Metternich osztrák kancellárt, az akkori világpolitikában viszonylagosan tartós stabilitást teremtő 1815-ös bécsi kongresszus házigazdáját és szervezőjét megkérdezték, hol vannak a lehetőségek határai a nemzetközi politikában. A válasz így hangzott: „Minden, ami megtörtént, az lehetséges volt.” Magyarán: cselekedni kell, és akkor majd kiderül, hogy belül maradtunk-e a lehetőségek körén.
AMERIKAI HELYTARTÓSÁG. Irakban még tart a káosz. Az amerikai hadigépezet győzött, Bush és a neokonzervatív vezetés (másfél évvel az elnökválasztás előtt) megszilárdult. Megtörtént, így a Metternich-tézis szerint lehetséges volt. Az amerikaiak ennek megfelelően viselkednek. Miután hagyták, hogy a mindenütt jelenlévő csőcselék kitombolja fosztogatási vágyát, megkezdték a rendcsinálást, méghozzá közösen a Szaddam-rezsim rendőrségének egyes, kiválasztott osztagaival.
Megalakult az iraki „amerikai helytartóság” első kormánya. A helytartó egy nyugdíjas neokonzervatív tábornok. A kormány tagjai a Pentagon által kiválasztott tisztek és szakemberek. Az első újjáépítési szerződést már meg is kapta a Rumsfeld hadügyminiszterhez közelálló Bechtel cég. A Fehér Ház hivatalosan javasolta az Irak elleni embargó feloldását. (Moszkva és Párizs már elutasította ezt, mondván, Washington a maga „újjáépítési monopóliumát” az így legalizált olajbevétellel fedezhetné.)
Magyarán: megismétlődik az ENSZ-jóváhagyás nélkül indított háború taktikai modellje. Amerika cselekszik, s majd kiderül, hogy a cselekvés végeredménye belül volt-e a lehetőségek határán. Ez egy magát győztesnek érző hatalom jellegzetesen agresszív, az általa létrehozott új status quót kihasználó magatartásformája.
Európa négy legfontosabb hatalma számára ez a viselkedéstípus nem alkalmazható. Franciaország, Németország és Oroszország esetében az ok világos. Ez a pillanatnyi vesztesek mezőnye. Ami a briteket illeti, ők kétségtelenül a katonai győzelem részesei voltak. A győzelem hatalmi és materiális eredményei azonban szinte teljesen amerikai kezekbe kerültek. Ráadásul a britek Európa részei és az EU tagjai. Semmiképpen nem érdekük, hogy elszigetelődjenek Európától. Ezt bizonyítja, hogy a győzelem után nem az amerikai, hanem az európai magatartásformákat alkalmazzák. Ennek a jellegzetessége, hogy a pillanatnyi vesztesek tárgyalássorozatba kezdenek. Céljuk egy olyan kompromisszum kidolgozása, amely helyreállítja az Irak előtti kapcsolatrendszert. Így jött létre a Blair-Schröder, a Blair-Chirac találkozó. Oroszország különleges, óvatosabb kezelését jelzi, hogy Moszkvával Washington vette fel a kapcsolatot. Putyinnal a nemzetbiztonsági főtanácsadó Condoleezza Rice tárgyalt, s nyilván ekkor született meg a döntés egy Bush-Putyin találkozóról. Ez persze eltolódhat a nyolcak június elején Evianban tartandó találkozójáig is, ám lényegesen nagyobb horderejű lenne, ha már előbb, kétoldalú formában jönne létre.
Megfigyelhető tehát egy olyan mozgás, hogy a britek közelednek az európai ellenzők táborához, a németek, franciák és más szinten az oroszok pedig közelednek Amerika felé. Az, hogy ez a kiegyezési trend hoz-e eredményeket, attól függ: a Washingtont irányító kemény mag jelenlegi agresszivitása enyhül-e, vagy sem.
Létezik ugyanis sajnálatos módon egy másik lehetőség, amelyet a Rapallo-szindróma feltámadásának neveznék. (Emlékezetes, hogy az első világháború után a győztes antant hatalmak és a megvert németek, valamint a háborút elveszítő, de a friss bolsevikgyőzelem lázában égő oroszok részvételével tartott rapallói konferencia német-orosz megállapodást hozott.)
RAPALLO SZELLEME. Azóta nyolcvan év telt el és a világ többször megfordult a tengelye körül. De máig kísérti a világpolitika valamennyi résztvevőjét egy német-orosz szövetség lehetősége, amely mindenképpen módosítaná az erőegyensúlyt. Egy ilyen Rapallo-szituáció csíráit vélték felfedezni a Putyin által kezdeményezett szentpétervári értekezlet megtartásában. Ez eredetileg kétoldalú, Putyin-Schröder találkozónak indult (Chiracot utóbb hívták meg, Blair és Annan ENSZ-főtitkár elhárította a részvételt). Az új típusú Rapallo-modell megjelenése (német-orosz-francia blokk Amerika ellen) szinte a felismerhetetlenségig megváltoztatná a jelenlegi nemzetközi viszonyokat.
Ez ma nem tartozik a nemzetközi realitások közé. Kivéve, ha Washington az iraki győzelemtől megittasulva további megelőző háborúkra szánná el magát, szinte kiprovokálva egy ilyen blokk megjelenését.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
