Te jó gyerek voltál?
Én abszolút jó gyerek voltam, aki megpróbálta mindig azt csinálni, amit megmondtak neki. Aztán később sokat dolgoztam rajta, hogy ne legyek olyan jó. Felnőtt életem legfelszabadítóbb mondata volt, hogy én nem vagyok egy jó kislány! Tudod, azoknak, akik abban nőnek fel, hogy mások elvárásainak kell megfelelniük, komoly kihívás megtalálniuk önmagukat. Ez is egyfajta gyerekbántalmazás, nem hagy kék-zöld foltot, annál mélyebb lelki sérülést okozhat. Ugyanolyan lelki erőszak, mint a leértékelő, nem támogató, a „neked ez nem sikerülhet” hozzáállás, a „nem szeretlek, ha nem azt csinálod, amit mondok” típusú mondatok olyan önértékelési zavarokat alakíthatnak ki, amelyektől nehéz megszabadulni. A gyerekek ezt ha nem is tudják, de sejtik. Egy felmérésben kérdezték őket, hogy mit választanának inkább, egy pofont vagy egy lelki fröccsöt, 90 százalékuk a pofont választotta, mondván: azon hamar túl lehet lenni, nem olyan macera.
30-40 éve jobb volt? Van erről statisztika? Pofont vagy lelki fröccsöt kaptak inkább?
Más a tűréshatárunk, egyre kevésbé toleráljuk az erőszakot. Régen is bántották a gyerekeket, csak nem tiltották, mint most ugye a 2005-ös törvény. Tehát nem a jelenség új, csak ahogy viszonyulunk hozzá. Most sokkal kevésbé fogadjuk el, legalább beszélünk róla.
Igaz ez mindenhol? A mélyszegénységben élőknél is többen ítélik el a verést?
Ez egy nagyon izgalmas kérdés. Korántsem olyan evidens a kapcsolat a szegénység és a családon belüli erőszak között, mint azt gondolnánk. Kutatások rávilágítottak, hogy az olyan családokban, amelyeknek a problémái – a szegénység, iskolázatlanság, munkanélküliség – jól láthatók, ott a gyerekbántalmazás sincs elrejtve, míg a magas társadalmi státuszú emberek életébe egyszerűen csak nem látunk bele. Sok esetben orvosokhoz, ügyvédekhez nem is látogat el a védőnő, mert hát nem megy helybe a megaláztatásért, nem fog becsengetni a főorvos úr feleségéhez, hogy azt mondják, húzzon a francba. Inkább felhívja a családot, megkérdezi, beadatták-e az oltást, minden rendben van-e. Az, hogy valaki veri a gyerekét, nem anyagi státuszhoz kötődik. Mint ahogy a stressz, szorongás, pihenés hiánya sem, márpedig attól is válhat valaki bántalmazóvá.
Nem az a baj, hogy nem tudunk nevelni?
De, az is. Attól, hogy valaki terhes lesz, nem válik jó szülővé. Sokan fejben tudják, mit kellene, vagy a gyerekkorának rossz tapasztalataiból érzi, hogy másként kellene, de ha nem kap segítséget, zsigerből dönt – rosszul. Nem tanítjuk a gyerekeknek az iskolában a családtervezést, a háztartásvezetést, a gyereknevelést. És hát a szülők iskolája is hiányzik.
Hol kellene ennek lennie?
A helye az alapellátásban lenne, a gyerekjóléti szolgálatoknál és minden olyan szolgálatnál, amely nem hatóságilag lép fel, hanem abszolút segítően jelenik meg a család életében, és azt mondja: ezt nagyon jól csinálod, meg egy csomó mindent jól csinálsz, de ezt meg ezt jobb lenne, ha így próbálnád. Fontos lenne, hogy megerősítsék a nőkben, az anyaság nem az a külvilág felé mutatott rózsaszín cukormáz, amit a magazinok többségében lehet olvasni. Meg kellene nyugtatni őket: tök rendben van, hogy fáradtak és ingerültek, hiszen baromi stresszes, a világon az egyik legnehezebb munka a gyereknevelés.
Engem rettenetesen bosszant, hogy a férfiak aztán végképp semmi segítséget nem kapnak ahhoz, hogy jó apák legyenek – miközben ez egyre komolyabb elvárás feléjük, és persze mindezt úgy, hogy macsóknak akarjuk őket látni.
A játszótéren például jól működik az információcsere, a szülők egymás támogatják, csak szakemberek nélkül ennek is megvan a veszélye, hogy vak vezet világtalant. Vannak a világban zseniális megoldások, a brazilok például szappanoperába ágyazták a gyerekjogi ismereteket. Ha Magyarországon egy Barátok köztben megjelenne egy-egy probléma, mintát kapnának a szülők, vagy ha itt mondódna ki, hogy gyereket verni nem jó, az baromira tudna működni. A svédek pedig pelenkára írták, hogy a csecsemő rázása halálos is lehet.
Mi a halálos?
Ha megrázod a pici babát, mert idegesít, hogy sír. Mivel a csigolyái nem elég erősen kapaszkodnak egymáshoz , és nem tartod a fejét, sőt rázod a testét, az olyan, mintha te öv nélkül ütköznél autóval. Magyarországon becslések szerint 40-50 gyerek hal meg évente rázás miatt. Ezt bizony kevesen tudják, fontos lenne tudatosítani minden anyukában.
A legtöbb gyerek túléli az erőszakot. De hogyan? Milyen felnőtt lesz belőlük?
Nagyon súlyos következmény, hogy a gyerekekbe beleég az a fájdalom, csalódás, hogy akinek védenie kellene, az bánt. Akit sokat vertek, az rátanulhat, és vagy ő maga is bántalmazó lesz, vagy áldozat, akit felnőttként is terrorizálni fognak. A lelki abúzus gyerekkori áldozata képtelenné válik nemet mondani, önértékelési zavarok kísérhetik az életét. A szexuális erőszak elszenvedői felnőttként is nemi erőszak áldozatai lehetnek, illetve rengetegen válnak prostituálttá közülük. A kutatások szerint a súlyosan bántalmazott gyerekek jó része nem is lesz okos. Főleg azok nem, akiknek az életét kiszámíthatatlanság kísérte, néha megverték valamiért, máskor semmit nem kapott ugyanazért.
Kevésbé ismert tény, hogy császárszülés és koraszülés esetén nagyobb a gyermekbántalmazás kockázata, mert ha a baba nem tud azonnal, tartósan a mamája mellett lenni, zavar keletkezik az anya-gyerek kötődésben, amit persze sokan jól kezelnek a későbbiekben, de akadnak, akiknél nyomot hagy ez a kezdeti nehézség.
Ki segít kezelni a problémákat a szülőknek?
A gyerekvédelmi rendszer nem működik Magyarországon, nincs támogatás a szülőknek, a pedagógusoknak, hiányzik az egységes gyerekstratégia. A gyerekjóléti szolgálatok kisbolygóként keringenek a problémás családok körül:5-10 szolgáltató, családsegítő, gyerekjóléti nevelési tanácsadó, gyámhivatal, gyámhatóság – és mégsem kap valódi segítséget a szülő. Elképesztő drágán tartunk fenn egy olyan rendszert, amely tele van hibával, hiányossággal. Nem vesznek észre problémákat, csak tűzoltással foglalkoznak, baromi nagy az elvándorlás, nem tudni, kik vannak a rendszerben és mivel foglalkoznak. A rendszerváltás óta nyolc különböző néven hat különböző ügyosztály feladata volt a gyerekvédelem.
Alapjaiban átalakítani a rendszert, ez 15-20 évet is igénybe vehet. Addig sok gyerek nőhet fel még segítség nélkül.
Nem kell alapjaiban. A védőnői rendszer például jó, csak túlterheltek a szakemberek, ezért nehéz minőségi szolgáltatást nyújtani. Nem lenne nagy dolog bevezetni mondjuk kis felkészítő brossúrákat, amelyeket szülés után adhatnának az anyáknak arról, mikor honnan kérhetnek segítséget. És lehetne képzéseket tartani pedagógusoknak, hogy felismerjék, ha baj van otthon, és azt tudják kezelni.
Kellene egy kis változtatás az oktatásban is. Ahogy említettem már, hiányzik a családi életre nevelés az iskolákból, és hát a jó minőségű szexuális felvilágosítás. A pirulós biológiatanárok nem tudják megvédeni a gyereket. Már az óvodában el kellene kezdeni a testtudatoktatást, mint jó pár nyugati országban. Az lenne a jó, ha a gyerek nemcsak azt tudná megmutatni, hol a keze, a lába, az orra, a szeme, hanem a cicijét, a popsiját és a punciját is. Szavakat kell a gyereknek adni, hogy tudja kezelni a nemét. Mernünk kell arról beszélni, hol milyen érintés természetes, mi nem.
Szóval szerinted ilyen kis lépésekkel is el lehet érni nagy változást?
Hogyne. A gyermekbántalmazások többsége elkerülhető lenne. Majdnem másfél millió gyerek van Magyarországon, a kétharmaduk testi vagy lelki terror áldozata, de az ő szüleiknek a kétharmada – kutatások szerint – tudja, hogy nem jó, amit tesz, csak nem kap segítséget, hogyan kezelje a problémákat. Tehát, ha az ő támogatásukra nagyobb figyelmet fordítanánk, akkor 700 ezer gyerek sorsa fordulhatna jobbra.
Addig is mit tehetnek az áldozatok, a gyerekek?
Az iskolai oktatásból ez is hiányzik, nem készítik fel a diákokat, kitől kérhetnek segítséget, ha bajban vannak. Az UNICEF-nél most fejlesztettünk egy mobiltelefonos alkalmazást. Mivel a gyerekek többségének okostelefonja van, ez hatékony módja lehet a problémamegoldásnak. Egy gombnyomással hívhatják a gyereksegélyt (a 116-111-et vagy a 116-000-t), esetleg egy megadott bizalmast: barátnőt, szülőt, tanárt. Megadhatják a GPS-koordinátáikat is, ha eltévednének, vagy elrabolnák őket. És tanácsokat kaphatnak minden speciális bántalmazásra. Például arra, mit kell mondaniuk, ha valaki túl közel áll hozzájuk a buszon, vagy ha csúfolják, kiközösítik őket.
Ez nagyszerű, de félelmetesen hangzik, hogy ilyenre szükség van. Ilyen világban szerinted jó gyereknek lenni?
Lloyd de Mause amerikai pszichológus, aki a gyermekkortörténet fejlődését vizsgálta, azt állítja: most van a gyerekek aranykora, soha nem volt olyan jó gyereknek lenni, mint most. A szülők megengedik maguknak, hogy szeressék a gyerekeiket, nem kell attól rettegniük, hogy elveszítik őket betegségben, nem kell 11 gyereket szülni, hogy kettő túlélje. Tervezhetik, hogyan gondoskodjanak róluk, megengedhetik, hogy ragaszkodjanak a gyerekekhez.
Készült nemrég egy felmérés. Jó ma magyar gyereknek lenni?
A lista utolsó harmadában végeztünk, 29 ország közül a 20. helyen – az objektív adatok alapján, vagyis amikor azt vizsgálták, hogy milyenek az életkörülmények, a lakhatás, az egészség , az oktatás, az életmód. A rosszabb az, hogy a szubjektív vizsgálat szerint, vagyis amikor a gyerekeket kérdezték, hogy érzik magukat, hat helyet csúsztunk hátra. A görög gyerekek a 25. helyről a 6.-ra röpítették az országukat, mivel ők a rossznak ítélt objektív adatok ellenére is jól vannak. A németeknél ennek ellenkezőjét mutatták ki, 16 hellyel sorolták vissza az országot a gyerekek. Tanulság az is, hogy a jóléti Amerikában nagyon nem jó gyereknek lenni, annál csak Romániában rosszabb.
