 |
Míg három évvel ezelőtt csak egy hajszálon múlott, hogy a hazai takarékszövetkezeteket nem gyűrte maga alá ernyőbankjuk, a Takarékbank, addig most éppen fordított a helyzet: a vidék bankjai azt fontolgatják, hogy esetleg ismét a kezükbe veszik az eredetileg általuk alapított pénzintézet irányítását. A Takarékbank akkori vezérigazgatójának, a kormánypozícióban lévő Fidesszel az időtájt jó kapcsolatot ápoló és egyébként is igen ambiciózusnak mutatkozó Hernádi Zsoltnak, 2000 áprilisában egészen a kormány asztaláig sikerült elvinnie azt a törvénytervezetet, amely a korábbinál szorosabb integrációra és keresztgarancia vállalására kényszerítette volna a takarékszövetkezeteket, a szolgáltató csúcsbankot pedig irányító pozícióba segítette volna. Ám a javaslat ott megrekedt, a próbálkozás elbukott a takarékszövetkezetek ellenállásán. Azóta a helyzet némileg megváltozott. A piacon „Lex Hernádiként” emlegetett törvénytervezet egyik fő okának tartott takarékszövetkezeti tőkehiány lényegesen enyhült, az akkori előírásoknak megfelelő 40 millió forintos alaptőkét a 165 takarékszövetkezet mintegy 80 százalékánál sikerült legalább 100 millió forintra emelni, s ezzel az év végi határidővel teljesítendő aktuális alaptőke-követelménynek megfelelni. S noha a maradék 20 százaléknál várhatóan fúziókra kerül sor decemberig, hogy az előírásoknak megfelelhessenek, a takarékszövetkezetek többségénél ma azt fontolgatják, hogy a főtulajdonos DZ Banktól részvényeket vásárolva érdemes volna ismét többségi tulajdont szerezni a Takarékbankban.
ERŐDEMONSTRÁCIÓ. Egy bő hét múlva ezen már komolyabban is elgondolkodhatnak. Július végéig ugyanis a tervek szerint aláírják azt a szerződést a DZ Bankkal, amely a takarékszövet-kezetek számára ismét megnyílik az opciós jog a Takarékbank többségi pakettjének megszerzésére. Az eredeti megállapodást, amelynek értelmében az elmúlt öt év valamennyi április eleje és vége közötti periódusában mód nyílt volna a részvényvásárl-ásra, még 1997-ben a Takarékbank privatizálásakor ütötték nyélbe, amikor a konszolidáció révén többségi tulajdonba kerülő magyar állam a német DG Banknak (a DZ bank jogelődjének) értékesítette részesedését. A vidék bankjai eddig nem éltek a lehetőséggel, s miként Szőke András, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnök-ügyvezetője lapunknak fogalmazott, az opciós jog meghosszabbításával elsődleges céljuk az, hogy ezáltal is megőrizzék erejüket a főtulajdonossal szemben.
Mindazonáltal Szőke András sem tagadja, hogy az opcióval a közeljövőben – akár néhány hónapon belül – élni is fognak valamilyen formában a takarékszövetkezetek. A döntést megelőzően a szövetkezeteknek tisztába kell jönni önmagukkal, azaz dönteniük kell arról a kérdésről, hogy a Takarékbankban milyen mértékig áll érdekükben tulajdonossá válni. Ehhez mindenekelőtt arra a kérdésre kell választ adniuk, hogy milyen típusú csúcsbankot képzelnek el maguknak. Letehetik a voksukat egy olyan, úgynevezett apex-bank mellett, amely mindössze nullszaldó körüli eredmény elérésére törekszik. Egy ilyen pénzintézet feladata a takarékszövetkezetek kiszolgálása volna azokkal a pénzügyi termékekkel, amelyeket aztán a vidék bankjai helyben kínálhatnak az ügyfeleiknek, méghozzá versenyképes áron. A másik alternatíva egy profitérdekelt klasszikus kereskedelmi bank működtetése, a harmadik pedig az említett kettő kombinációja.
Jelenleg ez utóbbi kombináció tekinthető a Takarékbank alapfilozófiájának. Mint Csicsáky Péter, a 2001-ben kinevezett vezérigazgató lapunknak elmondta, közel két éve olyan üzleti szerződés áll fenn a bank és a takarékszövetkezetek között, amelynek értelmében a tulajdonosok elfogadják, hogy szövetkezeti üzletágában a bank csak korlátozott jövedelmezőséggel működik, hogy ezáltal a szolgáltatásokat megfelelően alacsony áron kínálhassa a takarékszövetke-zeteknek. A bank tőkéje reálértékének megőrzéséhez és a fejlesztésekhez szükséges források előteremtése érdekében viszont a másik két üzletágban – a vállalati, valamint a befektetési banki területen -, normál piaci szereplőként, mind nagyobb nyereségre törekszik. A mostani tulajdoni arányok fennmaradásának azonban kicsiny az esélye, noha a vezérigazgató szerint a 71,4 százalékos pakettel rendelkező DZ Bank kellő kontrollt és biztonságot jelent mind a takarékszövetkezetek, mind a Takarékbank számára.
 |
BANKSTRATÉGIÁK. A viták előtt álló takarékszövetkezeti körben egyelőre meglehetősen eltérő vélemények hallhatók. Szőke András szerint például a hazai takarékszövetkezetek érdekeit jobban szolgálhatná egy olyan apex-bank, amely elsősorban a vidék bankjainak kiszolgálásával foglakozik, és nem lát el egyéb kereskedelmi banki feladatokat. Álláspontja egyszersmind azt is jelenti, hogy legalább a többségi tulajdon megszerzését kívánatosnak tartaná a Takarékbankban. Szerinte ugyanis ez garantálná, hogy a csúcsbank nullszaldó körüli eredményét a tulajdonosok elfogadják. Az elképzelésnek egyébként komoly realitása van abból a szempontból, hogy a 6,6 milliárdos saját tőkével rendelkező Takarékbankban a 23,6 százalékos tulajdoni hányad felhízlalásához, az 50 százalék plusz egy részvény arány eléréséhez Szőke András szerint elegendő volna mindössze 1,7-2,0 milliárd forint, ennyit pedig a 165 takarékszövetkezet ma már képes kifizetni. „Az európai tapasztalatok is azt mutatják – érvel az elnök -, hogy a meghatározó belföldi szövetkezeti tulajdonlás mellett működhet a legjobban egy ernyőbank.” Itthon azonban a meghatározó részesedés elérését követően a pénzintézet feltőkésítésére már aligha futná. Az elnök szerint erre nem is lenne szükség, sokkal inkább a szolgáltatási paletta szélesítésére, illetve a bank aktivitásának erősítésére, mert ez tehetné eredményesebbé a szerény szolgáltatási kör mellett is a bankszektor átlagának mintegy kétszeresével növekvő takarékszövetkezeteket. Jelenleg például a legjobbak jövedelmének már mintegy 40 százaléka származik a „plusz” szolgáltatásokból, s 60 százalék az alaptevékenységet adó betétgyűjtésből és hitelezésből, míg a kevéssé fejletteknél ez a megoszlás 10:90 százalék.
A többségi takarékszövetkezeti pakett birtokában javítható volna a Takarékbank sokat kritizált aktivitása is, ami megint csak hozhatna egy keveset a szövetkezetek konyhájára. Piaci vélemények szerint ugyanis az utóbbi tíz esztendőben a pénzintézet nem elég hatékonyan fektette be a takarékszövetkezetek betétállományának rá bízott részét. Jelenleg a 650 milliárd forintos teljes betétállományból mintegy 300 milliárdot forgat meg a bank, s a pénzt – a korábbi szokásoknak megfelelően – a biztonságot, ámde kicsiny hozamot nyújtó állampapírokba fektette. Takarékszövetkezeti berkekben hallható vélemények szerint ennek az a fő oka, hogy a német bankszektor problémái közepette komoly veszteségeket elkönyvelő DZ Bank utóbb leányvállalatait is túlzottan óvatos működésre kényszerítette, tekintet nélkül az adott ország bankpiacának helyzetére. A hazai tulajdonosi kör esetleg egészségesebb gondolkodással irányíthatná a bankot. A betétekben gyűjtött forrásoknak az idén például mindössze 60 százalékát helyezték ki hitelek formájában, s ezt az arányt némileg Szőke szerint is növelni kellene, bár semmiképpen sem a piac egyes szereplőinél látható 100 százalékig. Ezzel szemben Csicsáky Péter szerint teljesen indokolt az óvatosnak tűnő kihelyezési politika, a pénzintézet tőkemegfelelési mutatója ugyanis jelenleg 14 százalékos, ha pedig a tulajdonos az opció esetleges beváltása kapcsán visszavonja a banknak nyújtott alárendelt kölcsöntőkét, akkor a mutató rögtön az Európában használatos 12 százalékra esik vissza.
Létezik ugyanakkor olyan vélemény is, miszerint a Takarékbanknak az elmúlt két évben kifejtett tevékenysége minden tekintetben megfelelt az igényeiknek. Holes Imre, a Cserhát és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke úgy értékeli: semmi nem indokolja a merészebb kihelyezési politikát, az érvényes gyakorlat az ő konzervatív igényeit teljesen kielégíti, sőt a csúcsbank szolgáltatási kínálatánál bővebb palettával sem nagyon tudnának mit kezdeni, mert náluk nem mutatkozik kereslet újabb pénzügyi szolgáltatások iránt.
UNIÓS TÁRSAK. Mások szerint sem a hazai szövetkezeti többségi tulajdonhoz, sem pedig az apex-banki felfogáshoz nem kell ragaszkodni az ernyőbankot illetően, s noha tavaly nem vezettek eredményre a szintén szövetkezeti hátterű Volksbankkal és a Raiffeisennel a tulajdonszerzésről, illetve az együttműködésről folytatott tárgyalások, egyesek az Európai Unióban otthonosan mozgó francia, olasz és osztrák szövetkezeti szektor képviselőit is szívesen bevonnák a tulajdonosi körbe. Az ernyőbankból vérbeli kereskedelmi bankot szerveznének, amely nem az apex funkciótól reméli a fő jövedelmeit, így képes lenne nekik olcsón szolgáltatni. A tőkeemelést viszont – ellentétben a fenti véleményekkel -nélkülözhetetlennek tartják. „A mi vidékünkön a konzorciális hitelek jelenlegi volumenének kétszerese is elfogyna. A mai hétféle számítástechnikai rendszer helyett pedig egy olyan egységes IT háttérre volna szükség, amely on-line összeköttetést biztosít az ország valamennyi takarékszövetkezete között” – említ néhány példát az egyik szövetkezeti elnök arra, hogy hol lenne helye a pénznek.
A fenti vélemények csak ízelítőül szolgálnak a 165 szövetkezetnél megfogalmazódó gondolatokból, s egyben jelzik, nem lesz könnyű az elkövetkező pár hónap, amikor is 51 százalékos többséggel kell dönteni a jövő útjáról.
