nyomást, a bénító bizonytalanságot, ami a falusiakra nehezedik, az is érzékeli, aki csak pár órát tölt el ezeken az utcákon: minden, már eladott házra kikerül a Gold tulajdonosi jogait hirdető, hivalkodó kék tábla, Szarvaspatakon pedig már a házak bontása folyik nagy ütemben. Nem könnyű olyan helyen élni, ahol minden második házon tábla hirdeti az elmúlást. Simion állítja: számtalan más lehetőség volna a környéken arra, hogy megéljenek az emberek. Két ágazat, a mezőgazdaság és a turizmus értelemszerűen adódik a helyiek számára megélhetési forrásként. Ráadásul (mint azt az Új Eldorádó egyik szereplője is elmondja) a bánya csak 17 évre biztosít munkát, amikor a mai fiatalok nagy része még ereje, munkaképessége teljében lesz – utána viszont csak a kirabolt, elcsúfított táj marad itt.

A Gold azonban mindent megtesz azért, hogy amit a helyi lehetőségek szűkösségéről mond, az valóra is váljon: elérték például, hogy a jelenlegi településrendezési tervben monoindusztriális övezetté nyilvánítsák Verespatakot, amivel lehetetlenné vált bármilyen, a projekthez közvetlenül nem kötődő vállalkozás (akár egy turisztikai központ vagy éppen vendéglő) beindítása. Ráadásul már évekkel ezelőtt a Gold bérletébe került az a csaknem 200 hektáros legelő is a falu határában, amelyet még Mária Terézia adományozott a falunak szabad használatra. Ezzel az állattartás lehetőségei is meglehetősen beszűkültek a falusiak számára.

A bánya megépítésének terve az Európai Unió elveivel sem harmonizál teljes mértékig: a határokon átnyúló, s a környezeti kockázatokról rendelkező espoo-i egyezménynek például nem felel meg a Gold eljárása. A Verespatakon járt EU-delegáció álláspontja ugyan nem volt egyértelműen elítélő, azt mindenesetre nem értették a diplomaták, miként kezdhette meg a Gold a falu „ledózerolását” anélkül, hogy a végleges működési engedély a birtokában lenne.
A projektet a román tudományos akadémia is támadja: állásfoglalásuk szerint a tájcsonkítás, a helyi közösség feldúlása, a felbecsülhetetlen értékű történelmi emlékek, házak, templomok megsemmisítése és főképp a környezeti kockázat kérdésessé teszik a kitermelés engedélyezhetőségét.

Római kori tárna. Ősi előzmények.

A bukaresti kormány mindezen ajánlások ellenére meglehetősen ellentmondásos politikát folytat: egyrészt maga is résztulajdonosa a társaságnak, másrészt viszont nem egyszer hangzanak el vezető politikusok – például maga Adrian Nastase kormányfő – szájából olyan nyilatkozatok, amelyek kétségbe vonják a projekt előnyeit. A jövő egyelőre bizonytalan, folyik a türelemjáték, és nem lehet tudni, ki bírja tovább: a helyiek vagy a befektetők. Mindenesetre a Newmont Mining Ltd. tulajdonszerzésének hírére meredeken emelkedni kezdett a Gold részvényeinek árfolyama.