Többen is megkeresték az elmúlt években a Sweet Point tulajdonosait, hogy megvásárolnák a céget, vagy legalábbis partnerségre lépnének vele. A meghatározó alapító-tulajdonos, Horváth Imre azonban bízott a szaloncukrokról, húsvéti és mikulás csokoládékészítményekről, valamint cukorkákról ismert vállalat saját erejében, s nem adta el (Ráérzett az ízre – Figyelő, 2005/16. szám).
A cég 2006 szeptemberében Sweet Point Édesipari Zrt.-vé alakult, s székhelyét 2007 novemberében Dunakesziről Egerbe tette át. Egy meg nem nevezett csomagolóipari vállalkozás 40 millió forintos lejárt tartozása miatt így a Heves Megyei Bíróság rendelte el a Sweet Point felszámolását, 2008. január 11-én. A kirendelt felszámoló, az Agro-Alba Zrt. most azt próbálja elérni, hogy az üzem a jövőben termelni tudjon. Jelenleg munkabéreket sem tudnak rendben fizetni a megmaradt 147 dolgozónak (2005-ben még 280 fős volt a létszám).
VISSZACSÚSZÁS. A felszámoló a 2007-es adatokat még nem ismeri, de úgy tudjuk, a teljes évre számolt bevétel már csak 2 milliárd forint körüli volt, szemben a 2006-os 2,5 milliárddal. A veszteség viszont több száz millió forintra rúghat, holott tavalyelőtt még 830 millió forintos üzemi, illetve 606 milliós adózás előtti eredményt sikerült elérni. Ezt akkor zömmel a kiváló mikulás- és szaloncukor-szezonnak volt köszönhető, hiszen a szeptember 11-i alakulási mérleg még jókora veszteséget mutatott. Igaz, a későbbi lejtmenetet már akkor előrevetítette az apadó árbevétel (lásd az ábrát).
Horváth Imre szerint a cég megroggyanása alapvetően két konkrét okra vezethető vissza. Az egyik legfontosabb alapanyag, a kakaóvaj kiváltására használt növényi zsírok vámtarifája 2004-ben 0-ról 40 százalékra nőtt. Emiatt mintegy 150 millió forintnyi azonnali többletfizetési kötelezettsége keletkezett a Sweet Pointnak, és folyamatosan drága alapanyagokból kellett dolgoznia. Másfelől, a piacon olcsó termékekkel apró vállalkozások jelentek meg, amelyekkel cége nem bírta az árversenyt.
A Sweet Point 1994-ben még a felső árfekvésű szegmensbe tört be „angyalkás” szaloncukorkáival. „Három év alatt piacvezetők lettünk ebben a kategóriában” – emlékszik vissza az alapító-tulajdonos. Később azonban az erősödő árverseny miatt a közepes árkategóriába kerültek. „Egészen addig nem volt probléma, amíg nem tették tönkre a szezonális termékek piacát” – válaszolja Horváth Imre arra a kérdésre, vajon nem állt volna-e biztosabb lábon a cég, ha az év egészében többé-kevésbé egyenletesen kötötték volna le a kapacitásaikat, ahelyett, hogy a szezonális termékekre koncentráltak, amelyek a teljes forgalmuk 55-60 százalékát adták.
VÁLASZÚTON. Nagy Kálmán, a ConCorde vállalati pénzügyek partnere úgy látja, az elmúlt másfél-két évben a multikkal folytatott élesedő verseny következtében egyre több közepes méretű hazai cég tulajdonosának kell eldöntenie, megpróbál-e tovább növekedni, vagy inkább eladja a vállalatot. A tőkeszegénység miatt az efféle cégeknek igen korlátozottak például a marketing-erőforrásai. A menedzsment számos középvállalatnál a mai napig az alapításkor kialakult egyszemélyes, „kézi vezérléses” modellt követi. Sokhelyütt ezért sem ismerik fel, hogy az óriáscégek immár régiós szinten gondolkodnak, összehangolt beszerzéseik révén hatalmas árelőnyre tehetnek szert, és a piaci változásokat is jobban bírják. A nagy élelmiszerláncokban folyó kíméletlen árversenyhez pedig nem csak tőkére, hanem felkészült menedzsmentre is szükség van.
