„Akik egész nap nyafognak, hogy milyen szörnyű megosztottság van az országban, abban a másodpercben, amikor valaki egy kicsit átkiabál a szakadék fölött, azonnal őrjöngeni kezdenek” – mondja a csütörtökön utcára kerülő Heti Válaszban Tamás Gáspár Miklós. A marxista filozófust kiátkozta a baloldal, miután másfél hete korrektnek nevezte, hogy Orbán Viktor megfogadta tanácsát és elment Bara József sírjához egy szál virággal. A hetilapnak adott interjúban Tamás Gáspár Miklós a magyar társadalmat jellemző konformizmus és nyájszellem hátulütőire is rámutat.
A filozófus két hete nyílt levélben kérte Orbán Viktort: vigyen egy szál virágot a rendőrök által halálra vert Bara József sírjára. Miután a miniszterelnök teljesítette a kérést, és még egy kávéra is meginvitálta a filozófust (amit egyébként utóbbi „kedves gesztus, semmi több”-nek minősített), a baloldali közbeszéd árulónak bélyegezte. „Ha valaki kifogásolja, álláspontja csak úgy értelmes, ha azt is kimondja: az emberi jogok nem számítanak, a rendőri önkény helyénvaló” – mondja TGM, aki hozzáteszi: nem azért támadják, mert a rendőri önkény pártján áll. „Dehogy. A támadások oka az antiorbánizmus természete. Az nem politikai irányzat, hanem vallás.”
A filozófus még nem döntötte el, elmegy-e kávézni Orbánnal, akinek kormányzását egyébként „nemzeti tragédiának” tartja, noha azt elismeri, hogy most nagyobb a rend, mint a korábbi kormányzatok alatt volt. Tamás Gáspár Miklós beszél még marxizmusáról, a magyarországi baloldal hiányáról. Szerinte „a neokon-neoliberális jobboldalt szokás baloldalnak nevezni – leszármazási okokból”, ezért is olyan csekély a lelkesedés: az emberek is érzik, hogy nincs valós alternatíva, így aztán az unalomfaktor a legerősebb a mai politikában. „Nem csak itt. A franciák leváltották Sarkozyt, mert elviselhetetlen volt, aztán itt van most ez az Hollande, aki meg annyira unalmas, hogy az már sértés a francia nemzettel szemben.”
Fotó: MTI / Beliczay László
A felvetésre, amely szerint Bajnai Gordon ebben a tekintetben párhuzamba állítható Hollande-dal, a filozófus azt mondja: az „entertainment value” alacsony az ő esetében is, „de vélhetőleg nem nyeri meg a választást, úgyhogy ez nem túl nagy probléma”.
Az orbánizmus is vallás
Jakab Attila vallástörténész a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában nemrég hosszan írt arról, hogy „az Orbán-rezsim szellemi alapját tulajdonképpen a demokráciát és a liberalizmust elvető, a német katolicizmus intellektuális peremvidékén elhelyezkedő Carl Schmitt politikai teológiája és jogfilozófiája alkotja”. A kutató szerint ennek lényege, hogy a politikai cselekvést a „barát-ellenség” ellentétpár határozza meg, az erkölcsnek nincs köze sem joghoz, sem politikához, gyakorlatilag minden jogszerűvé tehető. Magyarországon ez a jog- és politikai filozófia ötvöződik „azzal a bizánci hatalomfelfogással, hogy az ország (mint terület) tulajdonképpen a Hatalom birtokosának magántulajdona, a lakosok az ő alattvalói, és ő minden hatalom forrása (ő osztja a hivatalokat)” – írja Jakab Attila.
A „bizánci szimfóniának” nevezett rendszerben a hatalom oltalmazza az egyházat, amely cserébe ezért erkölcsileg legitimálja. Ebben a kapcsolatban „az egyházi intézmény a politikai hatalom alárendeltje és eszköze. Ez az ára a számára biztosított társadalmi privilégiumoknak és anyagi biztonságnak”. A szoros összefonódásban az „Egyház, illetve a Hatalom ellenségei felcserélhető fogalmakká válnak. Ami egyben azt is jelenti, hogy a politikai hatalom bukása mindenképpen maga után vonja a hitelét vesztett egyház társadalmi befolyásának megrendülését, esetenként a virulens antiklerikalizmus markáns megjelenését” – figyelmeztet a vallástörténész, aki szerint „ma már mindinkább létjogosultságot nyer az orbánizmusnak vallástudományi módszerekkel történő vizsgálata és vallási fogalomrendszerrel való leírása”.
Jakab Attila úgy látja: az Orbán-rezsim igazi hungarikum. „Benne a magyar társadalom nem elhanyagolható része önmagára ismer, azonosul vele, ahogy azt el is várják tőle. Lecsapódik mindaz, amiről alig-alig akar valaki tudomást venni: a felszínesség, a középszerűség, a féltudás kultusza, amely ugyanakkor a saját kiválóságába és megfellebbezhetetlen igazságába vetett mélységes meggyőződéssel párosul. A politika és a vallás összekapcsolása szinte mondhatni természetes dolog, mivel mindent (különösképpen a pozíciókat) egyfajta vallásos hit (és annak elvárása) leng körül…”
