Régóta éles vitát folytatnak Amerikában a pénzügyi szakemberek arról, hogy felül kellene vizsgálni a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve Board mandátumát. A Fed ugyanis egyaránt figyelemmel kíséri az infláció és a munkanélküliség alakulását, márpedig a hagyományos monetarista felfogás szerint kizárólag az árak drágulására kellene koncentrálnia. Az International Finance című szaklapban nemsokára megjelenő tanulmány ellentmondani látszik az utóbbi álláspontnak.
Justin Wolfers, a Stanford University politikai közgazdaságtannal foglalkozó tanára 280 – 1973 és 1998 között Európában és az Egyesült Államokban – elvégzett felmérés adatait használta fel annak elemzéséhez, hogy az emberek boldogságérzetét mi befolyásolja inkább: a múlt és jelen időszak inflációs szintje, vagy pedig a munkanélküliség alakulása. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy a munkanélkülivé válás fokozódó veszélye lényegesen kellemetlenebb következményekkel jár, mint az infláció növekedése – még abban az esetben is, ha az állástalanság csak nagyon rövid időre szól. Wolfers elemzésében azt állítja, hogy a munkanélküliségi ráta 1 százalékpontos romlása ugyanakkora boldogtalanságot okoz, mint az 5 százalékkal emelkedő infláció.
Egy szó mint száz, a biztos munkahely veszélybe kerülése lényegesen jobban idegesíti a lakosságot, mint az árnövekedés. Ebből világosan következik az ajánlás Alan Greenspan Fed-elnöknek: vigyázó szemét tartsa mindkét mutatón. „Ám – húzza alá Wolfers – ha a munkaerő-piaci stabilitás ára a némileg gyengébb inflációs helyzet, akkor ez a kompromisszum a közvélemény elégedettsége szempontjából megéri”.
