Az EU-alkotmány első vizsgája
Piszkozat bőrkötésben
Elmaradt a vita az unió alkotmánytervezetéről a szaloniki csúcson. A tagországok inkább az őszi kormányközi konferencián feszülnek újra egymásnak.
Egy fehér színű füzetecske volt a makedón tengerparton a hétvégén rendezett uniós csúcstalálkozó fő attrakciója – néhány perc alatt el is kapkodták az újságírók. E füzet díszes, bőrkötéses változata ugyanis az Európai Unió alkotmányos szerződésének tervezete, amit nem sokkal később nyújtott át az állam- és kormányfőknek Valéry Giscard d’Estaing, az Európai Konvent elnöke.
Politikai hiba volna megkérdőjelezni a 15 hónapos áldozatos munka eredményét – figyelmeztette Giscard jó előre a 25 ország (a jelenlegi és leendő tagállamok) vezetőit, akik majd kimondják a verdiktet az uniós együttélés szabályait rögzítő dokumentum felett. A 77 éves korát meghazudtolóan fiatalos és gyors észjárású konventelnök figyelmeztetése azoknak a kormányoknak szólt, amelyek – törvény adta jogukkal élve – erős késztetést éreznének az alkotmány lényeges részeinek felülbírálására.
BORULT A PAPÍRFORMA. Amikor jó 15 hónappal ezelőtt az unió jövőjével foglalkozó testület felállt, az volt az uralkodó nézet, hogy munkája eredményeit a döntés jogát maguknak mindig fenntartó nagy tagállamok részéről érheti majd a legnagyobb kihívás. A konvent ezért kezdettől fogva egy olyan, konszenzuson alapuló, koherens szövegtervezet kidolgozására összpontosított, amelyet utólag nem szedhetnek ízekre a tagállamok. A valóságban azonban felborult a papírforma: miközben a befolyásosabb országok – egy-két kérdéstől eltekintve – elégedettek Giscard művével, éppen egy sor kisebb és közepes méretű partnerük alkotja azt a csoportot, amely (főleg néhány intézményi rendelkezés esetében) újranyitná a vitát.
E szándék mögött az a meggyőződés áll, hogy a szövegtervezet a nagyobb államoknak kedvez, az ő javukra módosítja a belső erőviszonyokat. A németek, a franciák, a britek és az olaszok hallgatása, sőt elégedett hátradőlése ezt a benyomást látszik megerősíteni. Az alkotmánytervezet megszületését végigkísérő brüsszeli szakértők is egyetértenek azzal az értelmezéssel, hogy a tervezett intézményi reformok inkább a nagyobb országok érdekeit szolgálják. Az állam- és kormányfők testületének élére kinevezendő állandó elnök – akit a kétkedők csak szuperelnöknek neveznek – az Európai Unió kormányközi jellegét erősíti, márpedig az a nagyok érdekérvényesítésének kedvez. A 2,5 éves mandátummal rendelkező állandó elnöki poszt tervét Franklin Dehousse, a brüsszeli Institut Royal des Relations Internationales igazgatója egyenesen a konvent legnagyobb hibájának tartja, amely komoly problémákat vetít előre. Peter Ludlow-val, a Centre for European Policy Studies alapító igazgatójával abban is egyetértenek, hogy az Európai Bizottság tagjainak megkülönböztetése – amely ugyancsak része a tervezetnek – politikai nonszensz.
KAKUKKFIÓKÁK. Medgyessy Péter kormányfő a szaloniki csúcstalálkozón világossá tette, hogy az októberben kezdődő kormányközi konferencián az Európai Bizottság összetétele lesz az egyik magyar prioritás. Budapest ezenkívül a meghatározott időközönként cserélődő miniszteri tanácsi elnökség és a szavazati rendszer 2009 után tervezett módosítása ügyében kíván majd „nyomulni”. Giscard alkotmánya ugyanis a jelenlegi bonyolult szisztémát a kettős többségi szavazás elvével váltaná fel, amely a tagállamok többségének és a teljes EU-lakosság 60 százalékának a felsorakoztatásától teszi függővé egy döntés elfogadását. Ez a nagyobb országoknak kedvezően módosítaná a mostani, meglehetősen torzító rendszert, amely a népesség arányánál sokkal kevesebb szavazati jogot biztosít a számukra. A nagyok közül azonban két „kakukkfióka” – Spanyolország és Lengyelország – a status quo megőrzésének híve, az ugyanis majdnem annyi szavazati jogot biztosít nekik, mint a kétszerte népesebb Németországnak.
A tagországok a csúcson már az ősszel kezdődő kormányközi konferenciára készülődve igyekeztek pozícionálni magukat. Ennek fényében érdekes volt megfigyelni, hogy érezhetően gyengült a kisebb országok ellenállása az EU-elnöki tisztséggel szemben, bár a végleges jóváhagyásnak feltételezhetően megszabják majd az árát. Az ősszel induló kormányközi alkudozás markáns terepe lesz még a minősített többségi döntések kiterjesztése újabb politikai „szűzföldekre”, mint amilyen a kül- és biztonságpolitika, az adózás vagy a bel- és igazságügy jelenleg még vétójog által lefedett területei. Ezt vetíti előre legalábbis, hogy föderalista nézeteket valló politikusok és elemzők szerint az alkotmánytervezet legnagyobb hiányossága: nem növeli a szükséges mértékben azoknak a kérdéseknek a körét, ahol nincs nemzeti vétójog. „A javasolt reformok nem erősítik meg számottevően az uniót, nem készítik fel kellő mértékben a bővítésre” – állítja Giovanni Grevi, a brüsszeli European Policy Centre szakértője. Dehousse és Grevi attól tartanak, hogy noha a konvent technikai értelemben előrelépést hozott, a politikai integráció folyamata megtörhet a mélyrehatóbb változások elmaradása miatt.
A népes vendégsereg Szalonikiben a tüzes makedón borokkal együtt kóstolgatta az unió leendő alkotmányos szerződésének tervezetét is. A Giscard d’Estaing által felszolgált főfogást, bár helyenként igencsak rágós, a kormányok várhatóan mégsem küldik vissza, hanem inkább megfűszerezik majd. Dominique de Villepin francia külügyminiszter még azt sem tartotta kizártnak, hogy az unió első 25 résztvevős kormányközi konferenciája mindössze néhány hetet vesz majd igénybe. Az alaposabb változtatásokat óhajtó országoknak nem lesz könnyű dolguk. „A bizonyítékokat most már nekik kell felmutatni” – fogalmaz a fentebb már idézett Peter Ludlow, az egyik legnevesebb brüsszeli EU-szakértő.
GYÉVAI ZOLTÁN, SZALONIKI
Uniós vezetők a makedón tengerparton. Összeáll a kép?
